Théodore de Banville-nak
Az Istennő haját csavartad kézre hévvel,
S úgy vallott friss, kemény ökölre e fogás,
Úgy volt fölénnyel és hanyag bájjal csodás,
Mintha ifjú zsivány birkózik kedvesével.
Üde szemed kora tudástól volt tüzes,
S mutattad már, amíg dús építészi dölyföd
Biztos formát merész, nagy vázlatokban öltött,
Hogy értt korod minő zamattal lesz izes.
Költő! vérünk zuhog, kifoly vakon keringve
Minden kis póruson, s talán a Kentaur inge,
Melytől mint bús patak nyíltak meg az erek,
Háromszor volt a nyál finom mérgébe ojtott,
Melyet a szörnykigyók dühödt torkára fojtott
Bölcsőjén Herkules, a rettentő gyerek!