Egy vidéki gimnazista naplójából

A Wikiforrásból
Egy vidéki gimnazista naplójából
szerző: Csáth Géza

A központozás egyszerűsítésével és részbeni pótlásával

                                                              1897. szept. 1.

Ma reggel elmentünk apával a gimnáziumba. Először voltam itten, eddig csak kívülről láttam ezt az épületet, ma végre belülről is megláttam. Bementünk az igazgatói irodába, és apa beíratott. Egy kicsit féltem, mert sok tanár volt az irodában. A tanár egészen más, mint a tanító. Sokkal komolyabbak, szigorúbbak a tanárok. Délután eljött Balla Pista, kimentünk a parkba, és csatangoltunk. Arról beszéltünk, hogy mennyi rettenetes sok időnek kell elmúlni, amíg mi nagy emberek leszünk, föltéve persze, ha közben meg nem halunk. Vacsora után édesapám ideadta ezt a naplókönyvet, amelybe jelen soraimat írom, és reábeszélt, hogy ezentúl írjak naplót. Ezzel javul az írásom - és ez igaz is.


                                                              Szept. 4.

Ma volt a Veni Sancte. Templom után az iskolában felolvasták a szabályokat, és az osztályfőnök, Pertics János elrendezte a helyeket. Én a nyolcadik padban ülök. Balla Pista előttem ül a hetedik padban. Annak örültünk, hogy sikerült a padszélre jutni és méghozzá ablaknál. Az én padomon szép faragások vannak, egy lófej és egy gőzhajó van belevésve. Délután Balla Pistához mentem, és az emeletről az udvarra szappanbuborékokat fújtunk, bár láttam, hogy Pista nagymamájának nagyon nem tetszik a játék. Tízszer is elmondta, "ezek a gyerekek le fognak esni!" vagy: "ne hajoljatok ki a korláton!" Nem értem, hogy a nagyok mindig irigykednek, ha az ember mulat. - Nem éppen a Balla nagymamájára mondom, de általában sokszor tapasztaltam. Három év óta mindennap elolvasom a budapesti újságot, de soha nem olvastam, hogy gyerekek a korláton kihajolva lebuktak volna.


                                                              Szept. 10.

Tanulom az első declinatiót, nem nehéz, de a latintanárt nem szeretem. Olyan rettenetesen kiabál egész órán, hogy nem merek mást tenni, mint hogy folyton figyelek, ez pedig nagyon fárasztó. Milyen más ember volt a kedves Péteri tanító úr, félkor jött be, elbeszélgetett velünk, mesélt, az ember örült neki, ha benn volt. De nem bánom, apa azt mondja, hogy a latinnal csak akkor lehet valamire menni, ha szigorú tanár tanítja.


                                                              Szept. 12.

Balla Pista ma jó dolgot talált ki. Azt mondta ti., hogy még sohase rendeztek versenyt abból, hogy ki tud több vizet inni. Holnap délután náluk kettesben rendezni fogunk egy ilyen versenyt. Alig várom már.


                                                              Szept. 13.

A versenyt nem tartottuk meg, mert ma nálunk szilvalekvárt főztek, és a keszőcét nagyon szeretem. Pistát is elhíttam, latint tanultunk, azután duplexet játszottunk. Nálunk nem lehet megcsinálni az ilyen versenyt, szüleim mindent észrevesznek, nem akarom kitenni magamat, hogy megtiltsák, Pistáéknál - akinek az apja két év előtt meghalt - könnyen megy az ilyesmi. Pista el van kényeztetve, és nem szólnak folytonosan bele a dolgaiba. Szeretek náluk lenni, nem hallja folytonosan az ember: "ezt nem szabad, ezt megtiltom", és ilyeneket. Egészen más az élet ott, ahol nincs apa. - Ma ebédre palacsinta volt, kedvenc ételem.


                                                              Szept. 14.

A vízivási versenyben győztem. Tíz perc alatt kilenc tele nagy pohár vizet ittam meg. Balla Pista csak hetet bírt.


                                                              Szept. 30.

