Xeniák

Xeniák szerző: Kisfaludy Károly

1. Tudom. Gyüjtemény, 1817. III. 88.

Sok nálunk az iró, örvendj haza! mennyire törtél!
   Egy megye hatvant át: mennyi tud írni, csodáld!
A ki tekintetes úr méltán az bölcs nevet óhajt:
   Tudja, mi a szép s jó: ló, pipa, puska, l ... ó.

2. "Tatárok Magyarországban."

Sok haza-puffogatás, ok semmi, de szörnyü magyarság.
   Bundás indulatok: oh be tatári müv ez!

3. "Ilka."

Jambus-e, próza-e, vagy micsodás mű? - Dráma pedig szép!
   Szép? - Hm! Győz a magyar: s tapsa az ottfen elég.

4. "Szécsi Mária."

Szécsi Marinka dörög s hőst szöktet az özvegyi várba.
   Ablakból kapu lesz; szép dolog, és nem is új.
Hogy sereg is mene át a lyukon, már kell ide sok hit:
   Több mint Thalia kér, bár leleménye szegény.

5. Ossianisták.

Nagy feszesen neki áll a majomsereg, és a vak ősznek
   Vészben uszó leplét lopva nyakába veti,
S nem birván kobzát, prózában pengeti hősit,
   Míg orrára bukik nagy buzogánya alatt.

Alkalmi versek.

Megholt: Músa, zokogj! - De külömb jön utána; mosolyogj már!
   Tűzre koboz! van már kis hivatalra remény.

7. "Márévára."

Oh Máré, Máré! tetemes bűn, szörnye korunknak!
   Gőg szüle, ámbátor életed árva, sovány.
Mátra nem oly sziklás, mint stílusod. És mi szövésed?
   Mostani kor pityereg hajdani pletyka miatt.

8. "Hősregék."

Sallangos machinák hősid. Sors-csípve kidőlnek,
   S hamvaikon czifrán pöffedez a szerelem.

9. "Zsebtükör."

Pusztáról jövök én ízlést terjeszteni köztünk:
   Tükröt adok: Músám nála zsirozta haját.

Magyar Müllner.

A tüzelő sorsot nyakon öntéd prózavizeddel:
   Még te a sorsot is így mostoha sorsra hozád.

11. A Haramiák forditójához.

Messze menelt Músád; magyarúl is németet írtál:
   Ach tán szellemi lágy flöte kerengni csinált?

12. M. Szegeden.

Vigjátékot irál s szomorú a Músa felette:
   Mást ütnél, s botorúl, kába, velődet ütöd.

13. Sz...

Kezdve hatál, mi sokat váránk, de te visszafelé szállsz:
   Igy "Pillangódban" szinte ten élted irád.

14. Egy nyomorult, de tolakodó poetához.

Szólj, mit akarsz? "Nagy hírt." Igenis, lészsz példa bizonynyal,
   Mely csunya s émelygős képzet hiával a vers.

15. Érzékeny drámairó.

Drámád érzelgős, ha vig: és ha komoly, csupa könnyár:
   Víz, mely ürge gyanánt végre kiönti hired.

16. Szabadelmü, de csak magának.

A rostát kitüzéd, s magad ájulsz a kritikától:
   Uj oldalt mutogatsz - kár hogy a színe kopott.

17. Intés.

Sajnállak, te szegény! a sok tömjén neked átok!
   Füstét szívod csak s összezavarja a fejed.

18. Egy hiúhoz.

Képedet annyi helyen láthatni. Talán igen olcsó?
   Balga dicsőség ez: kótyavetyére vezet.

19. Terméketlen Músa. (Péczeli Múzsa).

Kotlik bár eleget, zajt ütne, de költeni nem tud,
   Könyvet irál mégis, sok szakaszokkal ürest.

20. P. Vigyorihoz.

Egy drámát írtál, az is eldőlt, sírba fütyölték;
   Igy hala újságod; semmi! te fényre kapál.
Irtál aesthetikát, oly szép az mint a ködös nap;
   Nincs lelked, sem erőd; semmi! te fényre kapál.
Bárhova néz a szem, téged lát, pletyka-titoknok,
   Félszegű mindenben; semmi! te fényre kapál.
Fényre kapál! Hogy-hogy? Görnyedtél és vigyorogtál,
   Lesz is fűzkoszorúd, melyre Hanakli segít.

Nadl.

Ipsilonossággal, pöffedten szellemet űztél.
   Rajta csak! a szellem távoz a nagy fül előtt.
Nyelvről szólsz kocza hős s magyarúl írsz "kremniczi erkölcs"
   Szél lelked, látom, s nyelved utána mekeg.

22. Házi jegyzetek.

Pali urambátyám gyűjté, neki hála, nekem pénz!
   Illyen poétával házi poéta lehetsz.

23. Muzárion.

Bájba takart első szerződ, most foltokat árulsz,
   S gyáva imádódat vízre, ricsetre hivod.

24. Szemeréhez.

Míg fejtörve feszűl más újakat adni, találni,
   Uj könyvben te szerény, régi sonetteket adsz.

