Vénség (Po Csü-ji)
Liu Jü-si-hez, aki velem egy esztendőben született
Egyszerre vénültünk meg, kenyeres, lásd.
Milyen a vénség? - vallatgatjuk egymást.
Nehéz szemünk korán zárul, aléltan.
Boglyas fejünk meg kócos, bárha dél van.
Olykor kisétálunk, boton dülöngve,
vagy zárt ajtóknál kuksolunk a csöndbe.
Tükrünk sima arcába nem tekintünk,
ha csöpp betűket látunk, búsan intünk.
Régi barátokat jobban csodálunk,
az ifjú már fehér holló minálunk.
De egy öröm, mint rég, ma is kecsegtet,
az, hogy te eljössz s az ember fecseghet.