Ma Istenről beszélgettünk, én, Balla, Petrákovics és Pollák. Együtt voltunk a parkban, és estefelé Petrákovics kérdezte tőlünk, hogy hiszünk-e Istenben. Mindannyian azt feleltük, hogy igen. Erre ő azt mondta, hogy az ő bátyja, aki vegyész, nem hisz. Az ő bátyja ti. azt állítja, hogy semmi más nincsen, mint amit érzékeinkkel fölfoghatunk, azaz amit láthatunk, hallhatunk, szagolhatunk, ízlelhetünk és tapinthatunk. Igen ám, felelte Balla, de az Istent többen látták, és le is festették. Példának említette a nagy templom plafonján levő képet, hol Isten Jézussal és a Szentlélekkel le van festve. Petrákovics erre azt mondta, hogyha Isten csakugyan létezik, miért nem jelenik meg gyakran az embereknek, hisz akkor mindenki hívő lenne, és jó lenne, de a mai emberek közül senki se látta az Istent, és nem beszélt vele. Erre Pollák elmesélte, hogy az ő apja egy alkalommal Bécsben látta az Istent a városon kívül.

Künn a mezőn egy malomkövön ült, de Pollák apja nem merte őt megszólítani. Petrákovics azt mondta, hogy mindenesetre beszélni kellett volna vele, és ez igaz is. Sokat gondolkoztam ezen ma, és bár jelenleg hiszek Istenben teljes mértékben - furcsának találom, hogy sohase jelenik meg közöttünk. Ennek okát nem tudom kitalálni.


                                                              Okt. 6.

Ma volt az Önképző Kör gyászünnepélye az aradi vértanúk emlékére. Mindannyian részt vettünk, és végighallgattuk a felolvasást, a szavalatokat, a gyászbeszédet és az énekeket. Egy Steiner nevű fiú a nyolcadikból remekül szavalta el Az aradi tizenhárom című verset. Ebben a versben arról van szó, hogy a vértanúk emléke szent legyen mindig a magyarok előtt. Az jutott eszembe, hogy sokkal helyesebb volna, ha arról írnának verset, hogy az aradi vértanúk halálát meg kell bosszulni a kutya németeken. Megkérdeztem édesapámat, hogy ez miért nem történt meg. Azt mondta, azért, mert a magyar hitvány népség.


                                                              Okt. 14.

Ma délután az ebédlőben az asztalnál rajzoltam. Sakktáblához hasonló kockázatot kellett készíteni. Először kihúztam az egészet tussal, azután a kockákat ki akartam tölteni ecsettel. Ekkor odajött az asztalhoz Károly öcsém, és mivel nem látott jól, fölkapaszkodott, meglökött, és az egész rajz tönkrement, mert a tele ecset összemázolta. Dühömben Károlyt nagyon elvertem. Annyira sírt, hogy megsajnáltam, és kérlelni és simogatni kezdtem. De láttam, hogy ami egyszer fáj, azt nem lehet lesimogatni. A nyakonok, amiket adtam, meglehetős erősek voltak. Egy ideig néztem szegény Károlyt, amint a földre fekve bőg. A kis zöld bőrkötője egészen össze volt gyűrve, és csak sírt, sírt. Nagyon, nagyon sajnáltam szegényt. Ő olyan jó fiú, és úgy szeret engem. Azután fogtam magam, bementem a másik szobába, a kanapéra feküdtem, és sírtam én is vagy félórát. Annyira bántam, hogy öcsémet megvertem. Este apa behítt engem az irodába (nem tudom, honnan tudhatta meg a dolgot), és azt mondta, hogy ne verjem meg a kisebbet, a gyöngébbet, mert az nem szép, és férfikoromban, majd ha elválunk, szétmegyünk a világba, és Károllyal csak ritkán látjuk egymást, nagyon meg fogom bánni, mert Károly nem fog engem szeretni. Beláttam, hogy ez nagyon igaz, és megfogadtam, hogy Károlyt többet meg nem verem.


                                                              Okt. 15.

