Várnai Zseni: Gracchusok anyja
szerző: Kaffka Margit
Komolyabb s tán szebb dologról van itt szó, mint csinos, ízléses rendes kis versekről, melyek mértéke itt-ott megbicsaklik, ríme félreszökken. Egy komoly, szép, erős és egész emberlélek mutatja itt magát - szenvedéllyel fűtött, élet tüzében tisztult, öntudatos és forró szeretetű, ifjú lélek. Ha egyszer majd (s tán nemsokára) meg kell harcolnunk ezen a darab földön mindazért, amit jónak, igazságosnak, kiharcolnivalónak, életáldozásra méltónak hiszünk - ez az ifjú nőember ott lesz a helyén, csak szólni kell neki, vagy még szólni se kell neki - egész bátor, lelkes és áldozó mivoltában, alkuvás nélkül és akár a végletekig... ilyesmit érzünk a versesfüzete forgatásakor! Ha szóval, a formákba kötött szó ősi fegyverével adódik majd harcolnia - formái addigra megcsiszolódhatnak -, látszik olyan erős akaratú embernek, hogy megtanulhat ebben is egyet-mást; egyszerű, nyílt, kemény és közérthető versei tán jobban követik majd rímben és mértékben (a legkülsőbb formákban) a megegyezéses, régi szabályokat - sőt tán saját formát is lel e nagyon is tág formákon belül, új és igazi maga-hangját, mely az igaz művészet meghatározhatatlan módján magával, a frisseségével, a váratlanságával, az örökkön megújuló költészet bűvös erejével keltse azokat a merész, új, becses és gyönyörű felindulásokat, melyeket most a versek gondolati része jelent, a mondatok, szavak, kijelentések egyszerű célzata. A versben és a verset illetőleg csak "célzat" ez így - a "vers"-nek igazsága a költői hatás, invenció, formai és hangulati elemek eddig kimagyarázatlan, érthetően, szinte tudattalan nagyszerű összejátszása - de mint emberi dokumentum komoly, őszinte és sokunknak igaz lelkünkből örvendetes. Ki tudja, mi lesz még ezzel az ifjú költői pályával, hogy mire nem képes egy nagy álmú és szívós, asszonyi akarat. - Hisz nem látjuk, mi visz ilyen alkatú lelkeket éppen a költészet felé, és mennyi szunnyad bennük épp ebben az irányban is, s tán egyebek miatt elhanyagoltan. Vajon ez ifjú élet költői vagy emberi pályája lesz-e nagyobb, egészebb; s kifejezési formája ez marad-e - a formákba sűrített szó, e nagyszerű robbantóanyag? Egyelőre a versei rendes, kemény, egyenes vonalú versek, itt-ott megbicsaklók. Nincsenek bennük fascináló sorok, lebűvölő dallamok, felragadó hangulatok - szófűzések, melyek úgy melegítenék a szívet, mint egy nagy érzés vagy igazsága -, sem képek, fordulatok, melyek önmagukért s maguk által lázítanak, visznek, megráznak, felszabadítanak. A költői forma így nem eszköz, nem segítség, nem rejtett fűtője a lélek igazságainak; e versekben maguk az igazságok hatnak, lázítanak puszta egyszerűségükben, úgyszólván "a felsorolt tények" ereje győz meg, és kelt föltétlen rokonérzést, meleg csatlakozást. Háborús mártíromságok, oktalan halálok, az anyaság fájdalmas gőgje, asszonyi új öntudat komoly és bátor szembefordulásai s az igazság jussa - kit ne érintene ma mindez és közelről; legyen akár a "költészet" külön igényével és érzékével áldott ember, akár olyan, kitől ez megvonatott. - Viszont tán ebben van az ilyenféle megnyilatkozások általános és - hiába - mégis nagyon rokonszenves hatásának a magyarázata is.