A vak szonettje
Tünődöm olykor, mért szállt rám homály
éltem felén? E tág föld vak legén
talentumom tétlen mért rejtem én,
mely így elásva bennem kész halál?
Ha majd a számonkérő óra száll,
Uram feddése nem lesz-é kemény?
„Mit kezdjek így, ha nincs munkámra fény?” ─
lázongok halkan. Ám vigaszt talál
türelmem és szól: „Senki sem viszen
méltó munkát Elé. Csak tűrd szelíd
Igáját, úgy a jó. Hisz Ő a szent
király. A szárazföldön és vizen
sürögteti szolgái ezreit
s az is cselédje, ki csak vár s mereng.”