Tizenhatodik szín

Tizenhatodik szín szerző: Karinthy Frigyes

„Az ember tragédiájá”-nak újonnan felfedezett része, mely az eredeti kiadásból véletlenül kimaradt, s amely a Kepler- és a Tower-jelenet közé volt ékelve. Madách Imre utólagos jóváhagyásával kiadjuk.

Fényes helyiség a New York irodalmi kávéház földszintjén. Elöl asztalok és székek, könyves- és újságospolc. Pincérruhás férfiak sürögnek-forognak. Olvasásba és írásba elmélyedt vendégek. Egy kis lány ibolyát és „Pesti Futár”-t árul. Az ablakokon keresztül széles pászmákban süt a nap. Távolról Kar énekel: eleinte alig hallhatóan, aztán erősebbé válik, mintha közelednék a hegyek felől.
 
ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Zúg a tenger, zúg az élet,
Ez nem véletlen, ez vélet,
Zúg az által, zúg a főleg,
Ó előleg! Ó előleg!
Téged isten hol ver, hol ver,
Ó, revolver! Ó, revolver!
Akadna egy tutis talán,
Ó, átalány! Ó, átalány!
Lapot kéne alap'tani!
Ó, Hatvany! Ó, Hatvany!
Csinálni kéne új revüt,
Ó, az beüt! Ó, az beüt!
Napilapot, alabárdost,
Kis Színházat, à la Bárdost,
Írok darabot, tanti, én
Ó tantième, ó tantième,
Egy millió, két millió,
Lapokba nagy ribillió,
Vagy egy mozit, vagy egy mozit,
Az jól hoz itt, az jól hoz itt,
Téren és minden koron át,
Jaj! koronát! jaj! koronát!
Egy koronát!
Holnap visszaadom!
Holnap! Holnap!
Holnap visszaadom!
H… o… o… l…
Ez a szó: „Holnap”, lassan újra beleolvad az általános zúgásba, és a Kar szózata a távol hegyekbe vész. Ádám mint vidéki szerkesztő, Lucifer mint könyvügynök hirtelen megjelennek a bejárat mellett, egy asztalnál. Lucifer leülteti Ádámot.
ÁDÁM
Mily ország ez s mely nép, melyhez jövénk?
LUCIFER
Kívántál kort, amelynek hajnalán
Az Eszmét érti s istápolja minden
S a vak tömegnek nyíltan hirdeti,
Kimondott szót s merészen szárnyalót,
Mely szebb szavakkal szebbet mond; s a nép
Megérti, mit a gondolat sugall
S a gondolat hatalmas szózatát
„Bár nem tanulja senki, minden érti.”
Nem így beszéltél? Nos, helyben vagyunk.
Tekints körül e csarnokok falán
S a síma márványasztalok felett,
Hol görnyedezve ül Korszellemed
S fajod. Itt minden eszméket teremt,
Ez mind az ihlet hős lovagja itt,
Művészetének önbízó hevét
Itt minden egyes fennen hirdeti
S nyíltan bevallja: „Én művész vagyok.”
Művész, az Eszme s Szépség hőse hát.
És minden érti az igaz valót,
Bár nem tanulja.
A pincérhez
           Pikkolót, pohárba.
ÁDÁM
De mért ifjak, mondd?
LUCIFER
Törvény a szokás itt,
Hogy harminc éven túl e lángeszek
Tömény sósavba tétetnek, ecettel
És ünnepélyesen felvéve a
„Vén trotli” címet, nyugalomba mennek,
Ezeknek volnék én is egyike.
ÁDÁM
Minő csodás! De mondd, ki e fiú,
Kit ott vállára ültet pár csavargó
S ki hetyke daccal dőre bort iszik
S fejére önti e hevült fiúknak,
Kik ordítozva fogják lábait?
LUCIFER
Nem ismered? E kornak igrice,
Duhaj fiú, de halljuk, mit beszél.
A DUHAJ
egy csomó sovány és pattanásos arcú fiúnak a fején ül, akik szabályos időközökben átköpnek a szemben levő asztal csészéibe.
Én őszös, nyeszlett úriságom,
De undom, de köpöm, de szánom.
Ti vagytok a Genny,
Ti vagytok a Piszok.
De én iszok.
De én iszok.
A SOVÁNYAK
ordítva.
Halljuk! Halljuk!
Órriássi! Éljen! Éljen!
ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Ó vérzések!
Ó érzések!
Ó ások!
Ó látások!
Duhaj!… Duhaj!… Ó nagy!
