Tavaszi jóslat
Jós madár te, szép szavú,
Tavasz dalnoka, Kuku.
Halld szavát egy ifju párnak,
Kérdést tesznek, választ várnak:
Most, hogy tavasz szele fú,
Öröm várja-e vagy bú?
Mondd: Kuku! Mind: Kuku!
Százszor is: Kuku, kuku!
Hallod? Esküvőre vár
Szomjan ez az ifju pár.
Tűzzel tele szíve, vére,
De tart ám a tisztességre...
Csakhogy nyűg a tisztesség!
Meddig várjunk, meddig még?
Nos? - Kuku! Még ─? Kuku!
Nincs több? Akkor félre, bú!
Bár két évi tűrelem
Elég baj, de hát legyen!
De azután lesz-e hát, mondd,
A ki «papát» meg «mamát» mond?
Jósolj! Annyit mondhatok:
Minket az se bánt, ha sok.
Egy ─ kuku. Két kuku.
Bátran! Kuku, kuku, ku...
Ha jól értjük jós szavad',
Kicsi híja féltuczat.
Most már, hogy ha szépen kérünk.
Tán megjóslod, meddig élünk?
Bátran! Isten neki, ha
Még oly soká tartana!
Ku, kuku, ku, kuku,
Ku, ku, ku, ku, ku, ku, ku, ku...
Ez az élet dáridó,
Míg vége nem látható.
De lesz-e végig derűs ég,
Tart-e szerelem és hűség?
Mert mihelyt az véget ér.
Minden egyéb mitsem ér.
Meddig tart hát?... Ku, kuku,
Ku, ku, ku, ku ─
(Cum gratia ad infinitum.)