A rádium
szerző: Cholnoky Viktor
Az anyag örökkévaló. A test mindig megmarad, csak a formájában változik meg; abból az anyagösszességből, amiből a világ meg van építve, nem kallódik el soha egy szemernyi sem, csak máshova helyezkedik át. S a világegyetemhez mérten még ennek az áthelyezkedésnek a határai is igen szűkek, mert például egyik csillagról a másikra nemigen kerül át anyag, legfeljebb meteor vagy kozmikus por alakjában. Ez pedig olyan csekélység, hogy számításon kívül hagyhatjuk, s így szűkebb világunkra, a földre is elmondhatjuk, hogy rajta az anyag mennyisége örökké mindig csak egy. Soha meg nem fogyatkozik, soha meg nem szaporodik. Csak az alakját változtatja. Egy csomó szén, mész, vas, foszfor, nitrogén s a többi úgy találkozik össze, hogy szerves mikrokozmosszá tud alakulni, s megszületik az ember. De a szén, a mész, a vas meg a többi csakhamar szertekívánkozik, siet folytatni örökké körben forgó útját, és
Hatalmas Cézár meghalt, por leve
S a rozzant falat tapasztják vele.
Csakhogy a földön nemcsak testek vannak, hanem tünemények is. S amik ezeket a testeket előidézik, azok az erők. A test a világ látható része, az erő a láthatatlan. Ahol a láthatatlan megnyilvánul a láthatóban, ott keletkezik a tünemény.
Az ember, ha az abszolút tudományos fellendülés magaslataiból megtér a valóságba, nem képes a természetet sem másképpen látni, mint a maga szűk kis nézőpontjából, amelynek kukucskáló lyukja: a haszon. Klasszifikálja tehát a tüneményeket is hasznosakra és haszontalanokra, sőt károsakra. A hő tüneménye, ha a házam tetején folyik le, tűzvész, de a gőzgép kazánjában a vizet változtatja gőzzé, hasznos, mert dolgozik helyettem. S elnevezzük azokat a tüneményeket, amelyek az emberre hasznosak: munkának. A testeknek azt a képességét pedig, hogy munkát tudnak végezni, energiának hívjuk.
Hogy az anyag örökkévaló, ezt a gondolkozás rögtön ki tudja spekulálni, amint a természet ismeretéről lefoszlott az alkímia köde, s megkezdődött az okos és logikus természetbúvárlás. Nyilvánvaló az is, hogy amint a természet törvényeinek az ismerete annyira előrehaladt, hogy az emberek az energiáról szóló tanítást fel tudták állítani, rögtön felbukkant a kérdés, hogy vajon az energia, a világnak a láthatatlan része is olyan állandó-e, mint a látható, az anyag.
S a nagy elmék rögtön hozzáláttak ennek a kérdésnek a kifürkészéséhez. Galilei volt az első, aki - igaz, hogy tisztán csak mechanikai viszonylatokban - észrevette és félig már kimondta, hogy az energia örök. Az ő nyomán Huyghens felállította az energiamegmaradásnak a matematikai képletét, Bernouilli Dániel pedig 1738-ban teljesen megfogalmazta az energia örök voltának a törvényét, amely így szól: valami erő átalakulhat más erővé, tehát megfogyatkozhatik, sőt egészen el is enyészhetik, de ilyenkor helyette vele teljesen egyenlő értékű erő keletkezik úgy, hogy az erők összessége az egész világra nézve állandó mennyiség; erőt tehát sem teremteni, sem megsemmisíteni nem lehet.
Ez az alapvető törvény, amelyre ma egész fizikai világnézetünk fel van épülve. Ez irányítja mai mechanikai tudásunkat, amely főfeladatául azt tekinti, hogy erőt mentül olcsóbban tudjon más erővé átalakítani, ennek köszönhető mindaz a haladás, amit másfél évszázad alatt a találmányok terén elértünk.
S ez a törvény most igen komoly veszedelemben forog.
Elvont okoskodás, tapasztalás, kísérletezés, megfigyelés, sikerek, mind az mutatják, hogy az erőmegmaradás törvénye szentigaz, és mégis: hatalmas próféta támadt Nyugaton, s azt hirdeti, hogy a régi igazságok nem igazságok, s hogy az igazi igazság őbenne rejtőzik, őt iparkodjék megérteni az ember.
