A magyar helyesírás szabályai/A szóelemző írásmód

A magyar helyesírás szabályai
Magyar Tudományos Akadémia
(A szóelemző írásmód)

A szóelemző írásmód

49. Helyesírásunk a szóelemző írásmód elvének érvényesítésével biztosítja azt, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett szavakban pedig minden tag világosan felismerhető legyen. Ezért a toldalékos és az összetett szavak legnagyobb részében a szóelemeket olyan alakjukban sorakoztatjuk egymás mellé, ahogyan külön-külön ejtve hangzanak: barátság (= barát+ság), barátaival (= barát+ai+val) stb.; barátfüle (= barát+fül+e), állatbarát (állat+barát) stb.

Az egynél több szóelemből álló szóalakokat általában a szóelemző írás elve alapján írjuk le. Természetesen ezt gyakran észre sem lehet venni, hiszen pl. a házban, kertnek, lóval stb. szóalak a kiejtés alapján is így íródnék.

A szóelemző írásmód elvének érvényesítése akkor válik különösen fontossá, ha a szó egészét másképp mondjuk ki, mint a szóelemeket külön-külön: kertje (= kert+je; e.: kertye), néztük (= néz+t+ük; e.: nésztük), nyolcban (= nyolc+ban; e.: nyoldzban), község (= köz+ség; e.: kösség), szállnak (= száll+nak; e.: szálnak); stb.

A szóelemző írás fő szabálya nem érvényesül minden toldalékos szó leírásakor. A toldalékos szavak egy részében ugyanis a szóelemeket nem eredeti alakjukban, hanem – a hangtani környezetnek és a szóelemek történeti alakulásának megfelelően – módosult változatukban tüntetjük fel: házzal (= ház+zal), fusson (= fus+s+on) stb.

A házzal, fusson esetében pl. a ház tőhöz a -val rag módosult -zal formában járul, illetőleg a fut igének fus- a felszólító módban használatos töve, s ehhez a -j módjelet s változatban tesszük hozzá.

A szóalakok szóelemző írásának tárgyalásakor meg kell tehát különböztetnünk egyrészt azt az írásmódot, amely a szóelemek mai állandó alakját tükrözteti, másrészt pedig azt, amely a szóelemek módosult alakváltozatait tünteti föl.

A szóelemek mai alakját tükröztető írásmód

50. A ragos, a jeles és a képzős szavak, az összetételek, valamint az egymást követő szavak szóelemeinek érintkező hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, s a szavak kimondásakor e hangok sokszor megváltoznak. Helyesírásunk azonban nincs tekintettel az alkalmi hangváltozásokra, hanem a szóelemeket eredeti alakjukban íratja le.

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöletlensége

A mássalhangzó-hasonulás

51. Vannak olyan mássalhangzópárok, amelyeknek tagjait ugyanazon a helyen és módon képezzük, csakhogy az egyiket a hangszalagok rezgése nélkül, tehát zöngétlenül, a másikat a hangszalagok rezgésével, tehát zöngésen. Ilyen párok: p–b, t–d, k–g, f–v, sz–z, s–zs, ty–gy, c–dz, cs–dzs. Ha a felsorolt hangok közü egy zöngétlen és egy zöngés mássalhangzó kerül egymás mellé, a kiejtésben az első hang zöngésség szempontjából legtöbbnyire hasonul az utána következőhöz. A h-nak nincs zöngés párja, így zöngétlenít ugyan, de maga nem zöngésülhet. A v – bár van zöngétlen párja – a köznyelvben zöngétlenül, de nem zöngésít. Az írásban a zöngésség szerinti hasonulást általában nem jelöljük:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
ablak+ban	ablagban	ablakban
tűz+höz	tűszhöz	tűzhöz
ad+hat	athat	adhat
lök+dös	lögdös	lökdös
nép+dal	nébdal	népdal
víz+szint	víszszint	vízszint
eszik + belőle	eszig belőle	eszik belőle
hideg + tél	hidek tél	hideg tél stb.