A legnagyobb!…
Fejére babért,
Fejére koronát,
Két koronát,
Egy koronát,
Holnap megadom!…
Holnap… Holnap…
Ho… o… o… Elvész a hang.
ÁDÁM
Mi zagyva szókat halmoz oly bohón
E furcsa lény, s azok mit éltetik?
A DUHAJ
Nyál-ország és kese kicsik,
Kese kicsik, kicsi kocsik,
Nem vagyok én közületek,
Vagyok busa órjás-virág,
Mit fogjátok a lábamat?
Eresszetek, mert pofozok,
Eresszetek, mert pofozok.
A SOVÁNYAK
ordítva. Nagyszerű! Felséges!
Micsoda erő! Micsoda szenvedély!
Még jobban fogják a lábait.
ÁDÁM
Mi furcsa kép! Bolondos társaság,
Kik ők sajátlag?
LUCIFER
Ez, s fajod, a lényeg.
De meg ne sértsd e derék fiúkat,
Mert önhitére büszke mindenik.
A színész belép
ÁDÁM
A lelkesülés érdemük nekik
S ifjú szívektül mást ki várna még?
De hát a szellem s művészet uralma,
Ha termett is ily dőre vakhitet,
A lelkületre üdvös volt bizonnyal.
Szelídebb s finomultabb hangulatra
Csitítva múlt koroknak durva népét
S a zord kedélyt nemesbé csiszolá
S megértővé.
A SZÍNÉSZ
egy újságírót vág pofon, de úgy, hogy az lefordul a székről.
Nesze, Politzer úr.
Majd írd máskor, hogy tehetségtelen
Vagyok.
Nagy röhögés. Politzer feltápászkodik.
A színész megszorítja a nadrágszíját, és fogadja az üdvözletüket.
ÁDÁM
aki felugrott, most elhűlve megáll.
Mi az? S amazt nem védi senki?
E jó fiút, ki lelkesen s mohón
Vélé szolgálni az igaz ügyet
S megírta arról, hogy kontár csupán?
LUCIFER
Akad védője, várj.
KÁD
szerkesztő, Politzerhez. Hát apikám,
Ez poficsek volt. Tudja mit, írok
Egy ziccert neki, a hasába, jó?
Hogy meggebed. Váltója van neki
S a papájáról tudok valamit.
ÁDÁM
S e széles arcú és dagadt szemű
Hóhér, ki ez, ó Lucifer, beszélj!
LUCIFER
Ez Kád.
Kádhoz fordul.
Mester, távolból jövénk
S e csarnokokba nagy híred hozott.
„Futár”-odat csudálja fajzatunk.
KÁD.
Hallja, ne dumáljon nekem, mer' a szájára ülök. Ha tud valamit valakiről, akkor beszéljen, tíz kroncsiig tuti, másképp steigoljon innen a sárgába.
ÁDÁM
Ó Lucifer, mi rettentő beszéd!
Hová lett nyelvünk, a dicső, s nemes,
Holott szavában e nyeglének itt
Külvárosoknak szennye háborog.
ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Bóruch, ate, adonáj,
Kádasnak te ne dumálj.
Kádas! Kádas! Ó a nagy,
A legnagyobb!
SZÓSZ,
a szociálfilozófus, Ádámhoz. Az, hogy itt egy külvárosi, hogy úgy mondjam nyelvgörbe képződik, az egy kultúrjelenség, amit kultúrcsavarodásnak nevezhetnénk. A fajiságnak egy talajrétegeződése szemlélhető az effajta kifejezésekben, mint „dumálni” meg „steigolni”. Bomlott kultúréletünk nőpéldányai és hímegyedei mintegy csúcsgörbéi ennek a fajiságnak. Különben pedig, úgy hallom, ön jambusokban beszél: ez egy jellemző kultúrjelenség. Ön egy elfajult kultúregyede, hogy ne mondjam, kultúrparazitája ennek a kornak: az első csimpánzság jellege önben elfajilagosodott, és holmi gondolkodási és értelmi sallangokat vett föl. Ön egy kultúrcsimpánz.
ÁDÁM
fölháborodva.
Hogyan? Csimpánz, én? Hah, te gaz lator,
Hiába voltam Kepler s Márius
És Hellászban hiába harcolék
Különb eszmékért, mint e korcs tömeg?
Hiába törtem eszmék gádorán
Az Úr színéig, s szembeszállva, hah,
Az elemekkel, mindhiába szálltam
Az űrbe vissza, csillagok közé,
Hogy visszahullva, ember, képedig,
Sárral dobál – s csimpánznak elnevez
E nyegle képű és csupasz legény?
Majd megtanítlak, korcs!
