A magányos sír

A magányos sír szerző: Kisfaludy Károly

Keskeny völgye rejtekében,
Egy magányos sír tövében
Ül s andalg a remete;
Barna felhők tornyosúlnak,
S halk morajjal felvonúlnak;
A nap búcsúfényt vete.

Távolt mérő lángszemekkel
Egy utas jő gyors léptekkel?
"Merre utas?" ""Messze még!
A sötétlő fenyvesen túl
Utam a kék hegyfokig nyúl,
Azt elérni szívem ég?""

"Utas! utas! fergeteg kél;
Hallod mint zúg s ordít a szél,
Szállj meg kis hajlékomban;
Vészre gyűlt a földi pára,
Elhúnyt már a nap sugára;
Nyúgodj édes álomban."

"Boldogé az édes álom,
Én e völgyben nem találom,
Messzebb vágy hű kebelem!
Túl az erdőn, túl a berken
Lelkem új életre serken,
Hívemet ha föllelem.""

"Borzasztó az éji pálya,
Vészt lappangtat bús homálya,
S fendöbörgő fellegek
Tűzözönben vívnak immár,
Sujt a villám, végveszély vár:
Utas! útas! rettegek."

""A veszélytől csak boldog tart:
Reszket s néz hol a biztos part;
Jámbor ősz! nem félek én.
Rendületlen hiedelmem,
Küzdve győzök, s lángszerelmem
Megjutalmaz lágy ölén.""

"Utas! útas! nézd ezen sírt:
Bennalvó is lángszivet bírt,
Kéjre termett lyányka bár;
Ő is hű kebelre vágya;
Most kemény föld szűzi ágya,
Nem szeret, nem érez már.

Hány rabot tőn szép alakja!
Dús kérőktől forra lakja,
S ő csak egyben egynek élt;
S bár az messze harczba tére
Honja hősi védletére,
Hív maradt, várt és remélt.

Hajnalfényben és napeste
Kedvesét könnyezve leste
Állva e szirtek felett:
Egykor így - vész dúl körűle.
Reng, szédül s a mélybe dűle -
Szíve áldozatja lett.

S a mint a vadonba' jártam,
Föllelém s e sírba zártam;
Orma zöld! itt hamvad ő!
S az kit oly sohajtva vára,
Nem sohajt hideg porára!
Gyula, Gyula még se' jő."

""Ő az! ő az! Húnyj el éltem!
A mit vágytam és reméltem,
E szűk hant már elnyelé;
Szórd villámid, rettentő ég!
Ordits szélvész, mit vehetsz még?
Létem a buéjjelé.

Vissza hát a harczba! vissza!
Majd a föld ha vérem iszsza,
Lelkem ottfenn nála lesz.
Isten hozzád, jó öreg te! -
Tördelt hangon ezt rebegte -
Gyula tőled búcsut vesz.""

S ment. A felhők szétvonúlnak,
Víg tavaszszínben virúlnak
Erdők, berkek mindenütt:
Benne zajlik, s nem sokára
A nap feltünő sugára
Néma sírhalmára süt.