Viola és pipacs vagy hamis barát
| Viola és pipacs, vagy hamis barát szerző: Kisfaludy Sándor |
ELSŐ ÉNEK.
1.
Hamis barát! legrosszabb rossz,
A földön, hol ember él:
Nyomaiban vétek, átok,
Veszély s gyakran halál kél,
Hajdankorból az agg rege
Mond erről egy esetet.
Az Ármánynak büntetése
Itt vak sors nem lehetett.
2.
A Bakonynak vadonjában,
Hol visszhangok felelnek,
Egy szirtes bércz tetejében,
Hol a sasok fészkelnek,
Felleng ég s föld között egy vár,
Uralva sok jobbágytól, -
Látogatva vitézektől,
Áhítva sok szívvágytól.
3.
A vár ura Ráthold Ipoly -
Egykor bátor és erős
A keresztért viselt harczban,
Most már éltes, béna hős.
Pogány kardok- és dárdáktól
Megvagdalva, szúrdalva
Tért ő vissza, s él itt, ezért
Most is bosszút forralva.
4.
Életének egyetlenegy
Öröme, szép leánya,
A violaszemű Kinga, -
Sok nősző vágy iránya.
Valójának szembe tünő
Kellemei s bájai
Csak nem régen fejlének ki
S lőnek szívek lángjai.
5.
A szűz titkos magányban nőtt,
Mint erdei ibolya,
S szeme s szelídsége után
Neve is lőn Viola.
Csudatévő Máriákhoz
A hivő nép tömege
Foly csak úgy, mint Violához
Nősző urak serege.
6.
A várba fel, a várból le
Forrton forrván a vendég,
Hódolatok töménjétől
Ráthold vára folyvást ég;
S ha Viola szemérmének
Némán pirúl rózsája,
A hős apa szemvillogva
Imezt dörgi hozzája:
7.
«A vad pogány martaléka
Levék, a mint látjátok!
S mint a szent föld nyomoréka
Szólok hát most hozzátok:
Leányomat nőűl venni,
Látom, soknak szándéka?
De senki ne legyen hiú,
Csalfa remény játéka:
8.
Mert esküszöm égre, földre, -
S ég s föld örök Urára,
Jehovára és fijára
S kínos keresztfájára!
Az nyeri el leányomat
S vele minden kincsemet,
Ki a pogány szerecsenen
Vérig boszúl engemet.
9.
Ki legtöbb szent ereklyét hoz,
Sebem mérgét fojtani,
S legtöbb pogányvért onta ki,
Boszúm szomját oltani;
Az nyerendi leányomat
S lakand Ráthold várában
S leszen ura birtokinak
Szép Viola karjában.»
10.
Mihelyt imígy nyilatkozék
Ráthold dörgő szavával,
Felhagyának az urfiak
A tömjénnel s myrhával.
S a mily népes, zajos a vár
Ráthold zordon szaváig,
Szint' oly csendes, magányos most,
Puszta s komor sokáig.
11.
A nőszők letakarodván
A várból és köréből,
Egy fülelő visszhang hallja
S kicsacsogja szirtéből,
A mit ez s az beszél vala
Reményt vesztett mérgében,
Látván, nem jut Violához
Szíve kicsinységében.
12.
«Nem kell! (úgymond egyik róka)
Sem oly gazdag, sem oly szép,
Hogy mondhatnám: hozzá képest
Minden más nő csak cserép.»
«A feltétel (mond egy másik)
Oly fellengő s képtelen;
Hogy, a ki ezt elfogadja,
Ha nem bolond, - esztelen.»
13.
«Ha egy király tenné ezt fel
Csudaszép leányáért
S vele járó országáért
S gyémánt koronájáért;
(Mond kaczagva egy harmadik)
Nem csudálnám; de így hát
Csak tartsa meg a béna vén
Mind várát, mind leányát.»
14.
«Haha! (kiált egy negyedik),
Ész legyen itt tartalék:
Leányért még nem lesz testem
Kard és dárda martalék.»
