X. Elégia (Dal a háborúról)
Ki volt, ki legelébb a szörnyű acélt kitalálta?
Mily nyers és igazán talpig acél vala az!
Akkor lett a halál s a gyilok meg az emberi nemnek,
És rövidebb úton ránk szakadott a halál.
5 S nem is akarta talán, csak nálunk fordula rosszra,
Minden, a mit hajdan dúvadak ellen adott.
Ezt az arany teszi csak, bezzeg még háború sem volt,
Mikor az asztalnál kis fapohár vala csak.
Nem vala sánc, sem vár és nyugodtan aludta az álmát
10 Összebujó birkák nyája között a juhász.
Az lett vón' élet, nem zörgött volna a fegyver,
S nem ráznák meg kürt hangjai a szivemet.
Háború vár most rám s tán ép az a nyíl, mely elejtend,
Valamely ellenség gyilkos ijára került.
15 Őseim istene, most őrizzél, az vagyok, én ki
Gyönge gyerekkorban csúsztam a szobrod előtt.
Mért szégyelnétek, hogy durva fa voltatok egykor:
Úgy óvtátok meg hajdan az ősi lakot
Akkor hívebbek voltak, mikor egyszerű módon
20 Fából rótt isten lakta a kis kalyibát.
Ez megelégli akár szőlőt kap is áldozatul csak,
Vagy szent fürtjeihez fűzve kalászkoszorút;
Vagy valamely fogadást tévő maga önte italt ki
És lépesmézet társul a lánya johádz,
25 Tőlünk Istenek óh üzzétek a gyilkos acélt el.
És büvös emse kerül áldozatul teliből.
Ezt követem tisztán, myrtuszt ráfüzve hajamra:
Myrtuszlomb kobzon, myrtusz a homlokon is.
Úgy tessem néktek: fegyvernek más vegye hasznát
30 Márs védelmével porba terítve vezért,
Hogy nekem ó-bornál elmondja kalandjait egykor
S a csatasort borral fesse az asztalomon.
Mily düh fegyverrel még szorgalmazni a dögvészt?
Ránk tör ugyis lassan, s csúszva eléri szivünk.
35 S ottan alant buza nincs, sem szőlőhegy, csak az ádáz
Cerberus és a Styx szörnyű hajósa vagyon:
Ott beesett arccal s féléstől szürke szakállal
Járja a sápadt nép a zavaros tavakat,
Óh mennél derekabb, kit kedves magzata mellett
40 A késő vénség kap meg a kis kalyibán!
Ő maga a juhokat, báránykáit fia nyírja
S fáradt tagjainak hűs vizet a neje nyújt.
Így legyek én, hajamat hadd verje derével a vénség
S mint aggastyán hadd fessem a régi időt.
45 Addig a Béke a földet műveli. Úgyis a béke
Volt ki a tulkot, ökört járom alá helyezé.
Béke nevel szőlőt és az gyüjt bort a gerezdbe,
Hogy üke termését élvezi a fiú is:
Békében boronák s eke fénylik, a vad katonának
50 Kardja sötét zúgban rozsa alá kerülend...
A rétről borosan fordúl haza a mi parasztunk,
Asszonyt és gyereket vive kicsiny talyigán.
Ám akkor Vénus baja gyül meg, sínyli az asszony
Összekuszált fürtét, sínyli betört kapuját.
55 Sír, hogy az arca dagadt, de a győző már maga is sír
Hogy lázas keziben annyi erő lehetetett.
A hamis Ámor meg harcuk megtoldja gunyokkal,
S a két mérges fél közbe nevetve leül.
Kőszívű, s talpig acél, aki megveri a szeretőjét,
60 Istent kisért az fenn a nagy égbe bizony.
Nagyon elég, ha zokog s hetedig gyerek az bizonyára,
Akit mérgében ifjú leányka sirat.
Ám aki szörnyű kezű, izzadjon a sorsnak alatta,
S a nyájas Vénust sohase lássa meg az,
65 Mennyei Béke, te jöjj kezeidben sárga kalásszal,
S hószínű kebledből hulljon elé a gyümölcs.