52. A beszédben az n hangot p, b és m előtt m-nek (vagy az m-hez közel álló hangnak); gy, ty és ny előtt ny-nek (vagy az ny-hez közel álló hangnak) ejtjük. Ezt a hasonulással bekövetkezett változást egyik esetben sem jelöljük az írásban:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
szén+por	szémpor	szénpor
azon+ban	azomban	azonban
tan+menet	tammenet	tanmenet
van + még	vam még	van még
ön+gyújtó	önygyújtó	öngyújtó
negyven + tyúk	negyveny tyúk	negyven tyúk
szín+nyomat	színynyomat	színnyomat stb.

53. Két mássalhangzó találkozásának gyakran az a következménye, hogy a két hang a kiejtésben teljesen azonossá válik: t+cs, d+cs és gy+cs = ccs; – t+gy és d+gy = ggy: – t+c, d+c és gy+c = cc; – sz+s és z+s = ss; – sz+zs és z+zs = zzs; – s+sz és zs+sz = ssz; – s+z és zs+z = zz. A teljes hasonulás révén előálló kiejtésbeli módosulásokat általában nem tüntetjük föl az írásban, hanem az eredeti szóelemeket jelöljük:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
át+csap	áccsap	átcsap
jegy+csalás	jeccsalás (v. jetycsalás)	jegycsalás
át+cipel	áccipel	átcipel
nád+cukor	náccukor (v. nátcukor)	nádcukor
köz+ség	kösség	község
egész+ség	egésség	egészség
száraz + zsömle	szárazs zsömle (v. száraz zsömle)	száraz zsömle
kis+szerű	kisszerű (v. kis-szerű)	kisszerű stb.

(De vö. 80–81., 83–85.)

54. Ha az anya, atya és bátya névszók csonka tövéhez, valamint a nagy névszóhoz j-vel kezdődő birtokos személyrag (-jel), vagyis -ja, -juk, -jai, -jaik járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a szóbelseji teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja a szavak eredeti ny, ty és gy hangjának, illetőleg a toldalék eredeti j hangjának jelét:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
any+ja	annya	anyja
any+juk	annyuk	anyjuk
aty+ja	attya	atyja
aty+juk	attyuk	atyjuk
báty+jai	báttyai	bátyjai
báty+juk	báttyuk	bátyjuk
nagy+ja	naggya	nagyja
nagy+jaik	naggyaik	nagyjaik stb.

55. Ha a gy és az ny végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas igerag (-ja, -juk, -játok, -ják) vagy a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben a j teljes hasonulása következik be. Az írás ezt a szóbelseji teljes hasonulást nem jelöli, hanem megtartja az igék eredeti gy és ny hangjának, illetőleg a toldalékok eredeti j hangjának jelét:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
hagy+játok	haggyátok	hagyjátok
hagy+juk	haggyuk	hagyjuk
hány+ja	hánnya	hányja
huny+játok	hunnyátok	hunyjátok
fagy+j+on	faggyon	fagyjon stb.

56. Ha az l és az ll végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) vagy pedig a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben általában teljes hasonulás következik be. Ezt a szóbelseji teljes hasonulást az írás nem jelöli, s így az igék eredeti l, illetőleg ll hangjának, valamint a toldalék j-jének jelét változtatás nélkül írjuk egymás mellé:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
ítél+jük	ítéjjük	ítéljük
kapál+ják	kapájják	kapálják
tanul+ja	tanujja	tanulja
áll+j	ájj	állj
beszél+j+etek	beszéjjetek	beszéljetek stb.

