Vahot Imréhez
szerző: Garay János
Pest, augusztus 1-jén 1844.
Ágat kivántál pályalombjaimból
S jegyzékeket, hogy életrajzomat
Megírd belőlük. Hagyd el, jó barátom!
Mit érdekelhet éltem egy hazát,
Melynek (ne vedd dicsekvő álerénynek)
Még oly parányit adtam; mit nyerend
A nagy közönség vagy lapod vele,
Ha feljegyezzük, hol s mikor születtem,
Mit irtam és mit tettem ekkorig?
Ha az, mit irtam s tettem, önmagát
Föntartni képes, fenmarad nevem;
Ha nem: haláltól meg nem óv lapod.
Vagy azt jegyezzem föl, hol iskoláztam,
Melyik tanitóm vert legtöbb diákot
Fejembe, melyik büntetett leginkább,
Ha szép hazám nyelvén beszélni mertem...
Az iskolát nem úgy tanultam én,
Hogy édesen gondoljak vissza rá;
Lelkemnek azt, mit vágyott, meg nem adta,
S igy én viszont adósa maradék.
Pécset Virágon és Zalán-futásán
Csüggött szivem s a Himfy hősregéin;
Pesten cométának hítt a tanító
Mint ritka vendégét mathesisán,
S mert télen a könyvtárnak olvasóját
Jobban fütötték, mint szállásomat,
Tanyát ütöttem foliansi közt...
Az isten, a ki keblemben lakott,
A szent művészet tündér csarnokát
Mutatta fel lelkemnek álmain,
S mindent tanultam hangya-szorgalommal,
Csak azt nem, a mit az élet kivánt.
Miért mutatnál fel ily életet?
Melyet ha visszaélnem kellene,
Igaz, megint csak úgy élném magam;
De hogy fiam, vagy más kövesse azt,
Föltételetlen nem tanácslanám,
Mert irva van, ki e pályára lép,
Az a világgal már számot vetett.
Avagy kevés örömvirágimat,
És szenvedésim hosszú táborát
Irjam, s irassam újra általad?
Azok, barátom, mást nem érdekelnek,
Mint engem és legfölebb titeket,
Kikhez szivem rokonszerelme vonz,
Az ősz szüléket s jó testvéreket,
Egy két barátot és a szende nőt,
Kiben megüdvözültem itt a földön.
Az öröm törékeny harmatcsepp, barátom,
Az a keserv is: míg a rét virágán,
Vagy a szemeknek pilláin ragyog,
Tükrözve áll gyöngyében egy világ,
A szép szivárvány minden színeiben!
De ejtsd tengerbe a csepp harmatot,
Vagy a világ ölébe könnyedet,
S ki mondja, hogy gyöngyöt vetél belé?
A tenger is, mint a világ is abban
Csak a vizet, a csepp vizet fogadja...
Maradjanak hát szívemé tovább is,
Maradjanak, barátom, birtokomban
Az öröm s keservnek átélt perczei.
Nekem s talán tinektek gyöngyök ők;
A nagy világ nélkűlök ellehet. -
Tiz év előtt, huszonkét éves ifjú
Meleg szivemnek érezvén ütését,
Sírtam magányom csendes rejtekében,
Hogy ennyi korra jutván, nem lelék
E nagy hazában szívet, mely szerelmet
Esdő szivemnek testvérlángolással
Megoszsza forrón égő lángjait;
Most újra sírok, edzett férfiú,
Hogy ennyi korra jutván, mily csekély az,
Mit vágyaimhoz mérve teheték.
E hon nem a lant és babér hazája,
A dalnok ihlett, ihletlen dala
Egyképen elszáll szellők szárnyain,
A nép nem érti meg apostolait.
S mi néha-néha visszazeng dalukból,
Nem a szivé, a sziklabércz echója.
Mit is törődik azzal a világ,
Az ég esőjén nőtt-e a virág fel,
Vagy hű kertésze könynyel öntözé?
Csak ablakán vagy keblén illatozzék!
Mi gondja rá, miből termett a gyöngy,
Melyet füzérben hord nyakán a nő;
Érzéketlen kis kődarabka-e,
Vagy érező állatka könnyűje?
Csak szép nyakát ékítse csillogása!
Mi gondja, vígan szőtte szálait
A száleresztő kis selyembogár,
Vagy életét temette el müvébe?
Csakhogy szövése szép kelméket adjon!
Ez a világ - az a dalnok, barátom!
Vagy azt tudassuk szíves olvasóddal,
Mi rangban állok a polgári pályán?
Mily hívatalban, melyek czímeim?
Kunyhóban élek avvagy palotában,
És több eféle fontos dolgokat?
Rangomra kurtán hangzanék a válasz:
«Író vagyok» - vagy ha hizelgeni
Szabad magamnak - «költő!» ebbül áll,
Ennél egyébre nem vágyódom én,
S nagyobbra nem kell, hogy lelkem törekjék.
Polgári pályám megvagyon nekem,
A legszivélyesb nő rokon szivében,
S egy gyermekimben szépen sarjadó
Családi élet földi édenében.
Ennek s hazámnak minden érverést
Szentelni, tartom legszebb hívatalnak;
S igy czímem is csak úgy legyen s csak egy
Az emberé és a hű honfié.
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Angyal Dávid megjegyzése: Ferenczy József írja e költeményről: „Midőn Vahot, mint a Pesti Divatlap szerkesztője, 1844-ben a költő arcképét ki akarta adni, életrajzi adatokat kért tőle. Garay e felszólításra e költői levéllel felelt, s ezt adta a szerkesztő életrajz helyett az arcképhez a Pesti Divatlap 1844-iki folyamában”. Forrás: Garay János válogatott költeményei, Kiadta: Angyal Dávid Remekírók képes könyvtára sorozat, Szerkesztő: Radó Antal, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Kiadó, Budapest, 1904, 322. o.