Valakinek panaszos dicsérete
| Valakinek panaszos dicsérete szerző: Bálint György |
Nem rímek hárfáján, nem ritmus orgonáján,
De eleven, véres szívem tompa gongján
Dicsérlek, dicsérlek.
Jaj, éjszaka van; erdők megtárult ölén,
Hegyek nem látott, de valahol zúgó koronáján,
Éjszaka van, éjszaka van,
Süvöltő fenyvesek fekete tömege feloromlik.
És nem ismerem az én Uramat
És nem ismerem az én Utamat,
Ujjam tapintó hegye, szomjas tüdőm
A Világot nem érzi.
Mégis, ki akarja, hogy éljek, lássak,
Ki a Göncölszekere, utamnak néha meg-megmutatója,
Nyirkos bokorban fel-felcsillanó szentjánosbogár,
Távoli víg világ postagalambja,
Élet gyönyörű üzenete vadonomba?
Ki a híd, lábam elé születő,
Szakadék hirtelen, kaján szélén,
Ki a fejsze, kezembe születő,
Fellobbanó farkasszem ha visszatorpaszt,
Kinek a szíve ömleszt sebembe friss vért,
Kinek van néha puha keze, csókja?
Te vagy, megváltó csodák Szűzanyja,
Te vagy, süllyedő hajóm megbúgó szirénája,
Te vagy, lelkemnek fehér, puha ágya,
Te vagy, idegen karok jövendő asszonya,
Ki majd egyszer, tán már holnapután
Másé leszel, másé leszel, másé leszel.