Zokol
| Zokol szerző: Tompa Mihály |
I.
Magányos völgyi lakra
Borúl a rengeteg,
És benne elfeledten
Él a vitéz öreg.
A rengeteg ha zúg is,
Ő oly zavartalan,
Mint amidőn felette
Szellőcske sem suhan.
Mert megnyugodni nem bírt
Az emberek között:
A nagy világ zajából
Magányba költözött.
Hatalmas kardja ott függ
A völgyi lak falán,
Feledve vér-csatáit
A rozsda birtokán.
S ha rátekint, borús lesz
A lángszemű öreg,
Keblét a mult időknek
Emléke rázza meg.
És felsohajt: »Csatákon
Te védted éltemet,
Hű szolga! még utószor
Sírt ások itt veled.«
II.
A völgyi lak küszöbjén
Fejdelmi hírnök áll,
S mond: ,Régi hadvezérét
Üdvözli a király...'
Zokol csak űl mogorván,
Nem hatja a beszéd:
Búsan, mint vén oroszlán,
Megrázza ősz fejét.
De szól a hírnök ismét:
A hon nevébe' kér...
S a hős Zokol karában
Feszűlve minden ér. -
,Hazánk forog veszélyben,
Fegyverre, agg vitéz!...'
És ím az ősi szablyát
Ragadja már a kéz.
Ifjú tüz- és erőben
Felkél, mint fergeteg,
S mint elszáguld, utána
Zúdúl a rengeteg. -
III.
Harcos napok viharját
A béke váltja fel;
A zaklatott hon és nép
Győzelmet ünnepel,
És jó Zokol nyugalmas
Bércek felé halad,
Jutalma a csatákért:
Az édes öntudat.
De fényes várteremben,
A titkos éjfelen,
Király- s gyanús nagyoknak
Tanácsa van jelen;
Szól mindenik, - hatalmas
Nyelven tud a pokol! -
Mig a trón ellenének
Árulva hős Zokol.
Nem szól a gyáva elnök,
- Elébe néz merőn -
S az éjfélnél sötétebb,
Mi elvégezve lőn.
Midőn a bíboros reg
Álmából ébredez:
A bajnok börtönéjben
Láncolva görnyedez. -
IV.
Pirosló fellegek közt
A nap leáldozott:
Nincs est, hová világa
Korányt nem is hozott;
Csak éje van Zokolnak,
Hiába onta vért, -
Bilincs a hős jutalma
A hon szerelmeért!
Mért nem maradt dicsően
Inkább a harcmezőn. -
Mintsem hogy a kajánság
Tiporja vakmerőn?
De csendes ott is a hős,
S a jéghideg falak
Ajkáról egy panaszló
Sohajt sem hallanak.
V.
Mi zúg süket morajjal
A csendes éjszakán?
Mint a folyam, ha áttört
A gát erős falán;
Vagy hótömeg, ha nyargal
Magas hegy ormirúl
És a közel vidékre
Veszélyesen borúl?
Nem fúvatag, veszélyesb...
Föl, gyáva nép, hamar!
Orozva jött az ellen,
Mint éjben a vihar.
»Gyorsan fel a falakra,
Fegyverre aki tud!«
Ordít a mámoros nép
És össze-vissza fut.
Vörös lángok cikáznak
A vártető fele,
Ragadja vad haraggal
Az éj dühös szele;
Izmos karok törik be
Alant a várkaput;
Nincs védelemre bajnok,
Futásra nincsen ut.
,Kardot fogoly Zokolnak,
Ha ő leend velünk,
Még van remény; különben
Egy lábig itt veszünk!!'
S a porkoláb eszén kül
Börtön felé szalad,
»Kelj, agg vitéz, sietve!
Nyakunkra tört a had.«
De a vitéz nem ébred...
- Itélet költi fel -
Halállal vítt csatában
Győzetve vesztegel;
Ott fekszik mély üregben,
Láncolva is szabad;
Felette harcoló nép
Lármája zúg, riad. -
-------------
Kél a nap, és sugára
Kormos falakra száll;
Füstölgő omladékon,
Pusztúlás és halál. -