Vágy (Tisza Domokos)

Vágy szerző: Tisza Domokos

A tengerbe! Az életnek
Tengerébe vágyom én.
Meguntam már patak lenni,
Meguntam békén pihenni
Méla völgyek hűs ölén.

S bár a szeretet virága
Követte is futtomat,
Bár vidor kedv, fürge pisztrang
Játszik néha habjaimban,
Ez többé gyönyört nem ad.

Oda a nagy oczeánba!
Mely felett vész háborog,
S belé fenndörgő haraggal,
Tündöklő villám karokkal
Szórja a halál-magot.

A hol tompa vad morajjal
Tornyosúlnak a habok,
Egyik a másikra hág fel,
Összeforrnak az egekkel,
S én a legfelsőbb vagyok.

Oda vágyom! A pataknak
Sem élete, sem szine,
Együgyű bárányka iszsza,
Mindent híven tükröz vissza,
Sem erénye, sem büne.

De a tenger él, s erényre
Mint a bűnre képes ő:
Majd bölcső lesz, mely hajódat
Dajkálván, álomba ringat,
Majd végetlen temető.

Virága a zászlós árbocz;
Fáradt vándorként a nap
Gyuladt arczczal iszsza habját,
Óriás czet, delphin lakják,
Szenvedélyként felzavarják,
Csatáznak s elnyugszanak.