Három rózsa
| Három rózsa szerző: Petőfi István |
Három nyiló rózsa van, egy rózsa-ágon,
Egyaránt viritnak ősz, tél, tavasz s nyáron.
Olly pirosak, szépek!…
Örül szivem, lelkem mikor rájok nézek.
Szép, szerény virágok, – kedves jó leánykák, –
A pusztán elrejtve, mikint az ibolyák,
Virultok ti szépen;
Tündökölvén szívben, jóságban, erényben.
Mikor ugy köztetek néha helyet adtok,
Szinte elfeledem, hogy már árva vagyok;
Ugy nézem magamat,
Mint rózsabokorban egy fonnyadó galyat.
Itten születtetek, itt a csöndes pusztán,
Veletek virágit, örömét megosztván,
Mint édes anyátok,
Olly gyönyörrel tekint, mosolyog reátok.
A zengő madarak tinéktek dalolnak,
A fák lombos ági reátok hajolnak,
S döngécselő méhek
Számotokra gyüjtik az aranyszin mézet.
A rét virágai közeledéstekre
Felétek hajolnak nyájas üdvözletre
S örömükben sirnak:
Szirmuk- s levelükön rezg az ezüst harmat.
Szegény virágokat nem soká gyász éri:
Elhagyandják őket ifju, szép testvéri;
S a berek madara
Ekkor ha megszólal, milly síró lesz dala!
Közeleg az idő; …maholnap itt lesz már…
S elrepültök majd, – mint fészkéből a madár –
Kiesebb táj felé;
Egy tündér világba, melly a szerelemé.
Menjetek, menjetek! …bár milly gyorsan szálltok,
Utolérnek testvér s szülői áldások,
Mint az alkony előtt
Nap piros sugári a távozó felhőt.
Boldogság közepett, a hazát s szent nevét
Imába foglalva ajkitok rebegjék,
S mint a Veszta-szűzek,
Ápoljátok éltét „honszerelmi” tűznek.
Az én életem, melly sötét volt, mint az éj,
Körötökben ime világosb szint cserél;
De nem is csodálom:
Fölöttem is egy nap, körültem is három.
– Közben legyen mondva, …jót értem ki állhat?…
Szivemnek ennyi fénysugár meg is árthat;
S majd mitevő legyek?
Távozom, mint az éj, ha a nap közeleg! –
Arczotok rózsáit hagyjátok szemlélnem,
Lelkem hadd fürödjék szemetek fényében,
Mint a dülőfélben
Álló fűzfa ága a patak tükrében.
Ragyogjatok reám, mosolygjatok felém,
Mint kopár sziklára a nap midőn lemén;
S egy illyen pillanat
Vissza-varázsolja szép ifjuságomat.