A konyháról
| A konyháról szerző: Cholnoky Viktor |
Akármilyen száraz is az a marhahús, amit a mi egyeduraink, a leereszkedő és rugalmas lépésű budapesti mészárosok mérnek: a vele való foglalkozás egyáltalán nem száraz téma, sőt annyira nedves, hogy nemsokára valószínűen a jó gazdaasszonyok könnyétől lesz még nedvesebb. Ennek ellenére be kell vallanom, hogy a magyar lapok mégis kissé szárazon tárgyalták az ügyet; semmi esetre sem olyan kedvesen précieux modorban, mint annak idején Brillat-Savarin beszélgetett a „Physiologie de goût”-ról.
Ezt a hibát valahogy helyre kell hozni, és meg kell magyarázni a legérdekeltebb feleknek is, asszonyoknak, leányoknak egyaránt, népszerű, sőt nőszerű stílusban, hogy mi is az a húskérdés, amely most izgatja a kedélyeket a belgrádi Konaktól a pesti vásárcsarnokon keresztül egész a bécsi Ballplatzig.
Brillat-Savarin elméssége - sajnos - nem áll a rendelkezésemre. De a nők iránt való ismeretes hódolatom és nagyrabecsülésem mégis rákésztet arra, hogy ezúttal ezt a témát nőszerűen tárgyaljam. Végre is a női nem hálás, és talán csak kapok ajándékba érte valami körömfaládékot vagy egy pár hímzett papucsot. Mind a kettő rám férne.
Tehát: Hölgyeim! Tiszteletreméltó gentleladies!
Önök tudják, hogy Magyarországon sok a nagyúr, és kevés a hízott ökör. Ez a látszólagos ellentét nyomban érthető igazsággá válik, amint felvilágosítom önöket arról, hogy a nagybirtokos a földjét nem állattenyésztésre használja, hanem arra, hogy búzát termesszen rajta. Nem a búzavirág és a pipacs ideális szeretete kedvéért, hanem először is azért, mert van elég befektetni való tőkéje a csak legelőnek való talaj gabonatermővé javítására, másodszor azért, mert a baromtenyésztés sokkal több munkával jár, mint a búza kimászatása a földből. A paraszt, a kisbirtokos dologra szorul, nemcsak a földjével, hanem a maga keze munkájával is keresi az évi betevőjét, tehát barmot is tenyészt. A nagybirtokos azonban, aki helyett maga a föld is eleget dolgozik, nem lát nagyobb hasznot abból, ha barmot nevel, mert azért újabb munkást, bérest, csordást, kondást kell neki tartani.
Eddig van, hölgyeim, a dolognak az úgynevezett elméleti része. Most jön a gyakorlati. És ez kétágú, mint az önök harciasan is békés trancsírozóvillája.
Az egyik ág lenyúlik Szerbiába. Miután Magyarországon nincs elég barom, tehát Szerbiából kell az eleven hús nagy részét hozatnunk. Ezt az eleven húst nevezik a napilapok közgazdasági rovatai „szerb marhá”-nak. Mármost: aki nem szerb és nem marha, az már májusban előre láthatta, hogy a nyárra képtelenül meg fog drágulni a hús nemcsak Budapesten, hanem egész Magyarországon. Mert már akkor előre látható volt, hogy talán már ki is tört a vámháború Szerbiával.
Hölgyeim! Tiszteletreméltó gentleladies, önök nem tudják, hogy mi az a vámháború. De ez egypár szóval megmagyarázható. Figyeljenek csak ide. Ha a körorvosné szombaton olyan kalapot tesz fel, amelyiken három strucctoll leng, akkor egészen bizonyos, sőt természetes, hogy az adópénztárosné vasárnap délelőtt a tizenegy órai miséről olyan kalapban fog kijönni, amelyen négy szál strucctollat lebegtet a szél. Girem-górem a vámháború. Ha Szerbia a mi hozzájuk bevinni akart holminkra olyan vámot tűz, hogy fölér három strucctollal, akkor a mi adópénztárosnénk, akit Goluchowskinak hívnak, feltűzi a negyedik strucctollat is, és elrendeli a határzárt, amelyen keresztül azután semmiféle vámmal nem lehet marhát keresztülhozni.