«De én bizony! (mond egy vidor)
Vért ontok majd érette, -
Buda vérét - bús torkomba -
Hol száz hölgy él helyette.»
15.
«Hallgassatok! (szól egy bölcsebb)
Violának nagy ára
Kever epét kebletekben,
Kívánságtok daczára.
Szálljatok, jobb, magatokba:
S Violát ne sértsétek
Azért, hogy fennállásában
Kezét fel nem érétek.»
16.
Kettő a hős, kit nem rettent
Ráthold vér- s harczfeltéte;
Sőt keblében erős szándék,
A feltétben részvéte.
Egyik Béla, - Csák nemzetség,
Zabolcs vezér véréből;
Másik Vida, Guthkelednek
Külföld adta neméből.
17.
«Elfogadom feltételed
Szép Viola kezéért;
(Mond Csák tűzzel) s megyek értte
S néked ontni pogány vért.»
«Megyek én is, (úgymond Keled)
S mindenről, mit teendek,
Napsugárnál világítóbb
Bizonyítványt veendek.»
18.
«Istentől függ (sohajtja Csák)
Jó s balsorsa tettemnek;
S ha ott veszek, csak Viola
Lesz bánatja keblemnek.»
«Ha megfelel a szerencse
Kívánatom lángjának,
(Mond Keled) hát én nyerem el
Kezét szép Violának.
19.
Csák barátom veszni készűl.
Talán előérzet ez? -
Engem erős remény bíztat;
Vagy - talán csak bajnok-szesz
Megosztok én barátommal
A világon minden jót;
Csak téged nem, szép Viola
És a kora koporsót.»
20.
«Nem kivánom fejtegetni
Kebleteknek érzelmét.
Mert megfogtam s mélyen érzem
Szavatoknak értelmét.
(Mond Viola szemlángolva)
Apám adja kezemet;
Azé lesz az, - kinek adja; -
Bírja vagy nem, szívemet.
21.
Keled! te jó szerencsédet
Bizonyosnak tartod már? -
Legyen úgy, mint megérdemled,
Fájjon is az másnak bár! -
Csák! mellednek bús hangzatja
Most is rezg még keblemben;
Néked azért azt kívánom,
A mit - érzek szívemben.
22.
Legyen úgy, mint érdemeljük
Istenünknek irgalmát:
Vegye jó s rossz, mint keresi,
Tette méltó jutalmát!»
«Én eskümtől el nem állok,
Szívek riadjanak bár,
(Morog Ráthold) bosszúlómra
Fejdelmi szerencse vár.»
23.
S megy a két hős, kevés magyar
Bajnok társaságában,
A csak nem rég magyar földön
Járt kereszthad nyomában,
Melyet - bár rossz nevet szerzett
Néki Péter remete;
Most Bouillon Godfréd herczeg
Rendben s díszszel vezete.
24.
Egy év jár el. Semmi híre
Sem Csáknak, sem Kelednek.
A szent harczból visszatérők
Öntettökkel kérkednek.
Egyetlen egy hír jön onnan,
Mely a próbát kiállja:
Az, hogy Godfréd fővezér lőn
Jeruzsálem királya. -
25.
Ráthold vára néma s csendes,
Mint egy kőből rakott sír.
Ráthold morog néha, látván,
Hogy Viola gyakran sír.
Néha jön csak egy vén bajnok,
Látogatni vén Ipolyt,
Kivel hajdan ifjusága
Bú s öröm közt együtt folyt.
MÁSODIK ÉNEK.
1.
«Dörgve forg a malomkerék;
Zúg, locsog gyöngy patakom.
Akkor is, hajh! zúgott, dörgött,
Hogy megzörrent ablakom; -
S én kijöttem; - s elbucsúzánk! -
S rá kötém zöld szalagom.
Ajkam csókot terem s nevel; -
Ha megjön, mind rá rakom.»
2.
Imígy dudol molnár Margit,
Egy piros, szép, dajna lány,
Rengő keble, pipacs arcza,
S ajka szinte szikrát hány.
Kupor, az ő szeretője,
Csák daliás dárdása.