Ma hirdették ki az első konferencia eredményét. Engem megróttak számtanból, és megintettek latinból. Délben megmondtam, apa ideadta a bizonyítványt arról, hogy csakugyan megmondtam, és még az osztályfőnök délutáni órájára elvittem. Este azt mondta apa, hogy ezentúl korán kell fölkelnem, és a latint meg a számtant ismételni, nehogy karácsonykor megbukjak. Ma ebédre palacsinta volt, kedvenc ételem.


                                                              Okt. 30.

Okt. 16. óta minden reggel fél hatkor kelek, de nem haladtam még semmit az ismétlésben. Ti. reggel nem tudok tanulni. Az ébresztőóra csengetése után rendesen elalszom, apa azonban fölébred, és ő fölkelt. Rám szól, mit tehetek, föl kell kelni. Hiába mondanám apának, hogy: apám, én reggel nem tanulok semmit, én nézem a betűket, nyitva van a szemem, de alszik az egész fejem - ő mindig azt mondja, hogy "az ész reggel fog legjobban!". Ha ez igaz volna, akkor én már az egész latint legjobban tudnám az osztályban. Nagy kínnal öltözöm, eltart jó félóráig. Kibotorkálok a sötétben a fürdőszobába, ott állok a kályha mellett, és megvárom, míg Ilka begyújt, azután megmelegszem. A mosdásra annál nehezebben tudom magam elszánni - minél tovább melegszem. A kis kályha búg és dübörög, és a plafonon is villog a fénye. El tudnám nézni napokig. Nem kívánnék semmit ilyenkor, még azt se, hogy nagy ember legyek, hogy megnőjek és parancsoljak - csak azt, hogy engem ne bántson, ne sürgessen senki, hanem nézhessem a plafont és a lángokat, ameddig tetszik. Sokszor kinézek ilyenkor a fürdőszoba kis ablakán, az ég a tűzfal fölött látszik egy kis darabon - ez a kis ég egészen sötét kékesszürke még. A fürdőszobában is minden sötét, csak az asztal széle csillog, mint egy vöröses csík. Azután hirtelen ráhatározom magam, levetem az ingem, és a mosdó tál elé állok. Csak a kisujjamat nyújtom be, várok tovább, állok és állok. Azon gondolkodom, hogy miért nincs a világ úgy berendezve, hogy ha nekem jólesik aludni, hát alhassam. Apa nem enged, azt akarja, hogy tanuljak, de hiszen nem tanulok. A házban mindenki alszik, hogyan lehet itt tanulni. Tanulok pár percet, elmondok magamban egy szabályt, azután az ablakhoz megyek. Nézem az utcát. Nézem, amint nyit a borbély, amint a borbélyinas kisöpör, amint a húsosok felállítják a sátrakat, és jönnek a mészárosok szamarastalyigái a friss hússal. Mindez szép és érdekes, és szívesen elnézem, bár aludni jobban szeretnék, de tanulni reggel nem tudok. Délután vagy estefelé félóra alatt, negyedóra alatt többre megyek, mint reggel másfél óra alatt. De nem is igyekszem, hogy ezt apámmal megértessem, ő mindig csak azt ismételné, hogy "az ész reggel fog legjobban". Ő ti. meg van győződve, hogy ez igaz, és mindenki, aki mást mond, hazudik. Biztosan tudom, hogy ezt a véleményét soha életében semmi pénzért meg nem változtatná.


                                                              Nov. 1.

A megholtak napja van ma. Délelőtt a temetőben voltunk, koszorút vittünk nagyapa és nagymama sírjára, mint tavaly is és minden évben. Délután olvastam Verne Gyulának Utazás nyolcvan nap alatt a fold körül című művét. Késő estélig olvastam, azután tanulni kezdtem a holnapi leckéket. Apa nagyon összeszidott, hogy miért nem tanultam meg előbb a leckét, és miért nem olvastam azután.


                                                              Nov. 2.