A mássalhangzó-összeolvadás

57. Ha a t, a d és az n végű névszókhoz j-vel kezdődő birtokos személyrag (-jel), vagyis -ja, -je, -juk, -jük, -jai, -jei, -jaik, -jeik járul, a kiejtésben a mássalhangzók összeolvadnak. Helyesírásunk ezt a szóbelseji összeolvadást nem jelöli, hanem mind a névszó végső mássalhangzóját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyja:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
kert+je	kertye	kertje
kürt+jei	kürtyei	kürtjei
part+jai	partyai	partjai
bot+ja	bottya	botja
híd+jai	híggyai	hídjai
kard+juk	kargyuk	kardjuk
vad+jai	vaggyai	vadjai
kín+juk	kínnyuk	kínjuk
turbán+ja	turbánnya	turbánja stb.

58. Ha a t, a d és az n végű igékhez j-vel kezdődő tárgyas személyrag (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják), illetőleg – a t végű igék kivételével – a felszólító mód -j jele járul, a kiejtésben a mássalhangzók összeolvadnak. Írásunk ezt a szóbelseji összeolvadást nem jelöli, s így mind az ige végső mássalhangzóját, mind pedig a toldalék j-jét változatlanul hagyva írjuk:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
tanít+ja	taníttya	tanítja
félt+jük	féltyük	féltjük
lát+ják	láttyák	látják
márt+játok	mártyátok	mártjátok
szeret+jük	szerettyük	szeretjük
ad+j+a	aggya	adja
hord+j+a	horgya	hordja
marad+j+anak	maraggyanak	maradjanak
fon+j+átok	fonnyátok	fonjátok
ken+j+ük	kennyük	kenjük stb.

59. A t+sz, d+sz, gy+sz hangkapcsolat a kiejtésben gyakran rövid vagy hosszú c hanggá, a t+s, d+s, gy+s hangkapcsolat pedig rövid vagy hosszú cs hanggá olvad össze. Az írás ezt a szóbelseji mássalhangzó-összeolvadást nem jelöli, hanem az eredeti tsz, dsz, gysz, ts, ds, gys betűkapcsolatot használja:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
met+sz	mecc	metsz
ad+sz	acc	adsz
egy+szer	eccer (v. etyszer)	egyszer
barát+ság	baráccság	barátság
költ+ség	kölcség	költség
bolond+ság	boloncság	bolondság
vad+ság	vaccság	vadság
nagy+ság	naccság (v. natyság)	nagyság stb.

A mássalhangzók mennyiségi változásainak jelöletlensége

A mássalhangzó-rövidülés

60. Ha a toldalékos szó belsejében, az összetételi tagok határán vagy az egymást követő szavak érintkezési helyén egy hosszú és egy másfajta rövid mássalhangzó vagy egy rövid és egy másfajta hosszú mássalhangzó kerül egymás mellé, akkor a hosszú mássalhangzó az ejtésben gyakran megrövidül. Helyesírásunk ezt a mássalhangzó-rövidülést nem veszi figyelembe, hanem – hogy a szókép állandóságát megtartsa – feltünteti a hosszú mássalhangzókat:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
jobb+ra	jobra	jobbra
varr+t	vart	varrt
vidd+be	vid be	vidd be
ott+hon	othon	otthon
vissz+hang	viszhang	visszhang
küld+d	küld	küldd
arc+cal	arcal	arccal
part+talan	partalan	parttalan
ing+gomb	ingomb	inggomb
hozzánk+képest	hozzán képest	hozzánk képest stb.

A mássalhangzó-kiesés

61. Hármas mássalhangzócsoportok középső tagja a kiejtésben – nemegyszer más hangváltozás kíséretében – kieshet. Az ilyen alkalmi hangkivetés írásunkban általában nem tükröződik:

alkotó tagok:	ejtés:	írás:
azt+hiszem	asz hiszem (v. aszt hiszem)	azt hiszem
most+sincs	mos sincs	most sincs
mind+nek	minnek (v. mindnek)	mindnek
csukd+be	csug be	csukd be
mind+nyájan	minnyájan	mindnyájan
mondd+meg	mom meg (v. mond meg)	mondd meg stb.

