Hódító Vilmos
| Hódító Vilmos szerző: Surányi Miklós |
A Szent Pál-székesegyház falához támaszkodó könyvessátrak között csatangolva néha-néha beleturkált a nyomtatott röpiratok végtelen halmazába, a nyolcadrét alakú könyvek szemetesládájába, de ma unta a költőket és a szerelmes históriák íróit. Inkább az arra haladó hölgyeket vizsgálgatta. Azzal szórakozott, hogy találgatta magában: ki lehet az a selyem- és bársonydudorokba, brokátredőkbe, gyöngykosarakba, damasztfodrokba, szalagvitorlákba és aranyzsinórokba burkolt mozgó gálya, amely suhogós, zizegő, ropogó, uszályos hüvelyében valami vörös vagy szőke hajú Vénuszt rejteget. Ki lehet? És ki a szeretője? Gazdag City-beli kereskedődáma-e, vagy udvari démon, leány-e, vagy asszony? Mostanában inkább az érett szépségek felé vonzódott, holott azelőtt harmincon felül már megvetette a nőket.
Londonnak ez volt a legelőkelőbb negyede. És egy idő óta csak az előkelő, gazdag és erényes asszonyok érdekelték. Eszébe jutott egy nemrég megjelent szonett, amely így szólt:
Ki szeretett és nem első látásra?
Érezte, hogy most, ha megpillantana egy igazán, szép, finom, előkelő hölgyet, aki már több mint harmincéves, de még nincs negyven, az első szempillantásra beleszeretne.
Harmincéves volt; talán ez volt az oka ennek a hangulatnak. Meg az, hogy szép, daliás, erős és rugalmas volt, és nagy volt a fantáziája. Az egész világot gyönyörűnek látta. Délelőtt volt, a gazdag urak még nem ebédeltek meg, de már künn voltak az utcán. A nap is gyönyörűen sütött, ami ritkaság itt, Londonban, s a Temze, mint valami sima, fényes, gyűrődés nélkül való selyemszalag, kéken és lágyan susogva nyaldosta a rakpartokat.
Nagy néptömeg bámészkodott a kőhídon, amelytől néhány száz yardnyira Francis Drake-nek, a világutazó és rabszolgakereskedő lovagnak vitorlása pompázott fellobogózva, cifrán és ünnepélyesen.
A sokaság felé vette útját, mert azt remélte, hogy ott megpillantja az asszonyt, aki harminc és negyven év körül van, és aki szintén az első látásra gerjedt szerelem után áhítozik.
A tarkabarka tömegen hamar átvergődött, és szinte elveszett az ácsorgók között. Némelyek felismerték, és hallotta, amint egymásnak súgták:
- Nézd, az édes Willy!
- Hol? Melyik?
- Ó, de cukros!
- Milyen fiatal!
- És miért játszik mindig aggastyánszerepeket?
- Mert neki van a legmélyebben zengő hangja valamennyi között. Szólítsd meg.
- Jaj, nem merem.
Ezek a szavak kellemesen csiklandozták a hiúságát. Örült, hogy már annyian ismerik Londonban. Odamosolygott a sugdolódzók felé, de azok ijedten kapták el a tekintetüket. Két húszéves lányka volt, s féltek apjuktól, aki kísérte őket.
A tömeg tovább sodorta. Egyszerre valaki a vállára csapott:
- Hé, derék Will!
- Ohó, Richárd! Kialudtad magad?
- Pompásan. De a gyomrom olyan, hogy fél fillér ára kenyérhez meg tudnék inni hat shilling ára bort, a legjobb rajnaiból.
- Vagyis ég a gyomrod, te bortömlő.
- Eltaláltad, Will. Gyere a "Vadkanfő"-be.
Nem volt kedve most a kocsmázáshoz. A harmincéves asszonyt kereste, akibe első látásra bele fog szeretni.
A másik elkedvetlenedett.
- Akkor isten áldjon!
Richard Burbage volt ez, a Globe Színház első színésze. Egyébként víg fickó, duhaj lump és veszekedett hírű nőcsábító. Tegnap a III. Richard főszerepében olyan sikere volt, amilyenre a londoniak nem emlékeznek. Mindenki irigykedve nézte a szerencsés kópét, aki nem volt sem szép, sem szellemes, sőt olyan rossz híre volt kicsapongó élete miatt, mint akármelyik színfalhasogató ripacsnak vagy medvetáncoltatónak a Bankside táján, De... de olyan szépen tudott deklamálni, mint senki a világon. Tegnap pedig felülmúlta önmagát, s a Globe Színház valósággal felfordult a tomboló ünnepeltetésben. Urak és hölgyek feléje tódultak, és boldog volt, aki ruhája szélét vagy kardját megérinthette. A hölgyek csókokat dobáltak feléje, és egyikük - szép, magas, hercegnői termet, az álarca félrecsúszott, és látni lehetett, hogy harmincéves szőke, rózsás bőrű és égő vörös szájú szépség, odasúgta a fülébe:
- Holnap a Temze-ünnep alatt egyedül leszek... Cheapside, New-Place... a Cleopatra mellett.