Ma kiolvastam Verne könyvét, amely roppant érdekes regény. Nagyon jól mulattam rajta. Délután eljött Balla Pista, és malmoztunk egész vacsoráig. Boldog fiú ez a Balla Pista, tesz, amit akar, kimenőt kap, nem szekírozzák otthon, alhat fél nyolcig. Sohase tanulja a leckét, de amit egyszer olvasott, arról tud beszélni. Én, ha egyszer-kétszer magamnak föl nem mondom, meg se tudok mukkanni. Ballának csak az a baja, hogy nehezen ír és nagyon hibásan. Folyton helyesírási hibákat ejt, és a rossz dolgozataival rontja a kalkulusát. Ma ebédnél palacsinta volt, kedvenc ételem.


                                                              Nov. 9.

Ma új cselédet fogadtak, Ilka elment ma reggel, férjhez megy, holnap lesz az esküvője. Erzsi, az új szobalány nagyon jó, szíves lány.


                                                              Nov. 12.

Ma Balla Pista harminc üveggolyót kapott egy bácsijától. Petrákovics megmutatta, hogyan kell klikkerezni. Igen mulatságos játék. Balla Pistával egész délután klikkereztünk. Este földrajzot tanultam.


                                                                    Nov. 14.

Balla Pista sokkal jobban klikkerezik, mint én. Ma majdnem mind elnyerte a klikkereimet, amelyeket tegnap vettem. Édesanyám húsz koronát adott, amin húsz üveggolyót vettem. Azt hiszem, hogy sohase fogok úgy megtanulni klikkerezni, ahogyan Balla Pista most tud kétnapi tanulás után.


                                                              Nov. 15.

Ma új télikabátot kaptam. Nem tetszik nekem. Barna színű és kockás bélésű. Ez a bélés olyan színű, mint a favágók szövetinge. Olyan parasztos, csúnya. Nem akartam sokat kérni apát, a kereskedő rábeszélte őt, hogy ezt vegye, mert ez tartósabb, pedig volt ott egy másik télikabát, amely nem volt ilyen kiállhatatlan bélésű, és szép volt. Csak megnőnék már egyszer, és a magam ura lehetnék, magam választhatnám a télikabátjaimat, akkor kelnék fel, amikor jólesik, akkor olvasnék, amikor éppen kedvem volna, és akkor tanulnék, ha nekem tetszene. Ez az idő azonban borzasztó messze van! Ó, de milyen messze.


                                                              Nov. 22.

Ma szekundára feleltem számtanból. Pedig ma is reggel hatkor keltem. A rövidített osztás volt föladva, de azt elfeledtem átnézni, ehelyett ismételtem a régebbi dolgokat. A Tamási helyre küldött. Nem sokat bánkódtam, a pad alatt olvastam Gulliver utazását. Ez a könyv eddig a legkedvencebb könyvem. Olyan örömet okoz az olvasása, hogy mellette a korán kelés és a szekunda egész nap eszembe se jutott.


                                                              Nov. 23.

Ma a tisztelendő úr kijelentette, hogy mindenkinek meg kell tanulni a ministrálást, mert december elsejétől kezdve a templomba fogunk járni, és reggeli hétórai miséken névsorrendbe ministrálni fogunk. Ennek örülök, mert nem kell ez idő alatt számtant és latint tanulni. A ministrálást, mint a másodikosok mondják, nem kell tudni, csak az első és utolsó szavakat, a többit pedig el lehet morogni. És az a jó van benne, hogy vörös ministráns ruhát kapunk, sőt füstölővel is lóbálunk. Addig is be lehet járni a sekrestyébe, aki akar, a szertartásbeli sorrend megtanulása miatt. Holnap reggel, Balla Pistával megbeszéltük, mind a ketten ott leszünk. Ma befejeztem Gulliver utazásainak olvasását, és újra elkezdtem elölről.


                                                              Nov. 24.

