Zongora mellett
szerző: Tisza Domokos
A dallamlejtő zongorán
Játszsz’ még tovább is, oh leány!
Minden hulláma érczszavának
Egy-egy emlékem költi fel,
Harczában kedve- s bánatának
Igy ing az érzékeny kebel.
Oh játszsz’ tovább a zongorán.
Oh játszsz’ vadúl a zongorán!
Keblemben majd dörgő szaván
Kél a bú fekete lovagja,
S e puszta telket, szívemet,
Éj-ellett lován bérobogja.
Őrjöngés szállja lelkemet...!
Játszsz’, játszsz’ vadúl a zongorán!
Gyöngéden játszsz’ a zongorán!
Hadd álmodjam szelíd szaván.
Fény-ülte cserről, fris pataknál,
Virágborított domb felett,
S mely kedvesebb ennél s amannál,
Nőről, kit a költő szeret.
Gyöngéden játszsz’ a zongorán!
Midőn játszol a zongorán
Vadúl s szelíden oh leány,
Azt képzelem: a költő lelke
Egy mennyben húrolt zongora,
A nagy mestertől dalra keltve,
Ki a föld és az ég ura...
Midőn játszol a zongorán!
Midőn játszol a zongorán,
S merengesz elhaló szaván:
Azt képzelem: szemedbe híja
Könyűd e hang és elrezeg.
Lehetne e köny éltem díjja,
S e könyért dalban halni meg!!
Oh játszsz’ tovább a zongorán!