A lap feldolgozottságának foka

V. Ferdinánd királyhoz

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
V. Ferdinánd királyhoz
szerző: Vörösmarty Mihály

A megdicsőült hajdan erősei,
Csaták s jeles tett voltanak énekem:
     Hallgatva néztem a jelenkor
          Bábmüveit, fogadásom állván

Nem szólni semmit gyáva fiak felől.
És hallgatásom szent vala és igaz;
     Meg nem nevezve éltek a hon
          Korcsai, bár ragyogók, előttem.

De oldva van már esküm az ég előtt.
Téged, hatalmast százezerek fölött,
     Fejdelme a küzdő magyarnak,
          Téged örömrebegő szavakkal

És hálabuzgón minden ajak köszönt. -
Mely isten által súgta meg a haza
     Szüksége titkát, hogy Te abban
          Gyámola és emelője lennél?

Mely vígaságnak ünnepe ez nekünk?
Mily boldogabb kor éve következik?
     Midőn Te lépsz föl és legelső
          Tettedet is kegyadás jelenti.

Te a magában puszta, kopár aranyt
Termő ugarrá tetted: az elhagyott
     Inség kiált föl díszneveddel
          S hálakönyűt mutogat szemében.

S hová jutánk már, mily alacson fokig?
Még a vad is hű ős faja hangihoz:
     Mi megtagadtuk önmagunkat,
          Megtagadánk, haza nyelve, téged,

Azon hatalmast mellyel az ősz Ügek
S a népvezérlő Álmos uralkodott;
     A hétmagyarnak hős beszéde
          Számkivetett vala ajkainkrol;

S éltünk bitang nép, a magas ég alatt
Már nem hasonlók senkihez: elfolya
     A téttevő kor s milliókra
          Lelki halál vala eljövendő.

Már láttuk a bús, nemzetölő veszélyt
Setét özönként jőni fejünk fölé,
     Hallók ijesztő harsogással
          Zúgni: "magyar! te ki vagy törőlve."

De hála nektek, nagyra szülött fiak,
S példák után nagy példaadó, Neked!
     Te fölsegélted a kiáltó
          Árva szavát, s hogy örökre zengő

S tanú lehessen nemzeti fény felől,
Te kincset adtál s bátorodást neki:
     Te vitted a bús némaságbol,
          Messzeható riadásra hangját. -

Ne véld, hogy ilyet elfeled a magyar,
Hogy háladatlan szíve bezárkozik:
     E nemzet az, mely ősanyádért
          Ingyen adá csatavészre lelkét,

E nemzet az, mely terhes adó gyanánt
Pótolhatatlan vért fizet és halált;
     E nép ajánlja honja sorsát,
          S kéri, ne légy idegen neméhez.