Zsuzsihoz
szerző: Madách Imre
Kedves valál, hogy láttalak először,
Hideg szemekkel büszkén nézve rám.
Ez a ridegség a valódi széphez
Legjobban illik tán, úgy gondolám.
Látálak újra, hódításra mentél.
Ragyogni hagytad itt-ott bájaid,
Mint rózsabimbó félig eltakarva
A sejtelemnek is tért hogyha nyit.
S hűtlen levék első rideg magadhoz,
Újabb magad tett hűtlenné legott,
Hivém, hogy ez összhangzatos egésznél
Dicsőbbet Isten még nem alkotott.
És meglehet, - de alkotott szerelmed,
Szeretni kezdél, s új báj önte el,
Most érte már el, óh látom, tökélyét
A báj, melyet lehelhet nőkebel.
Leraktad ékességeid magadról,
S bámulva látom nőni bájidat,
Letörpűl a mesterség cifrasága
Melletted, óh - legszebb te vagy magad.
S ha bírlak is, leányka, mindenestől,
Minden kecsed még mindíg új nekem,
Egyenkint kell mindannyiszor kivívnom
És minden engedmény új kegyelem.
Minden mosolyban, szóban, pillanatban
Kegyed egész világa benne van,
S mégis, ha csókolsz, átkarolsz ezerszer,
Ezerszer győztesnek hiszem magam.