Azonos hosszú és rövid mássalhangzó találkozása

62. Ha egy összetett szó előtagja hosszú mássalhangzóra végződik (pl. sakk), utótagja pedig ugyanolyan mássalhangzóval kezdődik (pl. kör), a szóelemző elvet követve megtartjuk az alkotó tagok eredeti írásmódját. Az összetételt ilyenkor kötőjellel tagoljuk: sakk-kör, balett-táncos, váll-lövés, össz-szövetségi stb. (Vö. 94.) – Hasonlóképpen: dzsessz-szerű, expressz-szerű, puff-féle stb., mert a -szerű, ill. a -féle képzőszerű utótagot ssz-re, ill. ff-re végződő szavakhoz kapcsoltuk. (Vö. 94.)

Ha viszont a hosszú mássalhangzóra végződő szóhoz (pl. több) ugyanolyan mássalhangzóval kezdődő toldalék kapcsolódik (pl. -be), a szóelemzés szerint három azonos betűt kellene írni egymás után. Az egyszerűsítés elve alapján azonban (a kiejtésnek is megfelelően) csak két azonos betűt írunk egymás mellé: többe (kerül), (a) szebből (kérek), orra (bukott), (megkérdezték a) vádlottól, (nem jól) hallak, fedd meg stb. (De vö. 94.)

A d végű igék

63. A d végű igék felszólító módjában a tárgyas ragozású egyes szám 2. személyű rövidebb alakot magánhangzó után hosszú d-vel, mássalhangzó után rövid d-vel ejtjük. Az írás azonban mindig feltünteti mind a tővégi d-t, mind a -d személyragot, így tehát két d-t írunk nemcsak az add, fedd be, szedd, szidd, tudd, védd stb. alakokban, hanem az áldd, hordd, kezdd, küldd, mondd, oldd stb. formákban is. (Vö. 49., 60.)

A kezdd-féle írásmód is az általános szabályt követi: ír+d = írd; hagyd, nyomd, mosd, játszd, nézd, edzd, tépd, hívd, fújd stb.; tehát: kezd+d = kezdd; stb.

Az l és ll végű igék

64. Az l-re végződő igék toldalékos alakjaiban általában megtartjuk az egy l-es írást, bár egyes alakok kiejtésekor hosszú l is hallható: szól, szólás; múlik, múló; legel, legelő, legelik; stb.

A szabály alól csak néhány származékige kivétel: dűl, de: dülled, dülleszt; fúl, de: fullad, fullaszt; gyúl, de: gyullad, gyullaszt.

65. Az ll-re végződő igék legnagyobb részének toldalékos alakjaiban megtartjuk a két l-es írást, noha a rá következő mássalhangzó hatására a hosszú l mindig megrövidül: áll, állomás, állt; mállik, mállottak, málló, málljanak; száll, szálloda, szállna; rosszall, rosszallás, rosszallhatjuk; zöldell v. zöldellik, zöldellő, zöldellt v. zöldellett; szégyell, szégyellem, szégyellheti, szégyellni; stb. (Vö. 60.)

Néhány ll-es ige egy-két származékában azonban – a kiejtésnek megfelelően – rövid l-et írunk: torkollik, de: torkolat; sarkallik, de: sarkalatos; stb.

Egyes szavaknak mind ll-es, mind pedig l-es származéka él, de a képző eltérése jelentéskülönbséget hordoz: torkollik (= beleömlik) és letorkol (= szavába vágva elnémít); sarkall (= ösztönöz) és sarkal (= sarokkal lát el, pl. cipőt); nagyoll (a szükségesnél nagyobbnak tart) és nagyol (= valamit csak nagyjából csinál meg); stb.

66. Néhány ll végű igének két alakja van, egy magánhangzó utáni ll-es, hosszabb meg egy mássalhangzó utáni l-es, rövidebb változat: kevesell, kevesellte v. kevesellette, de: kevesellem és keveslem, keveselli és kevesli; kicsinyell, kicsinyellné v. kicsinyellené, de: kicsinyelli és kicsinyli, kicsinyellő és kicsinylő, kicsinyellés és kicsinylés; kékellik és kéklik, kékellő és kéklő; stb. (Vö. 39., 45.)

