Végtelen
Hafizhoz.
Nagygyá tesz az, hogy nem érsz sohse véget,
S hogy sohse kezded, azzal áld a végzet.
Dalod forog, mint a csillagos ég,
Hol egybe forr a kezdet és a vég,
S a közepén is azt találni szintén,
Mi végén lesz, s mi vala eleintén.
Forrása vagy a kéjnek, az örömnek,
Hullámid fogyhatatlanúl ömölnek,
Ajakad mindig csókra kész,
Van öblös hangod, édes mint a méz;
Borértő torkod, a mely sohse szárad,
És szíved, melyből jóság árad.
S ha az egész föld elsülyed,
Csak hadd versengjek én veled:
Csak ezt az egy szerencsét várom,
Hogy kéjben, búban ikrem légy és párom,
És legyen éltem büszke kincse
Szeretni, mint te, - inni, mint te.
---
Szállj, ének, eredeti, friss,
Mert uj is vagy meg régi is!