Ég benn' a vágy, hogy a vártat
Barna szeme már lássa.
3.
Dudol Pipacs (csak ez neve)
Egy tölgy dombor tövében,
S naponként várt mátkájának
Kendőt szeg ott ültében.
«Ha Keled megjöhetett már,
(Okoskodik magában)
Mért nem Csák is?» - Megretten itt,
S a szó elfúl torkában.
4.
Mert közel hall háta megett
A sürűben zörrenést,
Lódobogást és prüszszögést,
Vas és fegyvercsörrenést.
Felszökik, elfut, s beoson
Atyjához a malomba.
A molnár, egy bátor férfi,
Előrohan ott nyomba'.
5.
S előrobban három lovag
Harczot viselt alakban,
Vérttel, karddal és dárdával,
Pánczélban és sisakban.
Kik lehetnek? - nem tudhatni:
Mert vasrostély fedezi
Arczaikat. - A legfényesb
Harsány szóval kérdezi:
6.
«Földi! mondsza: mi zaj zúg le
Ipoly úrnak várából?
Mit hirdetnek az érczkürtök? -
Mit értsünk e lármából? -
Tor-e az fenn? - vagy menyekző?
Máskor csendesb volt e vár.
Él-e Ráthold? és leánya -
Tán kontyot is váltott már? -»
7.
«Él még Ráthold, - s leánya is
(Így válaszol a molnár.)
És ez épen most vált kontyot -
Bánatjában sírva bár:
Mert, kit jobban szeret vala,
Csák a harczban elesett;
S így nyertes a szerencsésebb,
De gyűlöltebb Keled lett.»
8.
«Fel a várba! (mond a lovag,
Kit tarthatni elsőnek)
Tán kifogunk viszályain
A sorsnak és időnek! -»
S felvágtatnak. De az egyik
Tartóztatja lovát még,
Látván, atyja háta megett
Dajna Pipacs miként ég.
9.
«Jó napot, szép Pipacs húgom!
Ne bújj el, mert hiába:
Arczod (úgy mond) úgy piroslik,
Mint pipacs a búzába'.»
«Jó napot hát! (mond a leány)
Ha már el nem búhatok.
Egyet kérdek? - de felelj rá!»
«Ám! (mond ez) ha tudhatok.»
10.
«A hol jártál, hallottad-e
Nevét, hírét - Kupornak?
(Kérd a leány). Jó vitéznek
Tartánk őt itt s bátornak.»
«Hallám bizony (ez a válasz)
A harczban fogolylyá lőn;
S a kereszttagadó pogány
Már hat feleséget vőn.»
11.
Pipacs, liliommá válva,
Kiáltja bús mérgébe':
«Isten nyila sujtson bele
És hat feleségébe!»
S míg Pipacs tüzes szemében
Méreg cseppek forrának,
Nyílként szágúld el a lovag
Utána két társának. -
12.
Ráthold vára mozog, zajog,
Forr az elegy vendégtől.
A nászsereg most tér vissza
A hetedik szentségtől,
Melybe Violát s Keledet
Gyárfás apát igtatá,
S a menyasszony pártáját, hajh!
Keservesen síratá.
13.
A három hős oda robban
Ekkor dühös léptekkel,
S a násznépet megállítja
Fenyegető kezekkel.
«Megállj, apát, (kiált egyik)
Szentségedet vedd vissza!
Mert különben egyikünknek
Vérét ma itt föld iszsza.
14.
E szentség itt csalárdságon
Vétken, s bűnön alapúlt.
Veszszen! ki a frigy-szekrényhez
Vétkes, gyilkos kézzel nyúlt.»
A nősereg réműltében
Majdnem kővé meredve
Némán áll ott; - s az urak is
Mind megvannak lepetve.
15.
«Az egyháznak tiszte itten
Egyedűl megszentelés.
A kötelet ketté vágni,
Hatalmamban nincs már kés.
(Így szól Gyárfás.) A kötésért
Feleljen, ki szerzette.
Hivatalom, megkérve rá,
Csak megörökítette.»
16.