A hosszú magánhangzóra végződő igék

67. A hosszú magánhangzóra végződő igéknek -sz és -tok, -tök személyragos alakjait, valamint j hangzós toldalékú kijelentő és felszólító alakjait – ingadozó kiejtésük ellenére – a t, az sz és a j betű megkettőzése nélkül írjuk: ró, rósz, rótok, rója, rójuk; nő, nősz, nőtök, nőj; rí, rísz, rítok, ríjon; stb.

Múlt idejű alakjaikban, valamint befejezett melléknévi igenévi származékaikban – a magánhangzó után – két t-t írunk: rótt, róttak, nőtt, nőttek; (fába) rótt (betűk), (nagyra) nőtt (fa); stb. (Vö. 39.) – A felszólító módban a tárgyas ragozás egyes szám 2. személyének rövidebb alakja a kiejtést követi: ródd, sződd, lődd, nyűdd. (Vö. 39.) – A hosszú magánhangzó a v-vel bővült tövekben többnyire megrövidül: fövetlen, lövő, növendék, rovok stb. – De: rívok, rívás stb.

Egyéb esetek

68. A rendhagyó ragozású jön ige toldalékos alakjaiban (a jődögél és a jőve alak kivételével) a tő magánhangzóját rövid ö-vel írjuk: jön, jövök, jöhet, jövedelem stb.

A jö- tőhöz járuló egy mássalhangzós toldalékokat általában kettőzött alakban írjuk: jössz, jöttél, jöjj, jöjjön, jöjjenek stb. (Vö. 43.) – Hosszú az n is ezekben: jönni, jönne stb. – De: jöszte.

69. A lesz igealakot magánhangzóval kezdődő szó előtt és mondat végén hosszú sz-szel ejtjük, de más helyzetekben – az ige többi alakjaihoz hasonlóan – röviddel. Ezért a szókép állandósága érdekében az egyszerűbb módon, azaz mindig egy sz-szel írjuk: lesz; úgy, mint a többiben: leszek, leszel, leszünk, lesztek, lesznek.

70. Az egy számnév mássalhangzóját a szó alapalakjában, valamint magánhangzók között a toldalékos szóalakok és a származékok egy részében hosszan ejtjük: egyet, egyért, egyes, egyezik, együtt stb., más részében viszont röviden: egyed, egyedül, egyén, egyetem stb. Ha mássalhangzó következik a gy után, akkor is rövid a gy: egyben; egynek, egyre stb. Írásunk a szókép állandóságára, valamint egyszerűségére törekedve a szó minden alakját egy gy-vel jelöli: egy, egyé (= egy+é), egyek, egyel (ige), egyik, egyetlen, együvé, együtt; egyéb, egyed, egyenlő; egybe, egyre, egység; stb. – De természetesen: eggyel és eggyé; ezekben a szóalakokban a kettőzés mutatja a rag v-jének hasonulását. (Vö. 83.)

71. A kis szó fokozott alakjait és ezek származékait hosszú s-sel ejtjük, de egy s-sel írjuk: kisebb, legkisebbnek, kisebbedik, kisebbít, kisebbség stb.

72. Az -s végű melléknevek tárgyragos és -n határozóragos alakját, továbbá többes számát és középfokát sokan hosszú s-sel ejtik, de csak egy s-sel írjuk őket: erőset, magasat; erősen, magasan; erősek, magasak; erősebb, magasabb; stb.

73. A személyes névmások határozóragos és névutós formáinak megfelelő alakokban, azaz a személyragos határozószókban a gyakran hallható hosszú ejtés ellenére is egy l-et vagy egy n-et írunk: belőlem, nálad, róla, tőlünk; előled, utánunk; stb. – De: benne, bennünket.

