Wesselényi látogatói

Wesselényi látogatói szerző: Garay János

1816.

Isten hozott Zsibóról,
Megfáradt vándorok!
Saruitok füzőjét
Megoldni lángolok.

Szent, melyről eljövétek
S megáldandó a hely,
Mondjátok el: Zsibónak
Martyrja mit mivel?

Ki tőle jő – végtére
Tán mégis hoz vigaszt;
Ki róla mond örömhírt,
Nemzetnek mondja azt.


            * * *

„Látók a szenvedő hőst,
Hallottuk szent szavát,
Meleg baráti kézben
Érzettük hős karát.

De ő nem láta minket!
A sas merész szemét,
Mely a napot kiállta, –
Éj üli, mély, sötét.

Éj, mely nehéz bilinccsel,
Szegzé le földhöz őt;
Mely égi versenyében
Megtörte a dicsőt.

S most gyászosan lekötve
Zsibó szikláihoz,
Áll lelki, testi kínban,
Egy új Prometheosz.

Ki nagymerő kezekkel
Az ég szövétnekét
Lehozta, – földeritni
A földnek éjjelét,

S ki, mert hozzá hasonlót
Nem tűrhetett az ég –
Kaukáznak bércürébe
Sziklához kötteték.

Igy Wesselényi Miklós,
Az éjnek ostora.
E sanda istenségnek
Lön üldött mártyra.

S mert óriási lelkét
Nem birta törni szét,
Éjnek zárába verte
A hősnek két szemét!

De keble tűzhelyében
Meghagyta kínjaul,
Az égi szikra lángját,
Mely mindennap kigyúl;

Mely mindennap magasbra
Csapjon a szívbe fel,
S e belvilág kül éjét
Jobban vakítsa el.

S mely tiszta Vesztalángként
Ahányszor fellobog,
Az égő szív, hónáért
Fájón meg-megdobog.

Hiszed Prometheoszról,
Hiszed már a regét,
Mely éjre megnöveszté
E hősben a vesét?

S melyet, midőn éjjé lőn:
Reggelre újolag,
Vad keselyűk kegyetlen
Szétmarcangoltanak ?”


            * * *

Gyermeknapom korától
Ismérem a regét,
Ma felfogám értelme
Jelentő betűjét.

De most, de igy, – bocsánat! –
Bár volt kivánatom,
Sarúitok füzőjét
Már meg nem oldhatom.

Oh, menjetek tovább is,
S meg se pihenjetek!
Kárpáttól Ádriáig
Zengjen beszédetek.

S a merre négy folyónk zúg,
Hegy-völgyön hasson át,
Zsibón miként lelétek
A nemzet nagy fiát.

Te szónok! a beszédnek
Dörgő villámival;
Költő, zengő dalodnak
Bűbájos hangival.

Az éjisten fejére
Felhiván a boszút,
Folytassátok merészen
A kezdett háborút.

Hol Wesselényi mellett
Deák szól és a dal,
Mit Vörösmarty zengend :
Ott kész a diadal.

S ha van szív a magyarban,
Az égben irgalom:
A zsarnok requiemjét
Elzengi még dalom!