Tudományok nevelkedéséről, budai ferdőben
szerző: Barcsay Ábrahám
Orczy Lőrincnek
Itt vagyok, hol hajdant zokogó Múzsával
Vén kopasz verselő nemzetek sorsával
Játszott, s öszvevetvén királyt jobbágyával,
Szabadságról mesélt s firkált pennájával.
Ó! múlt s következő időknek homálya,
Halandó titkodat hasztalan vizsgálja,
Mert a történetet akármint csodálja,
Eseteknek rendit mégis nem találja.
Hol dühös Ibrahim szeg-paripájával,
Fekete Musztafa tíz-fontos baltával,
Csuporly fél-mázsát nyomó buzgányával
Dőzsöltek, ott Phoebus mulat Minervával.
Hol haragos Ali Despóti pompával
Dívánt tartott ezer keresztyén kárával,
Véres törvényt szabott éles pallosával,
Ott áll az Igazság mérséklő fontjával.
Ahol kényes Kadi keresztyén rabokat
Sarcra vetett, s lóért cserélt sok foglyokat:
Ott immár bölcsesség formál tanítókat,
Természet-vizsgálók adnak orvosokat.
Gondviselő Felség! hát így volt végezve,
Ezerhétszázhetvenhét lenne jegyezve,
Mikor tudományok bujdosván rettegve,
Budára szálljanak fejek-felemelve?
Úgy van! így hozta ezt időnek forgása,
Országoknak, szükség, légyen változása:
Nem lehet világnak egy módon állása,
Ebben áll nemzetek fő-boldogulása.
Jer tehát, Jó Barát! szent Gellért hegyére,
Nézzünk Mátyás király palota-helyére,
Vessük szemünk csonka-torony tetejére,
Küldjünk ezer áldást Mária fejére.
Ne sirassuk többé nemzet romlottságát,
Nézzük fiainknak pallérozottságát,
Csodáljuk rokonink sebes okosságát,
Várjuk csendes szívvel bajunk orvosságát.
Pozsony nevekedik, Buda roppant lészen,
Prófétának szava most tudom mit tészen,
Magyar haza megnő, szent, szép lesz egészen,
Fiaink jók lesznek Szencen és Cseklészen.
Ó Buda! te játszó szerencse labdája,
Gyászos eseteknek gyakori példája,
Ki régenten valál törökök prédája,
Te légy tudományok tündöklő fáklyája.
Így dúdoljunk mohos kőszikla tövében,
Tekintvén leendő dolgok örvényében,
Várjuk nemzetünknek aggott idejében,
Tudomány mit szül majd magyarok szívében.
Látok már hegyeken acélos nyársakat,
Hogy mennykő ne érjen bádogos tornyokat,
Tűzi pára hajtja a terhes hajókat,
Sodrott szél gyógyítja a romlott tagokat.
Ne készülj hát, Jó Társ, kérlek, a halálra,
Ládd, szép század nyílik nemzetünk hasznára,
Nem szorulunk többé szomszéd tárházára,
Mert bölcsnek szüksége nincs más aranyára.
Elmúlik veszendő kincsnek áhítása,
Igazságnak megtér sebesebb járása,
Kit hová sors rendel, ott lesz maradása,
Nem lészen iramló jó polgár állása.
Faluról az erkölcs béjön városokra,
Együgyű áldozat lobban oltárokra,
Elaludt szeretet leszáll jobbágyokra,
Gőgös szív meghajlik erőtlen tagokra.
Harag és irígység több apró hibákkal
Eltűnik, megegyez Bellóna Múzsákkal,
Öszvekeveredik csoroszlya dzsidákkal,
Együtt fog recsegni duda trombitákkal.
Többet mit fog szülni tudomány hazánkban,
Istennél van, ő lát setét kamarákban,
Hol jövendők függvén kúcsolt zacskócskákban,
Kedvére omolnak halandók nyakában.