Vasénekű testvéreim!
szerző: Bányai Kornél
Virágba fénybe torzuló nagy síron zokogunk ez a Magyar Alföld
tengert sírtak az egek véres csillagok vándorolnak.
Napfolt se sötétebb ha szólunk örök éjbõl varrt gyászlobogó.
Testvéreim mélybe csókoló szavak szeretõi mégis mi vagyunk e tájon
kikben vasdalokba hömpölyög a holnap!
Vagyunk és élünk ki itt ki amott zugokban csontig fájunk
nincs kenyerünk nincsen tüzünk és rohanunk kongó pusztákba verve.
Bank szerkesztõség iskola kaszárnya boltok börtönök
nyelvünkön acélsziklák kik szólni jöttünk bátrak völgyeket
hurcolni ércekkel tömött szabad hegyekre.
Ágyú sírt dajkadalt földrengés ringatott hadifogság csörömpölt
zörgött kezünkön Szibéria Murmánvasút rombolt maró savakkal.
Forradalom és ellenforradalom mi kell még emberrengés
csak mi láttuk itt a felszakadt mély frissen ütõ erét csak mi jöhetünk
követ kõre rakni tettekkel és szavakkal.
Vasénekû Testvérem szivem szorítom kezetekbe arcok
röpülnek a levegõben világba élet új irama vágott!
Lábunkon õs rögök porával mindenütt földönfutók mire várunk,
Elõre!! A roskadó keresztes sírhalom fölött vasénekekkel
hirdessük az elsõ tündöklõ délibábot!