Zoltán, a biró

A Wikiforrásból
← Zoltán a gyermekZoltán
(II. vezér 907-947)

szerző: Garay János
Zoltán, a biró

Harsog a kürt csengő riadása,
Messze fémlik zászlók lobogása,
Győző Zoltán győzödelmi hadja,
Merre mégyen, a babért aratja.

Megy pusztítva délnek, éjszakának,
S nincsenek kik ellenállhatnának:
Sarc alatt a németek császára;
Néki hódol Konstantinnak vára.

S zeng a kürtök csengő riadása,
S szól a zászlók néma lobogása:
„Jaj a fejnek, jaj s halál a karnak,
Ellenállni mely mer a magyarnak.”

Mégis, mégis ellenállni mernek,
Frigyszegőleg, kik fegyvert emelnek,
Balga népi nagy Lombardiának,
Hős Berengár fényes országának.

Mint a bércről zúduló vízomlás,
Jött közéjök káros meghasonlás;
Önfejét a balga nép megunta,
S hős Berengar életére ronta.

Szertedúlá szép királyi várát,
Összetépé bíboros palástját,
Őt bitónak tűzé karvasára,
Földnek, égnek botránkozására.

Hős Berengár, dísze korszakának,
Frigyes társa volt Árpád fiának.
„Istenemre! aki él felettünk,
Ezt a népet meg illik fenyitnünk!”

Monda s eljött győzödelmi Zoltán,
Megbizottan nagy hatalma voltán,
S zeng a kürtök csengő riadása,
S szól a zászlók néma lobogása:

„Fel, gonosz nép, fel, véres csatára!
Véretek lesz s légyen a had ára!
Fel, csatára, pártütők ki vagytok!
A bírónak szörnyű számot adtok.

Kik királytokat meggyikolátok,
Szép palástját összeszaggatátok,
Őt tűzetek rút bitó hegyére,
S mégis éltek földnek szégyenére!”

S büntetőleg rá ront Páviára,
A nagy ország első városára;
A kerítést fegyver árja bontja,
Háztetőit láng s hamúba ontja.

S merre elhat győző karja, vért ont,
S merre pillant, vérítéletet mond,
S pártütő, ha még kétannyi volna,
Vérbűnéért mind rakásra hullna.

Boszú-harcát így végezte Zoltán,
S rettegék őt nagy hatalma voltán,
Nagy Csepeltől délnek, éjszakáig,
S fel keletnek Kostantin váráig.