Villidal
szerző: Vörösmarty Mihály
Jő, társak, az éj fele, jő,
Rémfajzatok ülnek alakján.
Ránk várva felölti kezét,
S mély csend lesz előtte, utána.
Légy üdvöz az éjben, enyészeti csend,
Kedvezz, mig az égi nyugalmas öröm
A hűknek ez ünnepet ülli.
Bús felleg oszolj, ligetek szele kelj,
Zugj lassan az éjjeli Villik előtt
Holdnál, szép csillagi fénynél.
Ím búba merűlten amott
Egy bajnok az út közepén áll,
Szép hölgye előtte hever:
Ő halna, ha kelne, helyette,
De nem kel az édes alak:
Csillag szeme alszik örökre.
A hős kiragadja vasát
Hogy gyilkosit ontsa halálba.
O hős! keseredve ne vond karodat.
A durva halál kapuját ha vivod,
Eltompúl éle vasadnak.
Hagyd nyugton az árva leány tetemét,
Hagyd: szíve kiválva porélet alól
Itt lebben elődbe közűlünk.
A hold teli fényre derűl,
A csillagok égve kerengnek.
Most hajdani híve felé
A Villi megy égi gyönyörrel.
Oh dőlj kebelére, vitéz, tied ő.
Itt senki sem állja el útad,
A lány tied itten örökké.
Szüz lángja vezetve kezét
A hős is ölelni siet már,
Bús gondjait űzi, vidúl,
A Villire hajlik örűlve.
S már mennyei fényre kel a
Hűség koszorúja az égen,
S ezt játszva kerengi körűl
Szép csillaga a szerelemnek.
Lengj, lengj köreinkbe busúlt szerető:
Itt visszaveszed letiport örömét
Elcsüggedt tiszta szivednek.
Lengj, lengj köreinkbe: nem érezed itt
Amit keserű epedési között
Sok vesztes föld fia érez.
A Villi szerelme örök
S nincs nyomva, gyötörve bajokkal.
Ég, mint az egek tüze ég,
És nincs köde, mely beborítsa.
Dőlj felleg az égre, liget szele kelj,
Zúgj lassan az éjjeli Villik előtt
Hold- s csillagi fénynek enyésztén.
Fut, társak, az éj fele már:
Rémfajzati tűnnek alakján.
Elvonja borongva kezét
És zaj riad, ébred utána.