A lap feldolgozottságának foka

Zola Emil, a realista: Az olaj

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Zola Emil, a realista:Az olaj
szerző: Karinthy Frigyes

Regény
Zempléni P. Zola

Gervaise háromnegyed hatkor jött haza a rue-de-Puanteon keresztül; délután a marhavásáron volt, amiből a szoknyájának még mindig valami átható vérlészaga volt, alul, a könyökén, egy darab vörösesbarna húsmaradék beleakadt egy félcentiméter hosszú szőrszálba, és ütemesen ringott.

Gervaise most fejét előretartva belépett a fülkébe, és elrendezte a kulcsokat.

Anyja Plaussansban halárus volt, a fekete Rougon leánya, tizenkét éves korában egy homályos reggel a falu aljegyzője odafektette a zsákra: azután Mourmelonba került, és ott gömbölyödött le. Fivére, Claudius, a másik mourmeloni család harmadik fia, a későbbi festőművész, akkor Antwerpenben a rue-de-Foutoche-on lakott, egy éjjel nagy gyomorfájásra ébredt, de ez később elmúlt. Nagynénjük, a sánta Fouan, szintén rosszgyomrú volt; később visszajutott Plaussansba. Itt született Gervaise.

Most nyugodtan leült, a csapokat megigazította, betolta az ajtókat, majd lassan kisöpört. Az éjféli Párizs ébredezett már, és a Douan utcai állami szabadalmazott sóhivatal felől vörösesbarna hajnal terjengett. A túloldali fűszerüzletből gálic-szagot lehetett érezni, fölötte elsárgult, rojtos táblán rondírással volt kiírva a tulajdonos neve, kék festékkel elölről hátrafelé, úgy, hogy a betűk egymás után következtek. Lejjebb a lépcsőn túl, három méternyire, kissé kopott utcakő áll több más utcakövek között, jobbsarkán egy tüdővész-bacilus nézett visszafelé, a rue-de-Bombarde-ról idelátszó dóm irányában, és a bajuszát pödörte.

Gervaise az érett, kissé sajtszagú nők nyugodt testtartásában lélegzett, letörölte a támlákat, az üvegajtót, melyen a "Férfiak" felirat elhomályosodott, megdörzsölte, és egykedvűen leült szokott helyére.

Fivére, Nana, néhány év előtt Párizsba jutott, a császárság utolsó napjaiban és fehérnemű-kereskedést nyitott, Párizs gyomrában, a Munka, Germinal, Zempléni P. Gyula.

Hirtelen fel kellett ugornia. Erőteljes, borízű hang zavarta. Ez Caboche volt, akit "nyiszlettszájú"-nak is neveztek, mert állandóan rossz szagú volt a könyöke egy darab bőrtől. Most az olajat hozta, és visszafelé lépett be a fülkébe.

- Elhoztam az olajat, asszonyság - mondotta, az egész fülkét betöltve saját hangjával, mely erőteljes, kicsit rojtos szélű torkából a száján keresztül jött.

- Az ördögbe is! a disznók ugyancsak teleböffentették a hátulsó pofájukkal!

Nagyanyja Plaussansból jött, a második császárság idején, és visszament oda, ahonnan jött.

Caboche most részletesen kezdte a szagtalanítást: először a szürke fal felső részét kente be olajjal, az átható, nehéz olajszagot élvezettel szívta be, mely második természetévé vált. Ha ezt a szagot érezte, megvadult, és nem bírt érzékeivel: ilyenkor kitört belőle az állat az emberben, s könyökével csontos talpát verve, fejletlen leányokat rohant meg az utcán. Ezt a munkát nagyon szerette: lassú tempóban, egyenletesen kenegette az olajat. Kedvére volt ez az egész rikító színű épület, ahol egész Párizs megfordult, s egyszerű zubbonyos munkások jól öltözött hivatalnokok és magasrangú katonák kezébe adták a kilincset, mely ne tessék becsukni, magától záródik. A régi császárság minden pompája és bűne elvonult itt szemei előtt: - ide mindenki betért, s gyalog, levetve minden szokásformát és sallangot, egész megrázó, valódi természetességében mutatkozott az élet igazi, hamisítatlan, echt nyomorúsága, igazi, finom, undok nyomorúság, nem csalás, nem ámítás, nemtetszőért visszaadjuk a pénzt.

Caboche most bevégezte a munkát: Gervaise féloldalt állt, és háta táján valami langyos lágyságot érzett, s hirtelen összeborzongtak. A férfi még habozott egy ideig, azután hirtelen orron ragadta a nőt, kiben e perc lázában csak a húst látta. Nehány pillanatig egymásnak szegezett pofacsontokkal küszködtek, és kifeszített, libegő orrukkal csapkodták egymás fejét.

- Az ördögbe is - sziszegte az olajozó -, a piszkos disznók! Mindent elrondítanak nekem!

És hátul, a fülke homályában, a régi csapok és olajostömlők között az olajozó odafektette Gervaise-t egy karbolospalack dugójára.

Unokabátyjuk Plaussansban született, és 1823-ban került a katonasághoz, önkéntes ajánlkozás után.