Ennek a prófétának a neve rádium.
... Pár évvel ezelőtt történt, hogy Becquerel új elemet fedezett fel, s elnevezte uránnak. Valami véletlen folytán a laboratóriumában megesett, hogy skatulyába zárt urán csukott tokban levő, érzékeny fotografálólemez közelébe jutott. Mikor a lemezzel fotografálni akartak, azt vették észre, hogy hasznavehetetlen, mert világosság érte, s az ezüstsó már szét van bomolva rajta. Az ilyen eset megtörténhetik száz laboratóriumban anélkül, hogy ügyet vetnének rá; Becquerelnek szeget ütött a fejébe, nyomozni kezdett. S amit kisütött, az a megdöbbenésig érdekes volt. Kiderült, hogy a fényképezőlemezen az elváltozást az urán okozta. A nyomozást követő kísérletezéssel megállapították, hogy az urán, ha fényképezőlemez közelébe teszik, a lemezen elváltozásokat okoz még akkor is, ha nemcsak ez, hanem maga az urán is zárt skatulyában van. Itt tehát valami titokzatos kisugárzásról volt szó, olyan ismeretlen minéműségű sugarakról, amelyeket az urán lövell ki magából, s amelyeknek fényhatása vagy kémiai hatása van, mert az érzékeny lemezt éppúgy elváltoztatja, mint a napsugár. Elnevezték a hipotetikus sugarakat Becquerel-sugaraknak.
Természetes, hogy a tudományos világ érdeklődése a legnagyobb hévvel fordult a Becquerel-sugarak felé. Megkezdődött a kutatás, keresés, fürkészés, egyelőre azzal a sovány eredménnyel, hogy nemcsak az urán, hanem egy másik elem, a tórium is bocsát magából sugarakat. Gyakorlati értéke nem sok ígérkezett a dolognak.
1898-ban egy nagyon érdekes házaspár, Curie párizsi tudós és a felesége, aki lengyel születésű nő, és Szklodovszki a leányneve, a joachimsthali bányából való szurokfénylével kezdett kísérletezni. Rettenetesen fáradságos és hosszadalmas munka után két új elemet vontak ki a szurokfényléből. Az egyiket Curie-né hazája után elnevezték polóniumnak, a másikat, amelyen az uránhoz és a tóriumhoz hasonló viselkedést vettek észre: rádiumnak.
S attól a naptól fogva, hogy a rádium fel volt fedezve, megkezdődtek a csodák.
Kiderült, hogy a rádium sugárzóereje, amit a tudósok radioaktivitásnak neveznek, százezerszer akkora, mint például az uráné.
S kiderült, hogy a rádium nemcsak fénysugarakat, hanem kémiai sugarakat is lövell magából, kiderült, hogy nemcsak maga radioaktív, hanem más testeket is képes sugárzásra bírni.
Amiket eddig a rádiumról megállapítottak, s amik a mai tudomány törvényeivel mérve vagy megfejthetetlen titkok, vagy csodák, azok így foglalhatók össze:
A rádium, amikor kivonták a szurokfényléből, egy ideig erősen foszforeszkál, vagyis olyan fényt áraszt magából, mint a sötétben megdörzsölt gyújtó. Ez a tulajdonsága azonban nem sokáig tart, valószínűen a levegő nedvességének a hatása alatt elveszik. De ha felolvasztják, s újra megmerevedik, megint visszanyeri a fényét.
Ha fénye a szemnek már nem is látható, azért tart tovább is, és keresztülhatol sugaraival papíron, fán és sok ércen is, mert ezeken keresztül is elváltoztatja a fényképezőlemezt.