Goluchowski megmagyarázása alább következik majd, most még a vámháborúról kell felvilágosító szavakat adnom. A vámháború továbbá, hölgyeim, olyan háború, amelyben kettős igazsággá válik a német földrajzi könyvek emez egyszerűre tervezett igazsága: Die Sau fällt bei Belgrad in die Donau. Ha vámháború van, akkor mi itthon így fordítjuk magyarra ezt a geográfiai tényt: A Száva Belgrádnál ömlik bele a Dunába. Ellenben szerbül így értelmezik a mondást: a disznó Belgrádnál beleesett a Dunába. Mert nekünk a Száva mente tilalmi határrá lesz, a szerb disznókereskedő pedig, ha úgy kívánkozik is a Sütő utcában levő megszokott kávéházba, mint az igazhivő Mohamed paradicsomába, akkor sem hozhatja keresztül eleven és röfögő holmiját a Dunán. És nemcsak a disznó, hanem a vágómarha is beleesik Belgrádnál a Dunába.
Nagy körvonalakban és alapos közgazdasági ismereteim felhasználásával ez a vámháború.
És most térjünk át a dolog másik ágára. Ez a dolog Bécsbe nyúlik, és Goluchowski megmagyarázásával kezdődik. Hölgyeim, Goluchowski mindenekelőtt szép ember, de - elmúlt hatvanéves; azután jó ember is, de - külügyminiszter. Olyan ember, akinek már csak hivatalból kell szépnek lenni, és olyan miniszter, akinek néha hivatalból haragudni kell. Mert az egyik is, a másik is szükséges arra, hogy bebizonyítsa vele az energiája csökkenetlen voltát.
Mármost Goluchowski, a férfi minden reggel hódító mosolygással és brillantinnal keni be a csodásan ápolt szakállát, Goluchowski, a külügyminiszter ellenben minden reggel hódító homlokráncolással tekint körül Európában, hogy kit fenyítsen meg. Néha a gaz macedónoknak mond oda néhány kemény igazságot, olykor-olykor a szultánt inti exposé formájában csendre, de most a szerbekre jött meg az étvágya. És kitűnő alkalma nyílt rá.
De itt megint egy kis kitérés kell, hölgyeim. El kell mondanom, hogy Szerbia most akar új ágyúkat vásárolni, és hogy két ágyútermelő műhely között tétovák, a francia Creuzot gyár és az osztrák Skoda gyár között, önök bizonyára tudják, hogy mi az ágyú. Az ágyú egy lyuk, amelyet érccel, leginkább bronzacéllal öntenek körül. Némely gyár az egyik alkotórészre, a másik a másikra fordítja a nagyobb gondot. Így például a Creuzot gyár az acéllal törődik inkább, Skodáéknak azonban a lyuk fontosabb.
A kiviteli ipar pártolása valóban elsőrendű feladata a külügyminiszternek, és így egészen érthető, hogy Goluchowski balkáni tekintélye minden súlyával az osztrák lyukat akarta ráparancsolni Szerbiára. És amikor Szerbia mégis inkább a francia acél mellé szegődött, akkor jupiteri homlokkal megizente neki a vámháborút. Amíg nem megy be a Skoda, addig nem jön ki a marha.
Hölgyeim, tiszteletreméltó gentleladies, ím ezekben magyaráztam meg a politika, konyhakérdés, ágyúgyártás és közgazdaság összefüggését. Most már nincs egyéb feladatom, mint hogy levonjam a dolgokból az önök számára való egyetlen tanulságot is. De még ezt sem kell tennem, mert megtette már helyettem a „Gasparone” örök életű podesztája:
- Fiam, tanuld meg, hogy ami egyszer ellopódik, az soha többet vissza nem adódik - így oktatja fiát a podeszta.
A húsárak a nyáron át a forráspont felé fognak szállni, mert a mészáros nem bolond, hogy Szerbia, Goluchowski vagy a Skoda gyár miatt kisebb percentre dolgozzék. De a húsárak megmaradnak a forrásponton akkor is, amikor már rég megkötöttük a vámbékét Szerbiával. Mert a mészáros még kevésbé bolond, hogy ne dolgozzék nagyobb percentre, amikor ahhoz már hozzászoktatta a publikumot a külügyminiszter bölcsessége.
Hölgyeim, ami egyszer ellopódik, az soha többet vissza nem adódik. Aminek az ára egyszer felmászott, annak az ára nem bolond, hogy kezdjen megint lefelé mászni.
Köszönöm a szíves figyelmüket.