A fővárosból
| A fővárosból szerző: Mikszáth Kálmán |
[I.]
Tegnapelőtt megnéztem a »Dragonyosok« premierjét. A »Dragonyosok« nagyon csinos operett, azonban az a sorsa, ami körülbelül a Lauka Guszti novelláinak, hogy már a harmadik kosztümben és cím alatt kerül a közönség elé. Jó anyagból van, még így sem vallott szégyent, habár hajdani opera-jellegét erősen magán viseli.
Az operett tetszett is, nem is. Meséjét olvashatják önök a fővárosi újságokban, ami különben nemigen fontos önökre nézve, mert ezt nem fog lehetni Szegeden előadni, még talán az új színházban sem, annyi és különféle benne az énekrész.
Ez tehát olyan operett, amit csak itt lehet meglátniok, ha sietnek, mert valami hosszú életű, dacára bájos zenéjének, nem lesz e földön, hol a francia, eleven, cikornyás, mindenféle csecsebecsével megrakott zene a hódító.
De nem is ez a »Dragonyosok« a főesemény, hanem az új csillag.
A színlap ökölnyi betűkkel hirdette a Szabó Karola első fölléptét, de a közönség most az egyszer úgy járt, mint a háztűznéző tündérkirályfi, ki a kiöltözött királyleány mellett a hamupipőkét szerette meg.
Ez a hamupipőke, ez az új csillag és új Blaháné-Hegyi Aranka.
Olyan bravúrral játszotta a parasztleány szerepét, hogy mindenki el volt ragadtatva, s ami vajmi ritkán esik meg, a hírlapok székeiről tapsok hangzottak.
Az történt, ami még eddig soha, a népszínházi közönség elfeledkezett róla, hogy Blaháné nem játszik.
Az új csillag ragyogását nézte mindenki és nem gondolt a másikra, a fénylőbbre senki.
Hegyi Aranka sugár növésű bájos alak, szép, hosszúkás, barna arccal s fénylő fekete szemekkel. Igaz szépség, bizonyos pikáns jelleggel.
Az összes kritika áradozólag szól róla ma. Híre, neve, mely reméljük mindig nagyobbodóban lesz, tegnapelőttről fog datálódni.
S önök, ha már a »Dragonyosok«-at nem láthatják odahaza, igyekezzenek legalább Hegyi Arankát meglátni - az Aradi közvetítésével.
Valóban már szükség is volt egy új tüneményre, - mert mindig vészteljesen lebegett a Népszínház sorsa fölött az a kérdés, hogy mi lesz majd, ha egyszer a szeszélyes Blahánénak az talál eszébe jutni, hogy ő többé nem játszik?
[II.]
Somoskeőynél
Titokban megírom önöknek, hogy a hírneves kalandort, kiről annyi sok famózus dolgot közöltek a lapok derűre-borúra, meglátogattam.
Felmentem hozzá a Frohnerbe, délután négy órakor. Éppen a reggelinél találtam: egy beefsteakkel birkózott meg.
No megállj, gondoltam magamban, ha te rászeded az egész világot, hát énbennem emberedre találj.
Amint benyitottam, egy rokonszenves, elegáns külsejű, rövidre nyírott hajú fiatalembert találtam benne, szellemes tekintettel függeszté rám szemeit.
- Uram, nem állhattam ellent a kíváncsiságnak önt láthatni. Én Derecskey orvos vagyok Szegedről, s higgye meg, kedves kollega, bámulom önt.
- Ön igen szíves, uram. Örülök látogatásának. Foglaljon helyet. Annyi rengeteg dolgom van, hogy alig érek rá reggelizni. Apropos, hol végezte ön a kurzust?
- Itt Pesten - mondám, mert célom híven adni vissza, beszélgetésünket.
- Ah, Pesten? No, az nem valami sokat mondó - jegyzé meg fumigative -. Ezért nem gratulálom meg.
- Bocsánat, kollega, de az első három semestrist Zürichben.