Nem hallotta senki. Csak Richard és véletlenül ő, aki az ünnepelt háta mögött állott a nagy tolongásban.
Most, ahogy ez eszébe jutott, valami édes nyilamlás szaladt végig a szívén.
- Igen, ő volt az, ő volt, a harmincéves asszony...
És csaknem dühös irigylés fogta el erre a visszaemlékezésre. III. Richard veszettül szerencsés kópé. Ma délután nem lesz előadás, ma mindenki Drake viharvert hajóját ünnepli... a harmincéves asszony pedig egyedül lesz... a cheapside-i új palotájában... Cheapside... New-Place... Cleopatra mellett... ő ismeri a házat... s abban a házban ma délután négy órakor, amikor a királynő jelenlétében megkoszorúzzák Francis Drake hajóját, a részeges Burbage-et várja egy gyönyörű harmincéves asszony...
Most úgy érezte, hogy a világ minden dicsőségét oda tudná adni Burbage szerencséjéért...
Cheapside... New-Place... amióta ez a két szó eszébe jutott, az egész Temze-partot üresnek és unalmasnak látta. Az asszonyokat méhkas alakú kemény és zörgős ruhájukban egyszerűen nevetségesnek találta. Már nem is nézelődött. Visszament a székesegyházhoz, és leült egy kőpadra. Annak a Burbage-nek átkozott szerencséje van. Nem tudott egyébre gondolni. A hölgy nagyon szép volt. Pompás termete lehet. És egész teste csak úgy lángolt a szenvedélytől. Richard otromba elméjű, iszákos király, de átkozott szerencséje van. És milyen könnyen veszi. Az egész éjszakát áttivornyázta a "Vadkanfő"-ben, magához való részeges fiúkkal és szemérmetlen némberekkel. Most is csak úgy dőlt belőle a bor és a sós hal szaga. A gyomra ég, és most oltania kell savanyú borokkal és keserű pálinkákkal. Délután négy órakor ott lesz a Cheapside-on, addig pedig iszik. Ha ugyan el nem késik, vagy egyáltalában el nem felejti az egészet. Kitelik tőle. Minden második napon kap egy ilyen meghívót. Ha Rómeót játssza, vagy valami hasonló szerelmes szerepet, akkor mérget vehet rá, hogy... És ma is... Jól kiválasztották a napot. Egy lélek sem lesz otthon. A hölgy talán azt füllenti az urának, hogy beteg... És fekve marad, és várja azt a nagy orrú, rezes képű barmot. Az pedig iszik, és aljas nőszemélyékkel cicázik addig is, míg eljön az óra!
Felugrott, és a homlokára csapott:
- Megállj, hé, te sörkanna, te pohos pintes üveg, te rezes orrú borzsák, adok én neked harmincéves hölgyet a Cheapside-on, az új palotában!
Percekig hadonászott a könyvessátrak alatt, s az öreg kereskedők, akik sikamlós olasz történeteket, francia lovagregényeket és más efféle szedett-vedett ponyvát kínálgatnak az úrfiaknak és kisasszonyoknak, ijedten nézték a megkergült lovagot. Will pedig elrohant, és visszaszaladt a híd feljárójára. Áttörte magát a sűrű tömegen, és a Globe Színház felé vette útját.
A nap magasan járt az égen, dél volt, az emberek kezdtek hazaszállingózni, hogy megebédeljenek. A színház körül csend volt, a lacikonyhákban a pincérek tétlen lézengtek. Ma nem lesz kutya-medve viadal, ma mindenki a nagy ünnepre készül, amely felvonulással kezdődik, négy órakor, Drake felpántlikázott hajója felé.
- Ez a Drake bejárta az egész földet, és a hajója süllyedésig meg volt tömve arannyal - gondolta magában -, de én az ő minden kincséért nem adnám oda a cheapside-i hölgy egyetlen mosolyát, ha az nekem szólna...
És sietett a színház felé.
Útközben még egyszer eszébe jutott a világjáró Drake.
- Micsoda népeket, tájakat, vizeket, erdőket, városokat és palotákat láthatott az a semmiházi hajós. Itáliát és Spanyolországot, Kelet- és Nyugat-Indiát, Kínát és minden országok minden szépségét és pompáját és csodáját. De én - bevallom őszintén - csak a cheapside-i hölgy fehér bőrét és selymes haját szeretném látni, és aztán nem bánom, vagdaljanak négyfelé, és dobjanak a Temzébe a halak lakomájára...