«Ha így van, (mond tovább a hős)
Hát Ráthold, jó nevedet
Meggyaláztad: mert megszegted
Vitéz esküvésedet.
Mert nem adtad leányodat
Annak, a ki éretted
S leányodért vérét ontá;
S így lelkedet vesztetted.»
17.
«Ki mondja ezt? (kiált Ráthold)
Keled vitéz tettei
Hitelesen bizonyítvák,
Csak gyávák irígyei.
A tudhatná, ha élne még
Csák, szerettem jó ifjú! -
Jeruzsálem mellett veszett;
S veszte nékem örök bú!»
18.
«Én mondom s bebizonyítom:
(Kiált a hős méreggel)
Mind hazugság, a mit Keled
Véled hitet vala el.
A harcz túl volt a tengeren;
Keled innen maradott;
S görög nőkkel kéjet töltve
Ő Byzánczban vígadott.
19.
(S elő rántván kebeléből
Egy bőrre írt levelet,
Nagy pecséttel.) Hivend ennek
(Ugy mond) nyugot és kelet.
Ki ezt írta, Godfréd, most már
Jeruzsálem királya.
Írja Kálmán királyunknak,
S a hőst neki ajánlja.
20.
Olvasd, apát! - halljad Keled! -
És szégyeneld magadat.
Vond ki magad becsűlettel! -
Vedd s add vissza szavadat.»
«Egyetlenegy magyar harczolt
Mellettem a keresztért,
(Olvas Gyárfás) Csák a neve;
S maga egész dandárt ért.»
21.
«Elég eddig bizonyságnak.
A többi mind dicséret.
(Mond a hős.) Most kérdlek, Ráthold:
Mi bal lelkiisméret
Szerzé ezen bal szentséget? -
Apa! téged mentelek.
De a szentség semmisűljön! -
Vagy - rosszúl ismertelek.»
22.
«Ki vagy? (kiált bosszús Ráthold)
Ki mer vonni kérdésre
Engem, szabad nemest s apát? -
S mi gondod e kötésre?»
A hős itt a sisakrostélyt
Tüzesen felcsattantja,
S eddig rejtett nevét s titkát
Most büszkén kipattantja.
23.
«Én Csák vagyok!» E jelenet
Úgy lesújtá Violát,
Hogy félhalva összeroskad
S nem érez, nem hall, nem lát.
Ingerűlést és borzadást
Okoz a nem várt eset
A násznép közt. S mind azt hiszi:
Csáké a jó kereset.
24.
Ősz Rátholdot erősb lélek
Menti csak szélütéstől,
Vesztét látván leányának
A vak koczka-vetéstől.
Össze-vissza kavarg, zavarg
Keblében és agyában
Öröm s bánat, harag s bosszú; -
S borzad némán áltában.
25.
«Isten hozott, Csák (mond Keled,
Ki feszelgve áll vala)
Örülök, hogy oly nagy vitézt
A szent föld be nem fala.
Érkezhettél volna előbb, -
Szerencsémről is talán
Képes valék lemondani -
Még mátkámnak oldalán.
26.
És te mégis gyalázattal
Mocskolnád személyemet,
Ha igazság s Ráthold kegye
Nem védenék ügyemet.
Byzánczban megbetegedtem
S harczba később jutottam;
S így pályámat a keresztért
Más hadtesttel futottam.
27.
Bizonyságim több vezérek:
Gottschálk s Péter Remete.
Bizonyítná Tur barátom,
Kit Byzáncz eltemete,
Ha lelke megjelenhetvén
Szót szólhatna mellettem.
Bajtársom volt. Visszajövet
Byzánczban elvesztettem.»
28.
«Te, Tur lelkét szólítod fel?
(Mond a másik sisakos,
Vérvörös toll lobogóval)
Hah! vakmerő alakos! -
Tur lelke szól hát belőlem:
Hazugság volt minden szó,
Melyet itt most monda Keled,
A ravasz, csalárd kígyó.
29.
