Versek (Aszlányi Károly)
szerző: Aszlányi Károly
I.
Fel-alá uszik a szárcsa,
hogy magát a vizbe mártsa.
A nap hűl, - eljött az óra -
pirosat köp hát a tóra.
Hideg-e, holt-e, rest-e?!
- Csöndes a kunsági este.
II.
Nézz le, Uram, betyár fiadra:
nádban csörtet s szerte bámul
szelid rucára s kósza vadra.
Amint a sásra pöttyet ejtesz,
hogy alkonyoddal elhamúzzad:
engem hol itt, hol ott felejtesz.
Ropog alattam szürke tőzeg.
Szitálva hull a kormos alkony.
Kövér nyulacskák kergetőznek.
III.
Sir a banka fenn az ágon,
ha botomat földhöz vágom.
S azt kérdezem térdrerogyva:
van-e, ami el ne fogyna?
Van-e, ami el ne múlna?!
Azt kérdezem térdrehullva.
IV.
A hold ezüst hálót sző a korhadt ágra.
Bagoly kushad a legtövén
s kancsalúl les a holt világra.
Laposan száll a vércse
nyikorgó nád fölött,
hogy amit lát, azt mind megértse.
Féllábon áll a gém
higanyszín tó egén.
V.
Megláthatom egy villanásig:
amint a béka rögre mászik.
Megtudhatom a fürjek titkát:
ha megpislogják a tyúkkalitkát.
A felhő sógort mindig látom
ha átfüstöl a sziklaháton.
Barna földön meg is hálok,
hegyre járván, nem zihálok.
Csak az asszony nem vár estve:
régen elment Budapestre.
VI.
Mintha sose láttad volna:
úgy nézel te lány a holdra.
Öreg az már, mint az élet:
ráncosodik, amig nézed.
Balja felől hull a csillag,
jobbja felől pedig virrad.
Eldöcög a szélső házig
s leguggolva szalonnázik.
VII.
Eljön a nap, amely majd kiszemel
ó pajtás, hogy az ördög vigyen el!
Eljön bizony annak a napja,
hogy mindenki úgy jár, mint az apja.
Örömmel érzed, hogy kopik rólad a földi holmi
És elvonulsz majd haldokolni.
Ott fekszel és csöndesen számolsz húszig.
Két szemed a hold zsiros fényében úszik.
Rádrecseg az ingó nádról egy zöld vizicsibe.
És elmégy, csöndesen a nem tudom én mibe.
VIII.
Szegénység van, Uram, szerteszéjjel.
Tyukot öl a róka minden éjjel.
Ki mit talál most, megeszi nyomban.
És éhes borz túr a bikkfalombban.
Az udvaron egy őzsuta horkol. Ép tegnap ellett.
Legalább arra tellett.
IX.
Ködanyó sipja szól a nádban,
mekegve kél a sárszalonka:
mekegjél csak, ha kecskeszád van.
De szépen dalolsz a parton lányka!
Gömbölyű farod de szépen hordod!
Nézem, nézem, hiába nézem; de hátha.
A lesgunyhó előtt jár a bíbic át.
És lent a nádban füstszál gombolyog.
Játszanak vele három szélcicák.
X.
Ólmos eső veri a topolyát.
Kénszinbe hajlik az ég alatt.
Csöpög a varjú csőre.
Fényes tócsákon gyűrük játszanak.
Didereg már az üregi nyúl.
vércse száll a kőre.
Vércse, karvaly, héja, ölyv,
mind a földön állnak.
Vándor ül a topolyán,
szélbe takaródzik.
Szárkunyhóban vár a csősz:
oda zárta be az ősz.