A vándor könyvébe
| A vándor könyvébe szerző: Tompa Mihály |
Kit változó kép csalogat tovább,
S nagy messze földek tájain ragad,
Ki jársz hullámon, havas bérceken:
Megáldja Isten! vándor, útadat!
Eszedbe jusson, ha a vágy veled
Egy helyről másra nyugtalan siet:
Egész világé hogy mégsem lehetsz,
Egész világ nem lehet a tied!
S hogy lelked egykor lész fáradt madár,
Előtte fény s zaj: fárasztó, unott;
A zajgó körből nyugalomba vágy,
Ohajtván csak egy bizalmas zugot.
Azért hatalmas, nagy népek között,
El ne felejtsd hazád és nemzeted!
Mig a világ azoknak birtoka:
Ennek mindene az, ha szereted!
Tekintsd meg a nagyok sírszobrait,
De őseidnek hamvát ne feledd...
Ne, a fényes, dús paloták miatt:
Az egyszerű kis szalmafedelet!
TAVASSZAL.
Vídul a föld ábrázatja,
A jó Isten megmutatja
Néked ember, hogy szeret,
Adván újra kenyeret!
Gazdagon rügyeztek a fák,
S majdan bimbaik kinyitják;
S őszre, termett ágai
Földig fognak hajlani.
Télen által kik megéltek:
Járnak már a dolgos méhek;
S nem soká a puszta sejt
Méztől leszen drága, telt.
Szemzik már a szőlő-tőke,
Örvend szivünk jó előre,
Mikor hordó, átalag
Musttal telve állnak.
A meleg hó lágy pelyhében
Megmaradt az őszi szépen;
És ha nem jő rá csapás:
Vidám lesz az aratás.
Eregesd ki a jószágot,
Készíts ekét, készíts jármot!
Szánts, vess, - törd az ugarat.
Aki nem vet, nem arat.
Munkásság az élet sója,
A romlástól mely megójja;
S csak az, aki nem hevert:
Várhat áldást és sükert.
Ne légy mégis vak reménnyel!
Okosan nézz őszre széjjel:
Az esztendő mit adott?
- S nyugtán dicsérd a napot!