Csikós élet
| Csikós élet szerző: Petőfi István |
Csikós vagyok, tágas puszta királya,
Birodalmam az alföldnek rónája,
Dombja, halma, a meddig csak szemem lát; –
Tengerem a rengő tündér délibáb.
Szegény lakom kis cserényem s tetejét
Képezi a csillaghimes hajlott ég;
Nap, hold, csillag váltva adnak világot:
Sötét éjben czikáznak a villámok.
Puha ágyam harmatos fű és subám,
Fejpárnám a báránybőrös nyeregfám;
Nem kell nekem ennél nagyobb kényelem,
Tollas ágyát senkinek sem irigylem.
Virágillat jár itt szellők szárnyain,
Nehéz gondok nem zavarják álmaim;
Piros hajnal üdvözöl, ha ébredek,
S a pacsirta zeng felettem éneket.
A nap ellen karimás kis kalapom,
Elegendő árnyat-adó sátorom,
S ha fergeteg nyargal végig a pusztán;
Legyűröm azt s kiforditom a subám.
Az ég alja szentegyházam s oltárom,
Reggel este megemelem kalapom,
S mit anyámtól tanultam, egy éneket,
Eléneklem s áldom „azt”, ki teremtett.
Bársony lovam régi szolgám, hű pára,
Sejti hová… ha felülök hátára,
S ha szoritom czombjaimmal oldalát,
Elhagyná az ég kilökött csillagát.
Birodalmam leggyönyörűbb virága,
„Puszta-gazda” szép hajadon leánya:
Ő egyetlen féltett kincsem, gyémántom,
Kivel szivem s királyságom megosztom.
Ragyog a nap, leng a szellő csendesen,
Vágtat lovam, mint a villám, sebesen;
Üldözőbe vett engem a szerelem,
Csak babámnál, sehol másutt, menhelyem.
Véres tajték foly le lovam oldalán
Fáradságtól arczom bágyadt, halavány;
Hej! de szívem ugy megdobog, ugy örül,
Majd kiugrik, majd kiszökik helyébül.
Közel vagyunk, nosza rajta! jó lovam!…
Galambomnak, tudod hogy rád gondja van;
Kipihenünk… és arczom is kipirul;
Tüzes csokjait ha szedem ajkirul.