Míg Csák a szent földön harczolt
Ráthold bosszús kedvéért,
S vérét, éltét tékozolta
Szép Viola kezéért;
Addig Keled - feddé bár Tur -
Ott mulatott Byzánczban
Vidám urak s hölgyek között,
Öröm-nyügben s kéj-lánczban.
30.
Befejezve lévén a harcz,
Melyben Keled részt nem vett,
Hogy tanú ne éljen arról,
Mit Keled tett és nem tett;
Keled Turnak, barátjának,
Minek méltán tartatott,
Görög czimborása által
Gyilkos mérget adatott.
31.
Azért, apát! melyet kötél,
Szakaszd el a kötelet:
Mert különben Turnak lelke
Ennek nyomba véget vet.»
«Ily kötelet, fonta légyen
Bár emberi gyarlóság,
Ha szentelve, (mond az apát)
Ketté csak a halál vág.»
32.
«Haha! (mond Keled kaczagva)
Mit mond erre a lélek? -
Jobb, visszamegy, a honnan jött,
Lélektől még nem félek.»
«Nyalka bűnös! térj magadba!
Mert, ha meglátsz, szörnyet halsz,
(Mond a lélek) s földön többé
Senkit nem ölsz és nem csalsz.»
33.
«Hol egy kakas? (kiált Keled)
Hogy itt kukorékoljon,
És a gúnyos, bosszús lélek
A pokolba omoljon? -»
«Reszkess, gyilkos!» mond a lélek,
S fegyvereit elveti,
S felütvén a sisakrostélyt,
Arczát előtünteti.
34.
Elszörnyedve pillant Keled
Turnak képe- s szemébe;
De mielőtt eszmélhetne, -
Tőr merűlt már szívébe:
«Mérged adta halálomért
Tőröm döfte halálod'.
A bosszúló sors személyét
(Mond Tur) bennem találod.
35.
Ama görög halálomat
Lelkére nem vehette,
S a mérget egy ebnek adván,
Éltemet megmentette.
Keled akkor haza illant.
Én - kenyérért dolgoztam,
Míg - már végső inségemben
Csákkal nem találkoztam.
36.
Bosszújának áldozatúl
Kijelelve valának
Csák s Ráthold is, mint olyanok,
Kik útjában állának.
S Violát is, neme díszét
S czímerét, nem személye,
Csak értéke s magas faja
Kedvelteték meg véle.
37.
Mind ezt maga vallá nékem
Egykor önön nyelvével;
S azért akart a világból
Kiveszteni mérgével.
Ha éltemben gyarlóságból
Néha talán vétettem;
Le van róva: mert hazánkat
Nagy átkától mentettem.»
38.
Kevés, ki ezt hallja s érti, -
Meglepetés, ámúlás
Zsibbasztván a férfiakat,
És a nőket ájúlás.
Lassan, lassan kifejlődvén
A történet mivolta,
Minden jobb szív, sőt Ráthold is
Nyilván Csákot pártolta. -
39.
Ama lovag, ki Pipacsot
Megríkatá hírével,
Ott terem most a malomban
Villám sebességével.
Ott ül Pipacs a tölgy alatt,
S arczát karinczájával
Törölgetve, küzd keblének
Hullámhányó bajával.
40.
«Pipacs húgom! (mond a lovag;
Bár Pipacs nem is néz rá, -
És sisakját földre veti,)
Kupor - nem lett pogánynyá;
Sem hat feleséget nem vőn.»
Pipacs ekkor rá tekint.
Sikolt: mert kit előtte lát,
Kupor, ki mosolygva int.
41.
«Pipacs, lelkem! (kiált Kupor)
Csak próbára tettelek;
De csak azért, hogy éltemnek
Keresztjévé tegyelek.
Egy igen nagy keresztet hát
S hat nőt veszek magadban,
Vajha soha ne támadjon
Pogányharcz a házhadban! -»
42.
S nem sokára Ráthold vára
Vidám fordulatot vőn:
Hős Csák nője szép Viola,
S Kuporé tűz Pipacs lőn.
Keled fattyú maradéki
Zsiványokká lettenek
S a Bakonyban századokig
Rablásokból éltenek.