Várnai Dániel: Háború
szerző: Krúdy Gyula
Elmúlt, bús éveknek emlékkönyve, érző, gondolkozó embernek naplója, vesztett csatáknak és keserves hadifogságoknak emlékeztetője: Várnai Dániel könyvecskéje, vajon miért venné el esti olvasmányaim idejéből azt a körzetet, amely az óramutató alatt más, szebb és jobb világokba vinne a városból? És mégis mulattató, elgondolkoztató, egész estét betöltő e könyvecske, holott egyébként a hideg borzong a hátunkon, ha az elmúlt háborúról olvasunk, hallunk, mintha valamely szörnyű mesemondást szeretnénk végképpen kitörölni az emlékezetünkből. Sok víz lefolyik a Dunán addig, amíg újra kíváncsiak kezdünk lenni arra, hogy tulajdonképpen: mi történt velünk balgatag korunkban?...Amint egykor napóleon hadjáratai, a múlt századbeli csaták, hadjáratok is csak akkor váltak élvezetes olvasnivalóvá, amikor tele spékelték őket költők és vénkatonák cifra hazugságaival. Az elmúlt világháborúból, a tegnapi hadifogságból még nem lehet színes mesemondással traktálni az olvasót: - Várnai Dánielnek talán legnagyobb írói érdeme, hogy tollával elbeszélő kedvével, színességével, lelki rajzolataival felébreszti érdeklődésünket olyan téma iránt, amelyről hátralévő életünkben már nem igen szeretnénk hallani.
Az óramutató éppen olyan szorgalmatosan elhalad pályáján Várnai könyve felett, mint valamely érdekes és érzelmes regénynél. Ásító gránát-fedezékek, ostrom alatt lévő városok, koplaló katonák, boldogtalan bakák társaságába visz a könyv első novellája, amely egyéniességével, mélyen szántó hangjával csakhamar meggyőz, hogy nem közönségesen, mindennapi szemmel nézelődő íróval van találkozásunk. A friss kenyér túlságos élvezetétől felforduló, kis borsodi pásztor ember felejthetetlen szomorú és igaz figura. Ez a kis magyar baka valóban onnan való a lengyel mezők tábortüzei mellől. Emberszeretettel és fájdalmas írói szívvel van megrajzolva a többi figura is, akik hónapokon át kártyázással, alvással, halál félelemmel töltik idejüket. Valamikor csak az olyan igazmondó írónak, mint Várnai Dániel, hiszik el, hogy az osztrák-magyar hadseregben, a halálra gyötört bakák már annak is örültek, amikor a muszkák végre bevonultak az elfoglalt városba.
A bevezető háborús novella után az író darab ideig otthagyja mosdatlan, boldogtalan, halálra ítélt katonáit, mintha maga is megelégelte volna a keserűséget, búbánatot, amelyet ezeknek a tegnap látott hősöknek a megjelenésével keltett. A csukaszürke-ruhás elkárhozottak helyett másfelé keresi azokat a lelkeket, amelyek fájdalmasságukkal, kiválasztott szenvedéseikkel érdemesnek arra, hogy a bánatos író tollára méltók legyenek. Felkeresi e bús komoly, álmatlan embereket, mintha az emberi örök-boldogtalanság hírnöke volna, meglátogatja az orvost, akinek szórakozottságából egy kisgyerek méreghalált lel, a részeges embert a pálinkamérésben, aki vért és aranyat álmodik, a nyomorgó szűcs munkásokat, akik egy félvilági leányasszony szeszélyességéből Európa szerte munka nélkül tengődnek...Az író nem tagadja meg magát, hogy a szocialisták keserű könnyes pályáját választaná egykor világszemléletének, lelke meggyőződésének. Nem hivalkodik világnézésével, de témáit olyan formán választja meg, hogy a szomorú emberek nyomban rokonszenvet és barátságot éreznek tolla iránt. Mintha csak azoknak a keserveseknek szánta volna írását, akik lehorgasztott fejjel, magukba nézve, mindig tépelődve, borús kedvvel járnak a nagyvárosok utcáin, virrasztva nézegetnek az éjszakába, bús komoly némasággal figyelmezik a világ sorját.
"Azok emlékének, akik ott voltak és ott maradtak!" - így szól az ajánlás Várnai Dániel könyvében. Valóban, ők lehetnének a legjobb pártfogói e bús könyvecskének.