Ma reggel voltam először a Terézia-templom sekrestyéjében. Nagyon különös hely ez. Félkör alakú szoba, színes üvegablakokkal. Körül nagy faszekrény. Olyan nagy ez a félkör alakú szekrény, hogy az öreg sekrestyés - Szilveszter bácsi - bemegy az ajtaján, mint egy házba. Benne állanak a miseruhák, ingek, kelyhek és szalvéták. Benn láttam a püspöksüveget is, amit a prépost temetésén és nagymiséken visel. Ott volt benn a pásztorbot is, amely egy aranykampójú nagy bot, és azt jelzi, hogy a pap mestersége hasonló a pásztor mesterségéhez, a híveket egy csomóban tartja, mint a pásztor a birkákat. Kellemes tömjén- és borszag van itten. A szabad fal mellett nagy feszület és térdeplő, és efölött latin imádságok berámázva. Jól be van fűtve. Egymás után jönnek a papok, felhúzzák a ruhát, az inget, a palástot, a stólát, felöltözteti őket a sekrestyés. Azután elővesznek egy misekönyvet, azt megfogja egy fiú, a sekrestyés odaadja a kelyhet a papnak, a ministráns csenget, és bevonulnak a megfelelő oltárhoz. Egy harmadikos, aki legjobban tud ministrálni, amennyiben az összes lehető templomi dolgokat tudja, a pap válaszát is és a nagymisét is (a három pappal külön, vagy az öt pappal külön, mert a mise szövege eszerint is változik), ez a fiú elmagyarázta, hogy az összes misék napirendben föl vannak írva a falra. Ti. régen meghalt emberek sok pénzt hagytak a plébániának azon föltétellel, hogy lelkük üdvére bizonyos időközökben mise tartassák. A legrégibb misealapítvány háromszázhuszonöt éves, ezért az emberért ezer misét mondtak el idáig. De miért? Hiszen halálos bűnben halt meg az illető, akkor mint a katekizmusban írva van, úgyis a pokolba jut, és onnan ki nem lehet húzni semmi imádsággal. Ha a tisztítótűzben van, akkor, igaz, segít a mise, de nem sokat. Ha pedig a mennyországba jutott, akkor nincs szüksége misére. Megkérdeztem ezt apámtól. Ő azt mondta, hogy az egész a papok találmánya, és csak arra való, hogy megteljék a papzsák. Papzsák, papzsák, jó szó, olyan utálatos, mint egy telhetetlen, gágogó kacsa. Nem tudom, ki találta ki, de a mise mégis szép dolog. Míg tartott, nem imádkoztam ugyan egy percig se, de igen jól éreztem magam. Néztem a tisztelendő palástjának a cifra hátát - ami gyönyörű kézimunka, néztem az oltárképet, amely Jézus keresztelését ábrázolja, és hallgattam a kántor orgonálását. A dal, amelyet énekelt, gyönyörű volt, de a hangja igen rossz, mintha erőltetné a torkából a hangot, hogy erősebb legyen. Mise után iskolába mentem, és azon gondolkodtam, miért nem vettem eddig észre sohase, hogy milyen szép a mise. Most már tudom. Mert mindig tele volt a templom, valahányszor ott voltam, a parasztasszonyok ordítottak, s általában teljes nappali világításnál semminek se lehet látni a szépségét. Mióta Petrákovics említette, hogy amit nem lát, abban nem hisz - azóta én se hiszek úgy Istenben, mint azelőtt, de egyelőre nem törődöm ezzel a dologgal.


                                                              Nov. 29.

Apám ma nagyon összeszidott, azt mondta, hogy ne járjak templomba, hanem tanuljak. - Mégis szemtelenség, mondta, hogy a gyerekeket elvonják a tanulástól, csak azért, mert a harangozó fiúknak négy krajcár járna a ministrálásért, és azt meg akarják a pap urak maguknak takarítani. Délután kimentünk Pistával megnézni a jégpályát.

Most csinálják. Apa azt mondta, hogy két elégségesnek szabad lenni, ha több lesz, nem kapok új korcsolyát, és ha megbukom, akkor elveszi a régit is. Nem bánom, úgyse szeretek korcsolyázni.


                                                              Dec. 7.

