Visegrád

Visegrád szerző: Kisfaludy Károly

Bús döledék! mily csendesen állsz ködlepte tetődön,
   Nézve komordan alá a Duna habja közé!
Lakja királyinknak, Visegrád! hajdanti virágod
   Porba omolt s élted nemzeti gyászba vegyült.
Barna falad roppant vázként mered a levegőnek,
   Mintha kivágyna korunk mostoha terhe alól,
Hasztalan! elhunytál; az enyészet vaskeze rajtad
   Vad diadalmi jelül hamvadon edzi dühét.
Küzdél bár, de magas diszeidnek hullani kelle,
   Mig pártolt fiaid oszlopa, sirja levél.
A mult századokat látom feltünni körüled,
   S lengve vonulni az est sürü homálya felé:
S mint a honvesztett lángképzeti visszaröpülnek,
   Lelkem is ugy felleng a kegyes árnyak után.
Tornyaidat látom büszkén csillogni az éghez,
   S játszi habok tükrén képedet uszni alant;
Épületid sorait látom - - -