XI. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
XI. zsoltár
szerző: Szenczi Molnár Albert

C. M.[1]

In Domino consido, quom.

Dávidnak panasza az Saul ellen.

Az Istenben bízom jó reménséggel,
Miért szóltok hát ígyen lelkemnek?
Hogy én az ti hegyetekről fussak el,
És mint egy madár messze röpöljek?
Mert az kegyetlenek íveket szerzik,
Hogy az tiszta szívőköt[2] meglőjék,
Már az nyilakot az idegben vetik.

De véghez nem vihetik ők ez dolgot,
Megromlanak igyekezetekben,
Mert az hű ember vallyon s' kinek ártott?
Az Istennek temploma mennyekben
Ott fönn vagyon szent széki, melyből széllel[3]
Szemei mindent néznek élessen,
Földi népet is megnézel és szemlél.

Az Isten megpróbállya az igazat,
És gyűlöli az erőszak tevőt,
Az káromlókra záporessőt bocsát,
Rájok döjt tüzet, kénköves essőt,
Az istentelenekre háborút ejt,
És nagy szélvésszel itattya őköt,
Fejekre szörnyű forgó szelet buréjt.[4]

Mert ő igaz, és igasságot szeret,
És kedves orcát mutat azoknak,
Kik igasságban rendelik élteket.


  1. C. M. = Clement Marot; értsd: az ő verziója szerinti francia szöveget használta.
  2. Értelme: "szívűeket"
  3. Értelme: "széjjel"
  4. Értelme: "borít"