Vesztegzár a Grand Hotelben/Tizedik fejezet
| ← IX. fejezet | Vesztegzár a Grand Hotelben szerző: Rejtő Jenő | XI. fejezet → |
X[szerkesztés]
- Szóval... maga tette?... Kérem... ha Istent ismert valaha... mondja meg... könyörgök.
Nézte a leányt. Azután lassan bólintott:
- Én tettem...
Maud megkönnyebbülten sóhajtott.
- És... miért?
- Felismert... Batáviában egyszer betörtem valahová, ahol Ranke doktor is vendégségben volt. Elfogtak. A tárgyaláson ismét találkoztunk, jól megjegyezhetett. Ahogy kiléptem innen, szembejött. Tőrt mindig hordok magamnál... egy döfés, azután vége lett.
Maud irtózva nézte a kedves arcú, nyájas tekintetű embert... Ocsmány gyilkos! Úgy meséli el a gazságot, mintha csak tréfa lenne. Maga sem tudta, miért fáj ez annyira. Hiszen örülnie kellene, hogy nem Sergius volt...
- Gyilkolt?... Hidegvérrel embert ölt?
A fiatalember fölényesen vállat vont.
- Eggyel több vagy kevesebb... oly mindegy.
- Menjen... kérem... Azonnal menjen...
Kissé alkonyodott. A kert tömve volt vendégekkel. Már megszokták a vesztegzárat, már tréfálkoztak a drótsövény külső vonalán táborozó katonákkal... Csak egy hipochonder különítmény, élükön Villiersnével (akinek a férje Szingapúrban szerkesztő), ájuldozott a szobájában, és valamennyien keresték magukon a bubópestis nyomait. A boy félóránként drámai, de hivatalos hangon jelentette Markheitnek, hogy valamelyik vendégnek a percei meg vannak számlálva.
Az idény vége volt, alkony felé már dúsan hömpölygött a ködös, párás levegő a tenger felől, és zsíros fénnyel ülte meg a pálmák levelét, színes hibiszkuszok és orchideák tágult kelyheit... Az északnyugati monszun előhírnökei rossz szagú, forró légáramlással hordták a part menti fák rothadó gyökereinek bűzét...
Most még csak a súlyos, bágyasztó alkonyi dagályidőben érezni a trópusi paradicsom átalakulását pokollá a betörő monszun fúvására. Egypár nap, esetleg csak néhány óra még mindössze, mert itt átmenet nélkül változik az évszak, és ilyen gutaütött időjárás lesz erre nap mint nap. A tengerbe süllyedő nap búcsúzó visszfényei árnyékba burkolják a szobát, ahol két csapdába került ember áll némán, egymással szemben.
- Azt hiszem, az időpont megfelel - mondja a pizsamás. A szobamosdó pereméről levesz egy szappant és törülközőt. - Nézzen ki, kérem, hogy tiszta-e a levegő.
Maud kinyitja kissé az ajtót.
- Most - súgja gyorsan.
- Bocsássa meg, hogy találkoztunk - mondja a fiatalember, kilép a szobából, és egy szállóvendég öntudatos lépteivel elindul a folyosón.
...Maud háttal a csukott ajtónak dől, és lehunyja a szemét.
"Istenem"... - Ez az első gondolata.
Azután elővesz a ruhája kivágásából egy csipketerítőt, amilyen minden szobában az asztalkán van, szétbugyolálja, és kihullik belőle egy kis fémnyelű, véres tőr...