Hermann és Thuznelda
Hermann és Thuznelda szerző: Friedrich Gottlieb Klopstock, fordító: Kazinczy Ferenc |
Hah! amott jön izzadtsággal, római vérrel,
Csataporral elborítva! Ily szép nem volt
Hermann még soha is! nem szikrázott
Még soha is szeme így!
Jer, reszketek örömömben! Nyujtsd ide a sast
És a csepegő kardot! Jer, pihegd ki, nyugodd ki
Ölelésim közt magad,
A mennydörgő csata után.
Nyugodj itt, hogy az izzadságot homlokodról
S arczádról a vért felszáraszszam. Be ég arczád
Hermann! Hermann! Thuznelda
Így még nem szeretett soha!
Még akkor sem, mikor a tölgyárnyékban
Barna karoddal vadon megkapál,
Futva maradtam veszteg, s képeden láttam
A halhatatlanságot, mely most
Tiéd már! — Beszéljétek el minden ligetnek
Hogy Augustus istenei között
Szepegve iszsza a nektárt! hogy Hermann,
Hermann halhatatlanb!
Miért fodorítod hajamat? Nem fekszik-e némán a holt
Atya előttünk? — Oh, ha seregét
Maga vezette volna Augustus, ő
Még véresebben feküdnék!
Hagyd nekem fodorítni hajaidat, Hermann,
Hogy a koszorúra fürtözve lobogjon!
Zigmár az istenek közt van!
Kövessed őt, ne sirasd !