Tavaszi tócsák

Tavaszi tócsák szerző: Vargha Gyula

Szeretem, ha kikelet nyíltán
Vizektől csillan meg a rétség;
Szeretem a tavaszi tócsák
Csodálatos mély tükrözését.

Szeretem az útszéli árkot,
Ha megtelik vízzel szinültig,
S tükrében a fakadó fűzfák
Zilált rajzának árnya fürdik.

Fejét ezernyi zsenge fűszál
Kiváncsian kidugja körben;
A vízre hajló asszu nád is
Megéled a varázs-tükörben.

Sötétebb lenn egy árnyalattal,
S mélyebb a mennybolt tiszta kékje…
Hát amikor felhők tolongnak
Fent és alant a nyájas égre!

Fenn a magasban tán csak áldott,
Esőt igérő felleg úszik;
De lenn, a vízben, füstokádó
Sárkány gomolygó teste kúszik.

S míg fenn, az ég tavaszi kékjén,
A barna szárnyú felleg átszáll,
Remegni kezd a víztükörben
A fű, a fűz s a gyenge nádszál.