Tizedik

Tizedik szerző: Balassi Bálint

Kiben az szeretője háládatlansága és keménsége felől panaszolkodik
egy Siciliana nótára


1 Valaki azt hiszi, hogy nyerjen menyeken és szüzeken
     Szerelmével avagy hívséggel, az házat rak sík jégen,
     Vagy penig héában hord vizet rostás edénében,
     Avagyhogy verőfént akar fogni bolondul kezében.

2 Nem használ minékünk szerelmünk nálok, sem könyörgésünk,
     Nem esnek rajtunk, bár kínt valljunk, sőt nevetkeznek vélünk;
     Mely kedves sáskának az harmat, úgy nékik is könyvünk,
     Sok búnkkal, fáradságunkkal tőlök mi csak kínt érdemlünk.

3 Az felgyúladt tűz se gerjedhet fűlt kemencében inkább,
     Mint én elfáradott, bús szívem, ki már nem élhet tovább,
     Mert szerelem miatt oly bágyadt, nem lehet nyavalyásb,
     Mert már, ni, annyira jutott, hogy ugyan nem szállhat alább.

4 Mint hogy tiszta vízzel buzog fel forrás tiszta kútfőben,
     Olyan tisztasággal forrdogál szívem nagy szerelmében,
     Szolgálja örömest, jóllehet csak gyötri szüntelen,
     Jó kedvvel tűr, szenved, enged, csak juthatna jó kedvében.

5 Szerelmemnek de míg mindeddig csak az sem volt jutalma,
     Hogy valaha nékem kegyesen vagy egy szót is szólt volna,
     De sőt még ingyen szép személyét csak látnom sem hadta,
     Csak azért, hogy szerelmeért szívemet több kínnal bántsa.

6 Mint párduc prédának, kínomnak is kegyetlen örvendez,
     Háládatlanképpen bűnemben gonoszt fizet s bút szerez,
     Mosolyog kínomon, mint nagy jón, hogy lelkem epedez,
     Szerelmében, mint szélvészben, látván, hogy szinte úgy evez.

7 Medgyek? már nem tudom, ha látom, hogy én el nem hagyhatom,
     Noha kínját vallom, de válnom tőle nem kívánhatom,
     Szeretnem penig azt, ki fáraszt sok búval, mi hasznom?
     Hát medgyek? ellene vétsek? Óh, azt sem lehet, mert szánom.

8 Éljen, inkább éljen, víg légyen, valamit mível vélem,
     Hogy lelkem érte jár, lássa már, légyen kegyelmes nékem,
     Esmérje valaha, hogy soha egyebet szerelmem
     Nálánál, kin életem áll, nem követhet, mert ő lelkem.

9 Szerelmére, mint egy szent helyre elmémet, ím, fordítom,
     Mint egy áldozatot, magamot abban esmét felgyújtom,
     Csak hogy keservemben, már kiben régen fekszem, szánjon;
     Megszánván, térjen meg hozzám, s engemet megboldogítson!