Hátrakap egy székért, de Béla, a pincér, aki azt hiszi, hogy kabátot akar lopni, lefogja.
BÉLA
Álomkép, ne mozdulj.
ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Képedre, ha mászott,
Te akarod megfőzni a Szószot?
Szósz! Szósz! Ó a nagy!
A legnagyobb!
A DRÁMAÍRÓ
egy újságíróhoz. Ki ez a tisztelt úr? Nagyon hangosan beszél.
ÁDÁM
feléje fordul.
Te zord s hideg tekintetű alany,
Kinek szemén egyetlen vízüveg
S egyetlen szemmel nézel úgy reám,
Beszélj te nékem eszmékről, miket
Keresni jöttem s nem lelek sehol.
A DRÁMAÍRÓ.
Nézze, barátom, ezekkel nem viszi sokra, három korona kapcsán, ami hihetőleg a zsebében van. Ezeknek a forinttalan dolgoknak lejárt az ideje. Na, akar egy koronát?
ÁDÁM.
Te fanyar elménc, mondd nekem, ki vagy?
A DRÁMAÍRÓ
monoklit csap föl. Hogy tetszik mondani?
ÁDÁM
Távozz, ne szólj. Te hitvány érdekért
Eladtad ím az eszmét – s nem pirulsz,
De kérkedően szóllasz: jól van úgy,
S példádat még követni hirdeted?
A DRÁMAÍRÓ.
Alászolgája. Adja át üdvözletemet tisztelt barátjának, aki egyébiránt nagyon hasonlít Hegedüs Gyulához. Ki az?
LUCIFER
Én, Lucifer.
A DRÁMAÍRÓ.
Az ördög? Hányadik kiadás?
LUCIFER
zavartan.
Ezt nem értem.
ÁDÁM
Hogyan, Lucifer? Rajtad ő kifog?
A DRÁMAÍRÓ.
Látja, kérem, a dolog nagyon egyszerű. A kitűnő Madách érdemeit különben méltányolva, úgy veszem észre, uraságodból eddig mégis egy kiadást tudott csak kipofozni. Vallja be, én nagyobb sikerrel alkalmaztam önt. Ön nem tehet nekem szemrehányást. Ha azonban az ön barátja tovább is folytatja támadó hangú előadását: akkor rögtön beleegyezem kiadóm sürgető óhajába, mire önt lefordítják angolra, s így nem szólalhat meg többé ebben a darabban, melyet magyar nyelven adunk elő. Hát gondolja meg. Alászolgája.
LUCIFER
alázatosan. Igenis, nagyságos úr. Majd beszélek vele.
Csitítja Ádámot.
ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Hehe! Hihi! Bruhaha!
Madách Gábor, Madách Pista
Pitiáner nimolista
Ája, mája,
Nem volt neki koronája,
Száz koronája!
Két koronája!
Egy koronája!
Holnap megadom!
Ho… o… ol…
ÁDÁM
Elég – elég… ó, borzalom fog el!
Lélektelen vásárt találtam ott,
Hol eszméket s igazságot kerestem.
De mondd –: a zsenge gyermeklelkeket,
Kiket nemesb csírába hajthat ám
Egy jóltevő s irányító hatalm: –
Ki istápolja gyenge lelküket
E zord s rideg és számító világban?
LUCIFER
Jöjj hát és láss. Felmennek a karzatra.
És nézd meg őt magad.
A karzaton ül a modern „Nyaggat” című revü szerkesztője, mint Tudós, fehér köpenyben. Anyák gyermekeiket hozzák elébe. Éppen egy gyermeket tapogat.
EGY ELŐFIZETŐ
Tudós – véleményed?
SZERKESZTŐ
Ebből műkritikus lesz.
ÁDÁM
Hogyan? E nyirkosszívű bölcselő
Nem fél e zsenge gyermeklelkeket
Az Eszme szent honába vonni be?
Mester! beszélj hát – távolból jövénk.
Hogyan lehet, mondd, hogy erő s anyag
Magában egy, de külhatásra más:
Előtted egyként megnyilatkozik?
SZERKESZTŐ
Mit akar? Kéziratot hozott?
ÁDÁM
Ezt nem értem.
SZERKESZTŐ.
Mondja, mibe hisz ön: a neo-impresszionizmusba, vagy a nio-neo-impresszionizmusba?
ÁDÁM
Lucifer! Mi ez? Megint az „i” betű?!
A homouzjon átkos végzete!!
SZERKESZTŐ
fejalkatát vizsgálja. Na jól van, írja le ezt a mondatot: „Az élet egy fekete hajó.”