25. Bátoriak.

Koczebue forgácsán épült kis Bátori, és most
   Hárfával duda zeng, köztük az astrologus.

Élet és Littetarúra.

Sok füge köntös alatt, Judás csók, csalfa dicséret.
   Élet: vajmi puha! Litteratura: piha!

27. Egy tehetetlen poetához.

Akarni s nem tudni írni
   Egek, minő gyötrelem!
Izzadni, s képet nem lelni
   Ó kába szenvedelem!
De ha nem tudsz, mért kapsz bele:
   Véled, hogy hazádnak élsz?
Ó ne hidd, bár gőggel tele
   Dolgozol, még is henyélsz.
Kiben versgyártás szomja ég,
És lelkében nincs ügyesség.
   Annak élte szomoru,
   Bére töviskoszoru.

28. Náray és Himfy.

"Állj meg, Himfy, szemlélgessük
   Kedves "Márévár"-omnak
Kellemeit, s fejtegessük
   Érdemét "románomnak."
A tetemes románszerző
   Himfyhez ily kérést tett.
Himfy megsajnálva szegényt,
   Neki imigy versezett:

""Munkád oly bő kellemekben,
   S gazdag a szép erkölcsben,
Mint a zordon tél füvekben,
   S a száraz fa gyümölcsben.
Bája elűz mindeneket,
   Könnyűsége húz, von, ránt,
Ha lelni is benn köveket,
   Másoké a szép gyémánt.

A munkának intézete,
   A tárgyak felfogása,
A stílusnak gördülete,
   Tartása és folyása,
A néhány vers lebegése,
   Mely verseng a prózával,
A személyek bélyegzése:
   Minden jobb izlést megcsal.

Mily zokogó érzeménye,
    Indulati hidegek,
Régi ujság leleménye,
   Rendelési hidegek.
Hőse csupa sympathia,
   Vakon ugrik érzése;
Szava csupa melodia.
   Ittas bakter zengése.

A sok panasz pityergéssel
   Ölelkezik képében,
A betyárság gyöngédséggel
   Egymást váltja e mívben.
Ó szép román, kedves román,
   Szegény elme sugára!
Ennél felebb nem is megy tán
   A rossz költés határa.

Készülete hideglelős
   Musának az íhlése;
Tanulsága egy érzelgős
   Vén dada csevegése.
Bajnokinak leirása
   Parókás váz festése;
A beszédnek lágy folyása
   Társzekérnek pörgése.

Olvasása ásitozást
   És unalmat osztogat,
Minden kedvet és andalgást
   A szívben elfojtogat.
A mit a szem a munkán lát,
   S a mit benne az ész lel:
Ily rémitő, ily vad csodát
   Más bajjal tüntetne fel.

Mély álomba varázslaná
   A legvígabb szíveket,
Jéggé fagygyá változtatná
   Az ifjúi heveket;
A recensenst engesztelné,
   Ha gőgös előszava
Fenhéjázva nem hirdeté
   Milyen dicsőt alkota - -""

"Megállj, Himfy, fejtegetném
   Porba ejtett ügyemet -
De nem, inkább megtérek én,
   S elégetem könyvemet."
Monda s szivén ül a nagy gond!
   Himfy fennen tapsola;
""Igy kell, ezt akarnám"" úgy mond
   Felkaczag s elnémula.

29. Egy jó rímelőhöz.

Ha ugy nézed költésedet,
   Rimkovács! mint fő javad,
Szánlak, gyarló, én tégedet,
   Mert megcsalod magadat.
Hidd el kevés ez magában:
   Törött fazék zörgzete,
Üres, feszes tartalmában.
   Azért nincsen kelete.
Gondolj szivvel és lélekkel
Többet, mint a jó rímekkel,
   Mert rímed bár minő ép.
   Hidd el, versed még sem szép.

30. Egy rosz versiróhoz.

Metrum és rím külön kalauz
   A poéta versében:
Boldog, a kit egyfelé huz
   Mind a kettő röptében.
De tenálad ellenkeznek:
   Ez jobbra, az balra megy;
S ha néha meg is egyeznek,
   Olvasódnak már mindegy.
A mit a recensens óhajt,
Arra füled nem igen hajt,
   Sőt tudós haragra gyúlsz,
   Pedig nem árt, ha tanúlsz.

31. Egy majmolóhoz.

Miket, szived ömledezvén
   Mást utánolt hangokban,
Énekeltél - szánlak szegény!
   Nem nagy ész szól azokban.
Pillongásnak szüleményi
   Versbe nyomott szavaid,
Vevőnek rosz szerzeményi
   Álomhozó dalaid.
Ha tehetség nincs eredben,
A lant doromb lesz kezedben,
   S élelmed a nap alatt
   Csak agyagból sült falat.

32. Egy hiú tehetetlenhez.

Ha dicső név hallatára
   A szív benned habot vet,
Ne hajts sokat kis habjára,
   Ne marczangold eszedet.
Ó mert a vágy nem tehetség,
   Csak csalóka érzemény,
Bére többször csak nevetség,
   S habként eltünő remény.
A dicsőség fényutjára,
Költői név nagyságára
   Hat sonetke nem elég,
   Egy kötet kell ehhez még.