Vendégség, móriók
szerző: Péczeli József
Vendégséget ütvén egy kalmár Rómában,
A városnak színét gyűjteté házában.
Sok móriók oda, mint szokás gyűlének,
Hogy pénzért másoknak kedvet szereznének,
Ez ugrott, más sípolt, más meg mást csinála,
Melyben a részeg fő mulatást talála.
Mindennek megtetszett egy a többek között,
Mert mint egy kis süldő épen úgy röfögött.
Nagy gyönyörűséget talált minden ebben,
Mondák hogy a disznó nem röfögne szebben.
Mivel a mórió kedvöket töltötte,
A gazdától markát sok jó pénz ütötte,
Kéré hogy jöjjön el holnap ez órára,
Füle s pénze kész lesz akkor is számára.
Egy szegény paraszt ezt látta s irigylette,
Hogy röfögésének ily nagy bérét vette.
Száz nap nem nyerek én annyit, mond magában
A mennyit egy estve nyer ez bolondjában.
Mondá, annyi pénzért hogy ő többet tenne,
S ha őt meghallgatnák, még jobb disznó lenne.
Jó lesz, mond a kalmár, igér neki sokat,
Más napra vendégül hívja azonokat.
A mórió s paraszt akkor megjelennek,
S rendre a nép előtt a placra felmennek,
A mórió röhög s minden vendég örül
Tapsolás s bis bis bis hallék köröskörül.
Leszáll s a parasztnak engedi a placot,
Ki a szűr alá tett titkon egy malacot,
S hogy a fülét vonja, a süldő rí, s röfög.
A nép szemét száját húzza, köpdös s köhög.
Mondák hogy szálljon le, mert nem röhög szépen
S a szegény parasztot mocskolják sokképen.
Ezt hallván a süldőt kiveti a placra:
"Mi panasztok, kérdi, e rívó malacra?
Hogy a fülét farkát csíptem, azt sajnálta,
Én hallgaték s maga a lármát csinálta.
Megtetszik a bortól hogy meghevült agytok,
Mert ugyan rossz bírák, jó uraim vagytok."
Így itél az ember, bolond kit bölcsnek tart,
Sokszor az az okos, kit megmocskolt s megmart,
Csalárd e világnak s hazug itélete,
Jobb bizonyság annál lelked ismerete.