74. Az új melléknév mássalhangzóját – a szó alapalakjában és magánhangzó előtt – sok nyelvjárásunkban hosszan ejtik; írásunkban ennek ellenére csak egy j-t tüntetünk fel: új, újat, újabb, újra stb. (A testrész nevének írása viszont: ujj, ujjak, ujjat, ujjra stb.)

75. A céh, cseh, düh, juh, méh, pléh, rüh stb. névszóban a h-t csak akkor ejtjük, ha a toldalék magánhangzóval kezdődik, vagy magánhangzóval járul a tőhöz. A kiejtésben tehát néma a h ezekben: cseh, Csehszlovákia, csehnek, csehvel, csehtől; méh, méhkas, méhnek, méhvel; juh, juhval, juhtúró, juhakol; stb. – Hangzik a h ezekben: csehek, csehet, csehül; méhek, méhes; juhok, juhász; stb. – Az írásban azonban, mint a példák is mutatják, a szavak minden alakjában jelen van a h.

A bolyh, doh, éh, enyh, fellah, keh, moh, padisah, potroh, sah, Allah, Zilah stb. szónak minden alakjában ejteni szoktuk a h-t, és mindig írjuk is. – A ch végű szavak (pl. almanach, pech stb.) végén is mindig ejtjük a h-t. [Vö. 42., 83. e)]

A h végű szavak egy részének kiejtése ingadozik. Így például az ah, áh, eh, hah, heh indulatszó ejtésében váltakozik a h-s alak a h-tlannal. A MÉH betűszó inkább h-s ejtésű, mint h-tlan. – Akárhogyan ejtsük is azonban a h végű névszókat, a h betűt írásban mindig feltüntetjük.

A szóelemek módosult alakjait feltüntető írásmód

76. A szóalakok egy részének leírásakor azért nem érvényesülhet a szóelemző írásmódnak az a törekvése, hogy híven tüntessük fel a szóelemek mai alapalakját, mert a szóelemeken a régiségben erős hangváltozások mentek végbe. Ha helyesírásunk ezekben a szóalakokban is a szóelemek alapalakjának a feltüntetésére törekednék, akkor a szó kiejtett alakja és írásképe között szakadék támadna. Ezekben az esetekben helyesírásunk tehát eltekint a szóelemeknek eredeti hangalakjuk szerinti írásától, s hogy a szavak írott alakja ne szakadjon el teljesen a kiejtett formától, a szóelemek módosult változatait tünteti fel.

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége az igealakokban

A t végű igék

77. Azoknak a t végű igéknek a felszólító alakjaiban, amelyekben a tővégi t-t mássalhangzó (de nem s, sz) vagy hosszú magánhangzó előzi meg (vö. 78.), megtartjuk az igető végső t-jét, de a módjel mai leggyakoribb j alakja helyett annak s változatát írjuk le: ejtse, féltsétek, márts; fűts, szítsa, taníts; stb. – Ennek a ts-nek a kiejtésben rövid vagy hosszú cs hang felel meg.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjában ts-et írunk a -d személyrag előtt: ejtsd, mártsd, tanítsd stb.

78. A rövid magánhangzó + t kapcsolatra végződő igék, valamint a lát és a bocsát ige (továbbá a lót-fut összetételbeli lót előtag) felszólító alakjaiban sem az igető véghangját, sem a felszólító mód jelét nem tüntetjük fel eredeti alakjában, hanem mind a tővégi t-nek, mind pedig a -j módjelnek s-sé módosult változatát írjuk le: alkoss, hallgassák, kössétek, lássuk, nevesse, nyissátok; lássuk, bocsássa; lósson-fusson; stb.

Ezeknek az igéknek felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyű rövidebb alakjában a tővégi t helyén s van, s a -d személyrag ehhez kapcsolódik; ezért ezeket az igealakokat csak egy s-sel írjuk: bocsásd, hallgasd, kösd, nyisd stb.

