Van a királyoknak...

A Wikiforrásból
Van a királyoknak...
szerző: Jakab Ödön

Van a királyoknak puha, fényes trónja,
Szép szövetű, hímes takaróba vonva;
Zsámolyához csak az alázat látogat.
— Még sem irigyelem én a királyokat.

Erőm ha meglankad a világi harczon
S kábuló fejemet hű öledbe hajtom:
Puhább a te öled a királyi trónnál,
Puhább a selyemnél, puhább a bársonynál.

Van a királyoknak gazdag birodalma:
Aranyt ont bércze, gyümölcsöt ád halma,
Rónasága visel nehéz kalászokat.
— Még sem irigyelem én a királyokat.

Enyém a te szived, osztatlan sajátom,
A nélkül, hogy hitvány örökösre szálljon;
S egy birodalomnál gazdagabb ám sokkal
A világ, mit szived magába zár, foglal.

Van a királyoknak tüzes, délczeg lova,
Villám-gyorsasággal viszi őket tova;
Virággal szórt úton repűl át a fogat.
— Még sem irigyelem én a királyokat.

Lehet a királynak ezer délczeg lova,
A világ végére még se mehet soha;
Én pedig elértem a világ végére:
A hol te vagy, nekem — ott a világ vége...