Tudomány
| Tudomány szerző: Karinthy Frigyes |
- Nagyon kedves és igazságos, kedves kolléga úr. Nekem is az a nézetem, hogy az elmegyógyászatban körülbelül mi ketten vezetünk, holtversenyben.
- Bizonyára, kolléga úr. A helyesen megértett tudomány diadalát látom abban, hogy elmegyógyászati kérdésekben mi körülbelül megegyezünk. Azért kerestem fel, hogy közösen, bizalmas kettesben, a "négy szem többet lát" elv alapján beszéljük meg ezt az érdekes esetet.
- Csupa fül vagyok, kolléga úr.
- Annak a megállapításáról van szó, kedves kolléga úr, vajon, én, aki önnel e percben beszélek, őrült vagyok-e, vagy sem?
- Nagyon érdekes kérdés. Már gondoltam rá magam is. Szóval, ezt akarja velem megbeszélni?
- Ezt. Eleinte arra gondoltam, hogy mint az ország elmeorvosa, ezt a betegséget magam állapítom meg magamról; de aztán eszembe jutott, hogy magamról lévén szó, mégiscsak jobb lesz, ha konzíliumot hívok egybe, legalábbis két orvost, akik ehhez legjobban értenek. Meghívtam hát magamat és önt erre a konzíliumra.
- Nagyon helyes, kolléga úr. Akkor talán mindjárt kezdhetjük a tanácskozást?
- Parancsoljon velem.
- Egyelőre nincsen kifejezett véleményem erről az érdekes esetről. Mindenesetre érdekel, mi az ön véleménye?
- Az én véleményem, hogy őrült vagyok.
- Mindenesetre megfontolandó vélemény olyan ember részéről, aki az elmebetegségekben olyan kitűnő szaktekintély, mint kolléga úr.
- Ön hízeleg, kolléga úr.
- Szó sincs róla. De térjünk a tárgyra. Abban, ugye, mind a ketten megegyeztünk, hogy az őrültségnek mi a legfőbb ismérve.
- Hogyne, hogyne. A fixa ideát gondolja, nemde, kolléga úr?
- Természetesen. Kolléga úr ezt nagyon jól tudja. Tehát meg kell állapítanunk, hogy van-e kolléga úrnak fixa ideája. Abban, ugye, megegyezünk, hogy mit értsünk fixa idea alatt?
- Hogyne. Fixa idea, azaz téveszme alatt egy kényszerképzetet értünk, mely a különben helyesen, vagyis logikusan működő emberi értelemben automatice felvetődött, egy hibás képzetet önmagunkról, teszem fel, hogy valaki császárnak képzeli magát, holott nem az.
- Nagyon helyes. Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy az őrültek, fixa ideájuktól eltekintve, egészen helyesen gondolkodnak. Nos tehát, lássuk, van-e a kolléga úrnak rögeszméje? Mert ha nincs, ha minden gondolata helyes és logikus, akkor kolléga úr nem őrült.
- Úgy van.
- Nos tehát, lássuk, van-e önmagáról rögeszméje. Hogy híjják, kolléga úr?
- Így és így.
- Helyes. Rendben van. Kicsoda kolléga úr?
- Elmeorvos.
- Helyes. Hol lakik, kolléga úr?
- Itt és itt.
- Nagyon helyes. Ön tehát nagyon jól tudja, hogy ön kicsoda és micsoda, mert amit mondott, az szóról szóra igaz. Önnek tehát nincsen rögeszméje önmagáról, ezek szerint az a nézetem, hogy kolléga úr nem őrült.
- Nekem pedig az a véleményem, hogy őrült vagyok.
- De hiszen nincsen rögeszméje? Hiszen tisztában van vele, hogy micsoda.
- Igen. Őrült vagyok.
- Pedig, mint láttuk, nem az.
- Igazán azt hiszi?
- Hát persze. Hiszen bebizonyítottam.
- Ohó, álljunk csak meg. Hiszen ha nem vagyok őrült, akkor az, hogy őrültnek hiszem magam, akkor ez egy hibás eszme, egy rögeszme!
- Úgy van!
- De hiszen akkor nekem rögeszmém van, hiszen akkor én őrült vagyok.
- Hát persze. Ha rögeszméje van, akkor őrült.
- Tehát őrült vagyok?
- Miután rögeszméje van, nyilván az.
- Ohó, álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor ez egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát nem rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány!
- A leggyönyörűbb, kolléga úr! De legalább annyira kell érteni hozzá, mint mi ketten.