Nagyon hideg idők vannak néhány nap óta. Reggel a felkelés borzasztó nehezen megy. Tegnap apa kijött, és rám kiáltott:

- Már hét óra is elmúlt, és te még meg se vagy mosdva!

Ott álltam a kályha mellett fél hat óta, és néztem a lángokat, nem tudtam elhatározni magamat a mosdásra.

Odabent a következőt mondta édesanyámnak:

- Hallatlan, ez a kölyök milyen málészájú, fölkel fél hatkor, és ott ácsorog a tűz mellett nyolcig. Nem tudom, mi lesz ebből, lusta, vagy mi a csoda, nem tudom!

Édesanyám azt mondta, hogy énfelőlem egészen nyugodt, én nem fogok megbukni. Megjegyzem, hogy én efelől nem vagyok nyugodt, de ebéd után összevissza csókoltam édesanyámat, alig tudott tőlem szabadulni. Holnaptól kezdve komolyan hozzáfogok a tanuláshoz. Nem akarom, hogy édesanyámnak ne legyen igaza.


                                                                                                                            Dec. 12.

Ma Petrákovics elhitt engem és Balla Pistát és Pollákot a folyosó végére, és megkérdezte, tudjuk-e, hogyan származik az ember. Én azt mondtam, hogy szülés útján, de hogy ez hogyan megy, azt nem tudtam. Pollák azt mondta, hogy a bábaasszony a hurkatöltő segítségével készíti a gyermekeket. Balla Pistán láttam, hogy a gólyadolgot akarta előhozni, de mégis jobbnak látta hallgatni. Erre Petrákovics elmondta a dolgot, amit nem akarok ide leírni, mert úgyse felejtem el soha életemben, s amelyet neki bátyja mesélt. Azt hiszem, ha gondolkodtam volna rajta, magamtól is kitaláltam volna. Mégis olyan furcsa!... nem találtam volna ki. Ma palacsinta volt ebédre - kedvenc ételem.


                                                              Dec. 17.

Már csak egy hét választ el a karácsonytól, és a szünet reményében most elég könnyen megy a fölkelés. Tegnap számtanból jóra feleltem, és ma latinból 2/3-ra. Még csak földrajzból kell javítanom, jelenleg ti. 2/3-ra állok belőle, hogy új korcsolyát kapjak. Ma olvastam Jókaitól a Dekameron című elbeszélésgyűjteményt.


                                                              Dec. 19.

Reggelre nagyszerű vastag hó esett. Délután már sok szánkó csilingelt az utcán. Egész délután az ablak mellett tanultam, és néztem a szánkókat, a bundába bújt embereket és a havat. Valószínűleg holnap fogok felelni földrajzból.


                                                              Dec. 20.

Feleltem, egyesre, szóval kettest fogok kapni. Iskolába menet már ma láttam, hogy árulják a karácsonyfákat. Károly öcsém borzasztóan várja a karácsonyt és a Jézuskát, ő még nem tudja, hogy az egész csak komédia, és a játékokat a szülők veszik. Milyen boldog az ember még abban a korban!


                                                              Dec. 23.

Ma kaptuk ki a bizonyítványt. Három elégséges van benne. A földrajztanár, a komisz, elégségest adott, bár kedden jelesre feleltem. Nem kapok új korcsolyát, de nem is bánom, szép fehér hó esik minden reggel, jól fagy, ennek sokkal jobban örülök, mint ha új korcsolyám volna, és emellett fekete sáros locspocs volna az egész világ. Mától kezdve egy hétig semmit se fogok tanulni. Verne regényét, a Jégszfinx-et fogom olvasni, amelyet apa ajándéknak ígért. Örömömben, hogy szép idő van, és a bizonyítványdolog is elég jól végződött, egész délután rajzoltam Károlynak. Eleinte kissé untam a dolgot, mert a legnagyobb butaságokat kívánta, hogy rajzoljam, de azután látva az ő örömét, örültem én is, hogy ő olyan jól mulat, és engem szeret, s jól elmúlt az idő egész estig.

Most újévig nem írok naplót.