Az árvák álma
| Az árvák álma szerző: Móra László |
Elmentél jó Anyánk, már régen elmentél,
Pedig mi ötünket de nagyon szerettél,
De sokszor öleltél...
Temető harangja oly szomorún verte...
Árvaságunk könnye hullott egyre-egyre
Az új fakeresztre...
Azóta minden nap hívunk, hívogatunk:
— Jó Anyánk, jer közénk. Könnyes minden napunk,
Mert nélküled vagyunk...
Amikor esténkint imánk elsuttogjuk,
Láthatatlan kezed, Anyánk, mi megfogjuk
S hosszan megcsókoljuk...
Azt hisszük ilyenkor, hogy beszélünk veled,
Azt hisszük, ilyenkor átöleli kezed
Mind az öt gyermeked...
Eltűnik a könnyünk, mint fűről a harmat,
S amikor szemeink halkan letapadnak,
Lelked betakargat...
Álmodásba kezdünk. Olyan szép az álmunk...
Kis asztalunk mellett téged is ott látunk,
Mosolyog a szemed, ahogy körülállunk...
Szemed melegével imádságot mondasz,
Dolgos jobbkezeddel friss kenyeret osztasz.
Jó Anyánk, ilyenkor olyan szép az álmunk…
Mind előtted állunk és csókolunk, áldunk…