Te adtad, te vedd el

Te adtad, te vedd el
szerző: Tisza Domokos

Hozzád, hozzád szálljon ez utolsó ének!
A sors keresztfáján lelkem, végihlettel,
Mint az Üdvözítő atyja, — Istenének,
Igy kiált te néked, Te adtad, te vedd el!

Te adtad az érzést az ifjú keblébe,
Te gerjesztél szikrát, s ime lángra kapott,
A vész még szitotta, mindenem elége,
S vad szelek szétszórják most a zsarátnakot.

Te adtad az eszmét, s dal szállt ajkaimra,
Lassú, szép, édes dal, te hozzád, te néked,
De jött a bősz vihar, lelkem el nem birta,
S lantot, húrt, szálló dalt, mindent összetépett!

De te adtál kínt is. Be nem gyógyítottad
A sebet, a melyet vágtál szép szemeddel,
Most végsőt zeng lelkem, s elveszve miattad
Igy kiált te hozzád: Te adtad, te vedd el!