79. Az st és az szt végű igék felszólító alakjait a t nélküli csonka tőből (fes-, fürösz-, illesz- stb.) képezzük, éppen úgy, mint az s és az sz végű igék felszólító alakjait. (Vö. 81.) Ezekben az igealakokban tehát kettőzött s-et, illetőleg kettőzött sz-et (ssz-et) írunk, mert a j módjelnek a módosult (a csonka tő s, illetőleg sz mássalhangzójához hasonult) s, sz változatát tüntetjük fel: fess, fürösszétek, illesszük, rekessze, válassza stb.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban a személyrag eredeti d formájában a módjel nélküli csonka tőhöz kapcsolódik, ezért ezeket az alakokat egy s-sel, illetőleg egy sz-szel írjuk: fesd, illeszd, füröszd, rekeszd, válaszd stb.

Az s, sz, z és dz végű igék

80. Az s, sz, z és dz végű igék kijelentő módú, tárgyas ragozású alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a j-vel kezdődő személyragok (-ja, -juk, -jük, -játok, -ják) j elemének módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: keressük, mossa, elolvassák; vadásszátok; hozzák, végezzük; eddzük; stb. – Természetesen a játszik és a metsz típusú igék is ezt a szabályt követik: játssza, játsszuk, játsszátok, játsszák, metsszük stb. (A többi, j-t nem tartalmazó alakban csak egy sz-et írunk: játszom, játszod, metszi stb.)

81. Az s, sz, z és dz végű igék felszólító alakjaiban megtartjuk az igető eredeti formáját, de a -j módjelnek módosult (az igető végső mássalhangzójához teljesen hasonult) s, sz, z és dz változatát tüntetjük fel. Ezeket az igealakokat tehát (az eredeti s+j, sz+j, z+j, dz+j helyett) általában kettőzött s-sel, kettőzött sz-szel (ssz-szel), kettőzött z-vel és kettőzött dz-vel (ddz-vel) írjuk: késsen, mossam; vesszenek, vadásszatok; végezzünk, hozzad; eddzétek, lopóddz(ál); stb. – Természetesen a hallatszik, játszik, látszik, tetszik és metsz ige is ezt a szabályt követi: hallatsszatok, játsszál, látsszam, tetsszél, metssze stb.

A felszólító mód tárgyas ragozású, egyes szám 2. személyének rövidebb alakjaiban azonban a módjel nélküli tőhöz kapcsolódik a -d személyrag: nyeld, olvasd; mászd, úszd; végezd, húzd; edzd; stb. – Hasonlóképpen: játszd, metszd (vagy mesd).

A tessem, tessél, tessék, lássék stb. alakváltozatok használata is helyes. (Vö. 32.)

A hallatszik, játszik, látszik, tetszik, metsz ige több kijelentő és felszólító módú formájának azonos a kiejtése; pl. játszunk és játsszunk (e.: jáccunk). E formák írásban való pontos megkülönböztetése azonban fontos követelmény: Látom, hogy csak játszanak velünk. Kértem őket, hogy játsszanak velünk. – Kilátszanak. Betakarom, nehogy kilátsszanak. – Jó érzés lesz, ha tetszünk neki. Azt akarjuk, hogy tetsszünk neki. Stb.

82. A lesz, tesz, vesz, visz, eszik, iszik ige felszólító alakjaiban a módjel gy alakban járul az igék magánhangzós tövéhez: legyek (= le+gy+ek), tegyen, vegyük, vigyétek, egyél, igyanak stb. – A hisz ige felszólító alakjaiban hosszú gy-t ejtünk, és kettőzött gy-t írunk: higgy, higgye, higgyük, higgyétek stb. (Vö. 43.)

A tesz, vesz, visz, eszik, iszik, hisz ige tárgyas ragozású egyes szám 2. személyének rövidebb felszólító formáiban a -d személyrag a módjel nélküli magánhangzós tőhöz kettőzött alakban járul: tedd (= te+dd), vedd, vidd, edd, idd, hidd. (Vö. 39.)

