Elveszett alkotmány

Elveszett alkotmány^[1]
szerző: Arany János

Első ének →

Szatirikus eposz^[2]
1845.

Információ erről a kiadásról

Oh, thou world!
Thou art indeed a melancholy jest.

Byron
Werner, Act II. sc. 1.

Tartalma

Megjegyzés

↑ Arany János így – névelő nélkül – ír művéről (lásd: lejjebb), és fia, Arany László is e címmel említi az általa szerkesztett kiadás bevezetőjében..
↑ Az irodalmi pályafutásának kezdetét jelentő költemény születésének körülményeiről maga Arany így írt 1855. június 7-én Gyulai Pálhoz címzett önéletrajzi témájú levelében (részletesen lásd: Önéletrajz):
„…1845. nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztenek bennem, és megkezdém, minden előleges terv nélkül, írni az ELVESZETT ALKOTMÁNYT. A darab, eredetileg, nem volt a nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem .bosszúságomat, mire más terem nem igen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz. (NB. Nagyapám nemes volt, s apám, a kutyabőrnek birtokában nem vala képes visszaszerezni e kiváltságot, minthogy erdélyi fejedelemtől, I. Rákóczi Györgytől, nyerte volt azt a család.) Hivatalommal, mint fönnebb érintem, napestig el lévén foglalva, tudtam időt nyerni, százával önteni ama szép hexametereket, s tovább hurczolni a rám nőtt, a mindinkább szélesedő költeményt, a mint épen a pillanat szeszélye hozta magával. Idő közben a Kisfaludy-társaság jutalom hirdetése, víg eposzra, mely figyelmemet először kikerülte volt, nyár folytában ismételtetett s én e véletlen összetalálkozó által meglepetve siettem szatirai eposzomat befejezni s felküldeni… …Engem egyrészről a 25 arany csiklandott — szerettem volna látni, hogy érez az ember, ha irodalmi téren jutalmat kap; másrészt úgy sem volt mit féltenem ismeretlen nevemen. Különben, hogy már a munka folytában éreztem tökéletlenségét, annak magában e költeményben elég nyoma van. A VI. énekben az idő malmáról szólván, mely mindent, még az irodalmi műveket is, leőrli garadján, fölemlítve némely rossz könyveket, e sorok következnek saját munkámról:

Ott jön az én könyvemnek öt első éneke is már…
Oh jaj! a mélybe zuhant, honnét pora jegytelenül fog
Hullani majd az örök feledékenységnek űrébe.

s alább megint:

Nagy baj a költőnek.... ...ha megúnta teremtett
Jellemeit maga is stb…

Az aranyokat, mintha lottérián, megnyerem, bírálóim közűl egy elismerőleg, egy szinte magasztalólag szolt a műről: de fülemben csak ama harmadik szó hangzott: „nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők.”
Közli: Arany János összes munkái 1. kötet,
Szerkesztette és bevezetővel ellátta: Arany László,
Kiadó: Ráth Mór, Budapest, 1897, XLVII-XLVIII. o.

[1] Arany János így – névelő nélkül – ír művéről (lásd: lejjebb), és fia, Arany László is e címmel említi az általa szerkesztett kiadás bevezetőjében..

[2] Az irodalmi pályafutásának kezdetét jelentő költemény születésének körülményeiről maga Arany így írt 1855. június 7-én Gyulai Pálhoz címzett önéletrajzi témájú levelében (részletesen lásd: Önéletrajz):
„…1845. nyarán a megyei élet kicsapongásai, melyek szemem előtt folytak, némi szatirikus hangulatot gerjesztenek bennem, és megkezdém, minden előleges terv nélkül, írni az ELVESZETT ALKOTMÁNYT. A darab, eredetileg, nem volt a nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem .bosszúságomat, mire más terem nem igen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz. (NB. Nagyapám nemes volt, s apám, a kutyabőrnek birtokában nem vala képes visszaszerezni e kiváltságot, minthogy erdélyi fejedelemtől, I. Rákóczi Györgytől, nyerte volt azt a család.) Hivatalommal, mint fönnebb érintem, napestig el lévén foglalva, tudtam időt nyerni, százával önteni ama szép hexametereket, s tovább hurczolni a rám nőtt, a mindinkább szélesedő költeményt, a mint épen a pillanat szeszélye hozta magával. Idő közben a Kisfaludy-társaság jutalom hirdetése, víg eposzra, mely figyelmemet először kikerülte volt, nyár folytában ismételtetett s én e véletlen összetalálkozó által meglepetve siettem szatirai eposzomat befejezni s felküldeni… …Engem egyrészről a 25 arany csiklandott — szerettem volna látni, hogy érez az ember, ha irodalmi téren jutalmat kap; másrészt úgy sem volt mit féltenem ismeretlen nevemen. Különben, hogy már a munka folytában éreztem tökéletlenségét, annak magában e költeményben elég nyoma van. A VI. énekben az idő malmáról szólván, mely mindent, még az irodalmi műveket is, leőrli garadján, fölemlítve némely rossz könyveket, e sorok következnek saját munkámról:

Ott jön az én könyvemnek öt első éneke is már…
Oh jaj! a mélybe zuhant, honnét pora jegytelenül fog
Hullani majd az örök feledékenységnek űrébe.

s alább megint:

Nagy baj a költőnek.... ...ha megúnta teremtett
Jellemeit maga is stb…

Az aranyokat, mintha lottérián, megnyerem, bírálóim közűl egy elismerőleg, egy szinte magasztalólag szolt a műről: de fülemben csak ama harmadik szó hangzott: „nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők.”
Közli: Arany János összes munkái 1. kötet,
Szerkesztette és bevezetővel ellátta: Arany László,
Kiadó: Ráth Mór, Budapest, 1897, XLVII-XLVIII. o.

[1]

[2]