Útközben K...ba

Útközben K...ba szerző: Tisza Domokos

Megállok itten, utamnak felénél,
Lejátszik hozzám a tetőről a szél
S megsimogatja izzadt homlokom!
Nehéz egy út ez, mint az élet útja,
A vándor félve, tétovázva futja,
Oly jól esik most egy kis nyugalom.

Megállok, és a tájon széttekintek,
Szent ámulattal sapkát emelintek
Isten legszebb szentegyházában itt.
— Hol föld és menynek testvér-boltozatja
Nagyságát örök pompában mutatja,
S nem gyarló és szűk templomfal kerít.

Hol oltárokként nyúlnak fel a bérczek
S rajtok illatos virág-tömjént érzek,
Hol szét terül a rétek szőnyege.
S van az egyháznak kardala, madárszó,
S van orgonája, le- és felviharzó
Dörgő, dübörgő fellege.

Ott, ott a keskeny kis völgy fordulóba,
Ott a folyam, és rajta túl a róna,
Mintha ez élet képe volna csak!
Zengő, erdős hegy-völgy az ember élte,
S ha szenvedélye túlpartját elérte,
Egyforma róna, rideg, hallgatag!

De énnekem még hegy és völgy virágzó,
Zöld lombja közt még zendül a madárszó,
Félelmes képek, messzi tűnjetek.
Fel, fel, e helyről! Mint anyának hangja
Magához hí a kis falu harangja,
Folyó és róna, Isten veletek!