Végrendelet (Anton Wildgans)
Ha meghalok, adjátok rám a frakkot,
egy báli nyakkendőt s kesztyűt, fehéret,
és húzzatok cipőt lábomra, lakkot,
hogy a pokolt, e parkettes barakkot
úgy járjam meg, mint elegáns kísértet.
Mit gúnyolódjanak ottan felettem
álszent kajánok: „Most bűnbánva szolgál”,
amit tettem, azt csak magamnak tettem
és hogyha korhely módra ittam-ettem,
nem akarok meghalni, mint a polgár.
Aztán megtiltom, hogy az én kezembe
keresztet rakjanak, jámbor-szelíden
az ilyen pózokat én nem veszem be —
egy szűzi lányka álljon ott remegve,
az vigasztalja dermedt, néma szívem.
Mert hogyha itt, bús életem robotján
csak utcai lányok közt forgolódtam,
fantáziám még ég tűzzel lobogván,
s úgy gondolom, tán
a túlvilág szebb, s másképen lesz ottan.