A mássalhangzók minőségi változásainak jelöltsége a névszóalakokban

A -val, -vel és a -vá, -vé alakmódosulásai

83. Megváltozott, a névszó tövének végső mássalhangzójával azonos (teljesen hasonult) formában járul a -val, -vel és a -vá, -vé határozórag v-je (bizonyos h végűek kivételével) minden mássalhangzóra végződő névszóhoz. Ezt a kiejtésbeli módosulást írásunk tudomásul veszi, és betűkettőzéssel jelöli. A többjegyű betűket természetesen a rájuk vonatkozó szabályok szerint kettőzzük meg. [Vö. 7. b)]

a) Egy rövid mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: bottal, cukorral, kékkel; arannyal, rozzsal, néggyel; tudóssá, szénné, vízzé; királlyá, özveggyé; stb.

b) Egy hosszú mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: jobbal, tollal, tettel; jobbá, tollá, tetté; gallyal, könnyel, meggyel; rosszá, könnyé; stb. (Vö. 94.)

c) Két mássalhangzós szóvég + -val, -vel, -vá, -vé: hanggal, komppal, minddel; kulccsal, szárnnyal, gyönggyel; bolonddá, szilánkká, füstté; ronggyá, szárnnyá, bölccsé; stb. (Vö. 60.)

d) Ha a -val, -vel és a -vá, -vé rag v szóvégződéssel találkozik, a két v-t mindig jelöljük az írásban: hévvel, szívvel; kedvvel, tervvel; savvá, névvé; könyvvé, nedvvé; stb.

A betűkettőzés elmulasztása nemegyszer eltorzítja a szóalak értelmét. Nem azonos például a szívvel és a szível (= szeret, tűr); a tervvel és a tervel (= tervez); a bölccsé (válik) és a bölcsé (= a bölcs tulajdona); a briddzsel (= a bridzs kártyajátékkal) és a bridzsel (= bridzsezik); stb.

e) Azokban a névszókban, amelyeknek végső h-ját nem ejtjük ki (vö. 75.), a -val, -vel és a -vá, -vé rag v-jének hasonulása nem következhet be: méhvel; pléhvé, juhvá; stb. – A doh, potroh, sah, Allah stb. szónak azonban minden alakjában ejtjük a h-t, ezért itt az ennek megfelelő ragalakokat találjuk: dohhal, potrohhal, sahhá, Allahhal stb. (Vö. 75.)

A -val, -vel és a -vá, -vé ragnak a személynevekhez kapcsolásával a 163., az idegen szavakhoz és tulajdonnevekhez illesztésével pedig a 211., 216–217., 222. pont foglalkozik.

Az az, ez névmás

84. Az az, ez mutató névmás z-je teljesen hasonul a mássalhangzóval kezdődő határozórag első hangjához. Ezt a módosulást betűkettőzéssel jelöljük: abba, ebbe, ahhoz, ehhez, akképp, ekképp, arra, erre, akkor, ekkor stb. – Hasonlóképpen: amannak, mindettől, ugyanahhoz stb.

Az avval és azzal, az evvel és ezzel alakváltozatok egyaránt helyesek. Ám csak: azzá, ezzé.

A mutató névmás a, e alakjából és valamelyik névutó kapcsolatából keletkezett összetételeket az elő- és utótag határán egy mássalhangzóval írjuk: afelé, afölött, amiatt, emellett, eszerint, evégett stb. [Vö. 130. c)]

85. Mindig hosszú mássalhangzót jelölünk azokban a szavakban, amelyek az az, ez névmásnak és a -beli képzőnek, valamint a -fajta, -féle, -kora képzőszerű utótagoknak a kapcsolatából alakultak: abbeli, affajta, afféle, akkora; ebbeli, effajta, efféle, ekkora.

←A kiejtés szerinti írásmód

A magyar helyesírás szabályai (A szóelemző írásmód)

A hagyományos írásmód→