Így lettem harmincéves

Így lettem harmincéves szerző: Somlyó Zoltán

                 1

Az alkóv még homályos. A szekrény fölött
egy Holbein-metszeten egy váll, egy nyak
kevélykedően kiviláglanak.

A kerek asztalon a fölborzolt cilinder,
fehér nyakkendő, meg egy bús kabát –
így mentem tegnap a körúton át

egy büszketestű, telt fekete nővel,
ki csattos cipőt hord és nagy selyemköpenyt
s már százezret csókolt. De engem nem ölelt.

Sűrű homályban áll a nagy diófaágy.
Ó, mily bánatosak e setét reggelek!
és setét este lesz, mikorra felkelek.

És kérdezem majd: mit jelent e nap?
És felelem: így lettem harmincéves…
És hív egy fekete selyemköpeny:
a fekete selyemköpenyű nő, az édes.

                  2

Megszoktam már e kósza éccakázást,
az imbolygó sétát a köruton.
Tudom, hogy semmi, semmi jót se hozhat,
de vinni: elvisz engemet, tudom.

Lefekhetnék én is rendes időben,
topogjon más az éjji útakon!
A reggeli szél engem is ölelne
és csünghetnék az életkutakon.

De ki tudja a hónaposszobának
halálzenéjét tűrni egyedül?
Mikor a kínos egyedülvalóság
esője dül rám, dül, csak egyre dül.

Ki tudja romlott harminc ifjú évét
meg nem siratni minden éjjelen?
S ki tudja ám elhinni azt magának,
hogy oktalan a síri félelem!

… Aludni kell. Aludni meleg áldás!
De – béke kell hozzá és nyugalom.
– A hónaposszobában kongva kattog
a gondot őrlő taposómalom.