II

Gervaise február végén hízott le: a Place de la Gloire szürke kis épülete jól ment, és a család tartós, tűrhető jólétnek nézett elébe a császárság második korszakában. Március elején voltak a mozgósítások, Neippery tábornok falragaszokban hívta föl az ifjúságot. Boche katonának vonult be, és a Place-téri kutyaszőr-üzlet homályában esténkint nagyon különös árnyékok suhantak a mellékhelyiségek felé. Az öreg Fouan kicsit furcsán szedte a lábait: valami undorító betegségről beszéltek, amit a vállperecébe kapott: - az első emeleten tréfásan "rohadamelle bácsi"-nak nevezték. Ilyenkor rekedten káromkodott.

- Csak azok a r...k ne járatnák a sz...at![4] - mondotta. - Hiszen mindenki tudja, hogy a sánta Liza csupa b...ból meg ny...ta a szemét!...

Annyi igaz, hogy a kövér Liza szemei estefelé, mikor tavaszi szelek rohadt ibolyabűzt hoztak az uzsorakamatra eladott és kissé már szintén rohadó ákácerdő felől: - hogy ilyenkor a természetellenes kövér Liza szemei gyanúsan gennyesek voltak. Másképp simán és nyugodtan folyt az élet, ja igaz, Germinál-anyó a talpán valami kiütést kapott, azt folyton vakarta realizmusból.

Egy napon Gervaise korábban jött haza a rendesnél, és ott találta Caboche-t az olajosnál. Utóbbi időben Caboche egészen átadta magát ennek a szenvedélynek: szélesen nekifeküdt a munkának, elborult, nyirkos szemekkel, vastagon rakta föl a falra az olajpászmákat. Lábai, ruhája egészen át meg át volt itatva a súlyos illatú anyagtól, melyet szenvedéllyel szívott magába. Érzése, öntudata, úgy látszik elborulóban volt: részegen nézett Gervaisere, és megfogta lábujját. Gervaise egy percre elbódult, és maga is közelebb hajolt az olajoshoz: térdeik érintkeztek, de e percben valaki sietve nyitotta ki az üveges ajtót, és így nem történt közöttük naturalizmus, tessék türelemmel lenni.

XXXIII

A nyár közeledtével Gervaise-nek a higiénikus papírt kellett beszerezni, és Versailles felől, az erdőn keresztül jött. Fülledt és fojtó volt a levegő, mindenféle virágok szag-váladékokat leheltek magukból, nemi betegségekben szenvedő pacsirták nyöszörögtek az ágakon: de Párizs felől üdítő vitriol-illat terjengett.

A Place de-la Gloire-i ház egyik első osztályán azonban leszakadt a zsinór, úgy, hogy a csatornarepedésből az egész anyag belefolyt a csészébe, és oldalt lecsurgott az olajjal együtt. Mire Gervaise hazajött, tele volt naturalizmussal az egész fülke. Mindezt a túlzott, rettenetes, ellenállhatatlan olajozás idézte elő, mely pusztulással fenyegette a családot. Ez a nyomasztó, borzasztó nyomor július elsején történt: az a Moltke éppen ezen a napon jutott el Sedanig: - az a Bismarck hadisarcot követelt és az az Európa, tetszik tudni, ott valahol az Atlanti-óceán mellett, éppen világválság előtt állott, és más, hasonló jelentéktelen romanticizmus történt. Szóval az egész anyag az olajjal együtt lecsurgott és Gervaise körme alá a pépszerű masszából bejutott egy darab. Aznap a fűszerüzletben Fouan apró patkánya hányni kezdett.

Anyja Plaussansban egy csatornában született, unokafivére volt Nanának, a párizsi cocotte-nak. Tíz éve jutott Párizsba.

- A vén X...n!! - ordított részegen, bődülten Caboche... Hogy kr...nának a z...jébe!!...

Azzal elment.

LX

Két év múlva Gervaise-éknek ki kellett költözni. A mértéktelen, rettenetes olajozás felemésztett mindent; a zsíros folyadék felszívódott a falakba, és aláásta a padozatot. A züllött, degenerált és elpuhult nemzedékek ama borzasztó és átkos szenvedélye, hogy olajjal akarta szagtalanítani a naturalizmust, végre rettenetesen bosszulta meg magát. Caboche egy napon összeesett a gödörben: hányni kezdett, és minden tagjából olaj szivárgott. A kórházba vitték.

CX

Mikor Gervaise a kórterembe jutott, Caboche éppen olajat sírt. Két apáca fogta, három zöld és megpenészedett hulla között, a morgue-ban. Rettenetes bűz áramlott mindenfelől.

Este volt, mire Gervaise az utcára került. Egy hordó olajba lépett. Mindenünnen olajszagú emberek vánszorogtak: az ádáz méreg felszívódott Párizs összes falaiba, és lecsurgott az Eiffel-torony tetejéről. Téveteg, olajos szemekkel vonszolta egy ideig testét, aztán összeesett egy gödörben.

És egyetlen, növekvő, ellenállhatatlan zúgás áradt ekkor a boulevardok felől, az erdők felől s az alkonyati égről: a szörcsögve szívódó, romboló olaj zaja, az olajé, mely sárga, rohadt, pusztító szemfödővel borult most a haldokló Párizs büdös hullájára. Az olajé, mellyel szagtalanítani akartak, s mely most magába fullasztott mindent, életet és halált, nyomort és romanticizmust.

És a Pont-de-Neuf alatt, mintha semmi se történt volna, nyugodtan és megvető mozdulattal végezte igaz, emberi kötelességét egy harmadik realista.