Meggyorsította lépteit, és futva rohant fel a színház öltözőjébe. Kiválasztotta a legszebb ruhát; olyan nadrágot húzott fel, amelynek a csípő körül ötven rőf finom brabanti szövetből volt a dudora. Az ujjasa skarlát atlaszból; bársonycipőt húzott, amelynek ezüstből volt a csatja. Lábszárait testszínű posztó födte, amely oly szorosan simult a combjára, mintha ráöntötték volna. Amikor nyakát fehér csipkefodros gallérral övezte, és fejére tette ékköves, tollas bársonykalapját, végignézett magán. És halkan dörmögte:
- Hódító Vilmos...
Ezen jót nevetett. És közben a New-Place-re gondolt, ahol most valaki szívdobogva várja Burbage Richardot, aki ma pórul fog járni. Akkorát nevetett, hogy az oldalát fogta.
- Oroszlánszívű Richard ma pórul fog járni.
Most már határtalanná lett a vidámsága. Egy léhűtő lovászgyerekkel finom bort hozatott, és lassan szürcsölgette. Bátorságot és lelkesedést gyűjtött magának. Rövid, vékony, ezüstfényű tőrt választott ki a falon lógó fegyverek közül, megnézte az élét, és ujjaival végigsimította a finom acél lapját.
- Lesz, ami lesz - suttogta magában.
A szíve erősen dobogott, és úgy érezte, hogy ha még sokáig tart ez a készülődés, belebetegszik.
Jó egy órát tűnődött magában, és eközben megkomponált egy takaros szonettet, hogy azzal köszöntse az imádott hölgyet.
- Egy szép szonett a hölgynek és egy jó kis kard a férjnek vagy vetélytársnak - ez a két fegyver mindig kéznél legyen, ha valami szép és nagy dolgot akar az ember véghezvinni... - állapította meg magában elégedetten. A szonett szép volt, és a kard borotvaéles.
Kinézett az öltöző ablakán, és látta, hogy a Temze-híd környéke már újból benépesedett. A királynét várják. Itt az ideje, hogy ő is útra keljen. Behívta a lovászgyereket, és gyaloghintót rendelt.
- Két erős, fürge lábú fickót!
Gyönyörű ruháját és bársonycipellőjét kímélni akarta.
Amikor beült a hintóba, körülnézett. A színház környékén egy teremtett lelket sem látott. Ez megnyugtatta.
- Cheapside, New-Place... - ezt parancsolta a kengyelfutóknak.
A New-Place körül is kihalt volt az utca. Ma London minden épkézláb embere a híd körül tolong. Ki lehetett volna rabolni a City összes palotáit. Még csak egy kóbor kuvasz sem vakkantott a New-Place körül.
Will besurrant a házba. Még nem volt négy óra.
Aztán több idő telt el négy óra után, mint amennyi alatt a színházban elmondják a prológust, sőt majdnem egy fél drámát is el lehetett volna játszani addig, míg Burbage Richard a New-Place ablakán halkan bekopogtatott. Lehetett már öt óra is, amikor a nagy színésznek eszébe jutott, hogy valaki várja a Cheapside-on, az új palotában. Önhitt, durva szoknyavadász meg szokta várakoztatni az imádóit!
A halk kopogásra kinyílik az ablak:
- Hahó!
- Ki az?
- Én vagyok...
Richard szeme káprázott. Mi ez? Tőrbe csalták talán? Férfihang. Kis sötétszőke szakáll. Hetyke, pörge bajusz. Az ördögbe is. Ismerős ez a nevető, gúnyos arc... A színész hátrahökkent, és káromkodott.
Az ablakból kihajolt a kis szőke bajusz és a sötétszőke szakáll. És kajánul nevetett:
- Richard, derék cimbora, te vagy?
- Én...
- Elkéstél, jó fiú...
- De te, úgy látom, annál jobban siettél... ördögadta Will...
Will pedig tölcsért csinálva két tenyeréből, lesúgta az ablakból:
- Eltaláltad, pajtás... Hódító Vilmos megelőzte Oroszlánszívű Richardot.
Belülről halk asszonyi kacagás csendült kifelé. Az ablak becsapódott. A Westminster-palota felől megdördült az ágyú. Úgy látszik, most indult el a királynő... A Temze partján rakéták robbantak, és a tömeg diadalordításban tört ki.
Burbage Richard a néptelen utcán az ajkát harapdálta, és káromkodott. Aztán vállat vont, és szavalni kezdett:
- Gyarlóság, asszony...
Aztán a folyó felé indult, hogy megnézze a hajóünnepet s az udvar felvonulását.
William Shakespeare azonban nem látta sem a világot járt hajó kincseit, sem a királynőt, sem a felvonulást, sem a tűzijátékot: nem látott semmit, csak a harmincéves asszonyt, akibe az ember az első látásra beleszeret.