- Eh bien. Ez már nyom valamit a latban. Leider, én nagyon kevéssé foglalkozhatom e kedvenc tudományommal, fölvágatlanul hevernek nálam a legújabb szakmunkák, mert higgye meg, kedves kollega, éppenséggel nem érek rá, minden percemet ezer foglalatosság veszi igénybe.
- De hát mi az ördög dolga lehet a kollegának?
- Nézzen ön oda, kérem. Látja?
- Mit? Azt az óriási szivarládát?
- Nagyon finom ezer havanna van benne, de nem azt értettem.
- A bonbon-piramisokat talán?
- Diable! Azt a sok folyamodványt és levelet a fekete asztalon. Az mind egy nap, ma jött. Segélyért folyamodnak hozzám; nem győzöm, uram, ma délelőtt kétezer forintot osztottam ki, pedig csak az igazi nyomort veszem tekintetbe!
- Ön derék emberbarát, tisztelt kollega.
- Hagyjuk ezt, uram... Az a többi írás pedig többnyire szerelmes levél. Azokra is válaszolni kell, legalább némelyikre.
Finom mosoly futotta körül ajkait.
- Igen, uram, csak némelyikre. Becsületemre mondom önnek, kollega, hogy két év óta csak tisztességes nőszemélyekkel volt dolgom. - Minden más fajtájút kerültem. Mert énelőttem mindenha legfőbb egy férfiúban - az erkölcs.
Erre meg már én mosolyogtam édesdeden.
- Ön maliciózus ember - mondá kelletlenül. - Tehát szegedi? Nos, én azt a várost is ösmerem, mint minden várost Európában. Otthon vagyok ott, éppen mint Párizsban, Londonban, Chicagóban vagy Madridban.
- Ez igen kellemes állapot, uram! Hát Pesttel hogy van ön megelégedve?
- Ez egy erkölcstelen, veszett fészek, uram. A Fortunában mint rab, kedvest tartottam. Nincs itt egy garas-ára erkölcs. Pénzért megveszek itt mindent.
- Ej, ej, nem kíméletlen ön kissé?
- Nem, uram. Minden országnak és embernek alapja, talpköve a tiszta erkölcs. Ahol az nincs, ott vége mindennek. Az erkölcs a fundamentum.
- De hát kire haragszik olyan nagyon? A rendőrségre, a lapokra?
- A rendőrségről ne beszéljünk, mert azt, mikor a vasútra fölülök, bekötöm Thaiszostól, mindenestül a zsebkendőmbe s a vagon ablakából fogom őket kirázni; ami pedig a lapokat illeti, azok úgy hazudnak, mint egy gascogne-i nemes s mindenből terhelő vádat csinálnak. Most is azt vetik szememre, hogy karonfogva vezettem a philadelphiai kiállításon a brazíliai császárnőt.
- Tehát nem igaz?
- Igaz, hanem úgy tüntetnek föl, mint aki föltolakodtam erre, pedig hát az igen természetes, mert a császárnő magántitkára voltam, s ez az ottani udvari etikettbe tartozik.
- Mindjárt gondoltam. Eszerint a soknejűségről hozott közlemények sem valók.
- Merő koholmányok, kedves kollega. Egyetlen feleségem van. Viszonyom, igaz, hogy volt elég, de szavamra mondom, egyet sem zsákmányoltam ki. De richtig, milyen jó, hogy ön az én kedves öregemet említi. Majd elfeledkeztem róla, hogy írnom kell neki. Örülök, kollega, hogy volt szerencsém. Vacsoráljunk színház után együtt valahol.
Leült íróasztalához, de nem hiszem, hogy írhatott volna, mert a szintén pazar bútorzatú előszobában már sokan várakoztak, míg kijövék, egy őrnagy, egy igen szép hölgy, két zsidó, egy uracs és egy szabó, ki karján több rendbeli új öltözetet hozott őméltósága Veysy gróf számára.