LUCIFER
súg. Mind nagy betűvel írd, Ádám, te ló.
SZERKESZTŐ
megnézi. Nem jó. Versekhez nem ért, azt már látom. Hanem maga biztosan kitűnő zenekritikus. Maga zenekritikákat fog nekem írni. Érti?
ÁDÁM
De nem, hogy vennék tollat s kérkedőn
A hangok szent művészetébe én
Kontárkodó, bírálgató szavakkal –
Hiszen nem értem s nincs tanulatom.
SZERKESZTŐ.
Ne beszéljen. Én azt jobban tudom, hogy maga mihez ért. Azonnal üljön le, s írjon egy zenekritikát. Mars.
Ádám ijedten leül.
LUCIFER
súgva.
Ne félj – hiszen Hellászban harcolál
S Achilleszt büszke karddal átdöféd –
S most borzadsz?
ÁDÁM
remegve rágja a tollat.
Mi volt az ehhez? Ezt mégsem merem.
Mit írjak és miről? Hisz nem tudok.
SZERKESZTŐ
Luciferhez. Maga ne zavarja az ebadtát. Hagyja dolgozni. Magában különben egy olyan neo-primitív költőt sejtek. Maga üljön le és írjon valami gyerekverset. Érti?
LUCIFER
De én az örd…
SZERKESZTŐ
Hallgass!
Lucifer ijedten leül egy másik asztalhoz
SZERKESZTŐ.
Kengyel, maga meg segítsen annak a kritikusnak.
EGY KISFIÚ
fürgén Ádámhoz szalad. Ne tesszék félni, majd én szedítet madánat, csak ilja szépen, hogy a toloratura énekelész szetszuál-psziholódiai alapon intáb medlátász dolda és nem medérzészé…
ÁDÁM.
Hah, mit kívánsz, te gyenge csemte, mondd?
A KISFIÚ.
Udan, mada tehetszéttelen majha, mada pajalititnok, mada akarja az apját tanítani? Kiveszi kezéből a tollat és tovább írja a cikket. Több hasonló fiú közeledik. – Pincéj, egy adad anyatejet, pohájba. Gyermekek köldökzsinórokon ugrálnak. Nagy zenebona.
ÁDÁM.
Lucifer, hah! gyerünk!
Átrohannak a karzat másik oldalára.
EGY ÁLHÍRLAPÍRÓ
felrohan a karzat másik lépcsőjén, lefelé kiabál. De hát persze, mondom nektek, hogy szerkesztő! Az a másik, az a sánta niemand, az a kiadó. Csak gyertek. Megrohanja Ádámot. Szerkesztő úr, egy rövid kéziratot hoztam.
ÁDÁM
No várj! Ne vágtass! Gondold meg dicsőn,
Ha jól megért a lelked belseje…
Mit van mit tenni e parányi rög?
A kéz inalva ír, de áll az agy
S ha büszke lelked…
ÁLHÍRLAPÍRÓ.
Mit tetszik povedálni annyit, főszerkesztő úr, kedves mester. Itt van egy vers. Csekély előleg…
MÁSODIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
Meg itt is egy.
HARMADIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
           Meg itt.
NEGYEDIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
                    Meg, íme itt.
Körülveszik, kéziratokat nyújtanak át. Ádám kétségbeesetten kapkod, fuldoklik. Végre bemenekül hátul egy helyiségbe. Lucifer utánaveti magát. Elöl egy széken ül Fleur Noire, mint agg ruhatárosnő, harisnyát köt. Ádám lihegve és zavart szemekkel megáll.
LUCIFER
megáll és a Nőre mutat.
Ismered őt, Ádám?
ÁDÁM
Ah! Éva, Éva! Ó balzsam és talizmán! Ó a nő!
Te, ki lugast varázsolál nekem,
Hát így talállak?
A RUHATÁROSNŐ
feláll és vigyorogva közeledik.
Hallja, valamit akarok súgni magának.
ÁDÁM
Ah, ah, mi édes, édes enyhület,
A természet vigasztaló szava,
Ó súgd fülembe azt a szent igét,
Mit férfifülbe nő súghat csupán
S mely a vén földet ifjúvá teszi,
Legyen bár külsőd poklok fajzata,
E szó kibékít és felold! No súgd!
A nő súg
ÁDÁM
felordít.
Lucifer! Meneküljünk! El innen!
LUCIFER
egy kicsit végre maga is megijed.
Mi az, mi az, mi az, mi az, mi az?
ÁDÁM.
Azt súgta a fülembe: „Ádám, én költőnőnek érzem magam.” El! El!
Elsüllyednek.
Függöny