Az úgynevezett fluoreszkáló anyagok, ha a közelükbe rádium jut, egyszerre elkezdenek csodálatos, kísérteties fénnyel világolni, s fényüket mindaddig megtartják, amíg a rádium a közelükben van. Ez a képessége különösen nagy mértékben megvan a cinkszulfidnak és a báriumplatinocianidnak. S ezeket a sugarakat az emberi szem papíron, fán, érclemezen keresztül is meglátja, sőt meglátja őket az a vak ember is, akinek csak a szeme hiányzik, de a látóidegei épek. Az egyik rádiummal kísérletező tudós, gondolom, Loudon professzor báriumplatinocianid lemezt készített, rádiumot tett rá, s a világítani kezdő lemezre ónból kivágott betűket rakott. Az a vak ember, akivel kísérleteit végezte, e betűket meglátta, és el tudta olvasni. A Curie házaspár csinálta meg a következő kísérletet: olyan üvegcsövet vett, amelyiknek mindkét végén egy-egy gömb volt. Az egyik gömbbe rádiumot, a másikba cinkszulfidot tett; rövid idő múlva a cinkszulfid elkezdett világítani, s fényét megtartotta akkor is, amikor a rádiumot elvették mellőle. Csak egy hónap múlva aludt ki.
De nemcsak ilyen, fényhatást előidéző sugarakat lövell ki magából a rádium, hanem kémiai hatású sugarakat. Hatása alatt az oxigén ózonná változik át, az üveg elbarnul, vagy lila színűvé lesz. A szerves lények szervezetére szintén erősen hat a rádium; csak nemrég történt, hogy egy tudós pár egeret megölt azzal, hogy a kalitkájukra rádiumot tett. Az egerek testén égett sebhez hasonló sebek támadtak, s mindjobban terjedtek mindaddig, amíg az állatkák belepusztultak. A legnevezetesebb ennél a kísérletnél az, hogy míg egyes helyeken az egerek szőre egészen elpusztult a rádium hatása alatt, addig más helyeken sokkal bujábban nőtt. A rádium tehát ugyanegy időben s ugyanegy helyen kétféleképpen hatott.
Végül, hogy elektromos hatása is van a rádiumnak, azt mutatja az, hogy közelében az elektroszkóp kisül, tehát a rádium a levegőt jó villamvezetővé teszi.
... És most tessék szabadjára ereszteni a fantáziát, és elképzelni egy kicsit, hogy mi lesz. Mi lesz, ha már a rádiumot nagyban, tömegesen tudjuk előállítani? Ha rádiummal aktivitásra bírt cinkszulfiddal űzhetjük el az éjszaka sötétjét, ha rádium keltette ózonnal szellőztethetjük ki a nagyvárosok utcáit, ha a rádium segítségével oda vezethetjük el a villámló ég haragját, ahova akarjuk. Ha a vakok látni fognak, ha az orvos belelát a betege belsejébe, ha a rádiummal sebet gyógyítunk, és baktériumot irtunk. Mi lesz, ha az ellenségem megölhet azzal, hogy a szobámba rádiumot csempész, ha a hadviselő felek rádiummal fogják egymást pusztítani?
És mi lesz, ha megindul az első rádiummotor? A motor, amelyet nem kell fűteni, nem kell árammal átjáratni, amelyben nem kell benzint robbantani, amelynek a súlya nevetségesen semmi? És a repülés! A víz alatt járás, az egész föld meghódítása.
Tessék nekiereszteni a fantáziát, és elképzelni mindent, még azt is, ami el sem képzelhető. Mert ami perspektívát a rádium megnyit, azt még az emberi képzelem szeme sem képes végig bejárni. Tessék nekiereszteni a fantáziát, és cserbenhagyni a hideg okoskodást, mert a rádiummal szemben megbukott minden eddigi tudásunk, elméletünk és hipotézisünk. Egészen új s még eddig nem ismert alapokra kell fektetnünk a jövő fizikáját és mechanikáját, mert a mainak a két legerősebb oszlopát döntötte ki a rádium: az energia megmaradásáról és az éterrezgésről szóló tanítást.
Mert a rádium sugározza magából az erőket anélkül, hogy bárhonnan is venne új erőt, és olyan erőt támaszt más anyagokban, amely lassankint kiveszik belőlük.
Vagyis látjuk, hogy van erő, amely születik a rádiumban, és meghal a cinkszulfidban, tehát az erő nem örökkévaló és nem egy.
Ezeket az igazságokat hirdeti az új próféta, aki Nyugaton támadt.